Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-03-16 / 33. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 33. szám. Csütörtök, márcziushó 23-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalma lap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd, (féliven) és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 frt Fél évre . 4 „ ÉYnegyedre 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogositva : Haasenstein és Vogler ezég Bécs, Prága, Budapesten, Néme:jószág és a Svájcz minden fővárosaiban. Másról beszél Bodóué. . . . i. — Viszonválaszul a „Békés"-nek. — A „Békés" czimü függetlenségi lap hasábjain két íiiggetlen bajnok lépett ki a sikra, lapunk azon czikke ellen, mely a „függetlenség" eszméjét a történelem Ítélőszéke előtt mutatta fel valódi értelmében. Az egyik Dús László, ki N.-Váradról sietett le Gyulára a „Békés" segítségére; a másik Sárréti, ki a vitát egy nagyhangú czikkel megkezdette, de lapunk egyetlen egy állítását sem bírta meggyengíteni. Régen tudjuk mi azt, hogy mihelyest a mi „független" társainkat valaki a tények és viszonyok józan terére vezeti, azonnal ugy hánykolódnak, mint a hal, mely a szárazra kerül. Mihelyest elfogy az óletök teltételező elem — az érzelem dagálya, a szenvedélyek viharja, és a frázisok üressége: azonnal erőtelenekké és tehetetlenekké lesznek. A számító, rideg ész következtetéseit kerülik, a tények logikája elől elzárják szemeiket, a történelemből csak azt ismerik el — a mi csillog. Ha valaki határozott kérdést intéz Magyarország függetlensége fölött, akkor rendesen vagy hallgatnak, vagy olyan feleletet adnak, mint Dús László ur a „Békés"-ben, hogy ők nem akarnak elszakadni Ausztriától — de közös ügyet sem akarnak elismerni. Szerinte „közös ügyek" a 48-iki törvényekben nem fordulnak elő, daczára annak, hogy a III. t. cz. 13. §-ában ott áll, hogy az ő felsége személye Körüli miniszter „mind azon viszonyokban, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik azokban az országot felelősség mellet képviseli." Hát itt nincsenek elismerve a közös ügyek? Hát lehet ezt józanul eltagadni? Viszonyok emiitettnek „melyek a hazát az örökös tartományokkal vagyis más szóval: Ausztriával — közösen érdeklik.

1

1 A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJ i. Petz Gyula emlékezete. Minél kevésbé rendelkezik egy protestáns lelkész azon külső eszközökkel, melyek segélyével a közélet mezején magának szerepkört és tekintélyt biztosithatna, minél inkább saját erejére s egyéni tehetségeire van e tekintetben utasítva, annál méltóbb tárgya ő a köztiszteletnek, ha működésével a közélet mezején eredményt képes felmutatni s letűnése onnan, a közrészvét és sajnálatnak annál őszintébb nyilatkozataival szokott találkozni. Egy ily férfiú koporsóját kisertük a mult hó 14-én a mezóberényi ev. németajkú egyház parocbiájából, ezernyi néptömeg részvéte mellett, az örök nyugalom helyére. Ki nem is ismerte volna a boldogultat — Petz Gyulát — közelebbről, a koporsóját ledő, különféle testületektől küldött koszorúk halmazából s felirataiból megtudhatta, hogy benne nemcsak a mezőberényi ev. németajkú egyház nagyérdemű lelkészét, de a magyarhoni egyetemes ev. egyház klasszikus jegyzőjét, az esperességi lelkészi kör felejthetetlen elnökét, a szarvasi főiskola tanári kara egy nagy tanférfiut veszité el; s üogy benne megyénk közönsége is, mely a vidékről számos teicintélyes tagja által képviselve volt a temetésen, közéletünk munkás, kipróbált hazafiságu bajnokát gyászolja. Jelesünk született 1821. decz. 2-án Győrött. Atyja Petz Lipót tauár volt ugyanott, honnan kósóob Sopronba hivatott meg lelkész-tanárnak. Elemi iskoláit Győrött elvégezvén, atyja átköltöztével a soproni lyczeum növendéke lett. Az érettségi letevése után a theologiai pályára lépett, azonban mielőtt azt elvégezte volna, aiyját elveszité, uii anayival nagyubb csapás volt reá nézve, mert az által számos tagból álló családjuk (tizenegyen voltak testvérek) földi támaszuktól megfosztván, ez Főszerkesztő : GARZÓ GYŰL A. SZERKESZTŐSÉG, tS> KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. szánna ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető mindea közleményt czimezni Kérünk. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér '-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnái ós Bie> nerB. ur nagytözsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. Azt nem is kell vitatni, hogy az az egy miniszter akiről a 48-iki törvény szól, mennyivel nyújt nagyobb biztosítékot arra nézve, hogy azok a közös ügyek a magyar nemzet előnyére fognának elintéztetni, mint a delegaczió, mely sok tagból áll, s melynek tárgyalásai nyilvánosak, és igy mindenki által ellenőrizhetők. De hát másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Mi volt a mi czikkünknek veleje és tulajdonképeni kérdése ? Az, hogy daczára a Sárréti által idézett törvényeknek, Magyarország sohasem volt oly független, oly önálló, mint aminő most. Ezt néhány történelmi adattal be is bizonyítottuk, és felkértük az eszmék tisztázásától irtózó busmagyart, hogy hát sorolja fel hazánk történelmének azon korszakait, melyekben e nemzet nagyobb függetlenséggel intézte ügyeit mint ma. Sajnálattal konstatáljuk, hogy ezt sem Dús L. sem Sárréti nem mutatta meg. Nem is fogják megmutatni, azon egyszerű oknál fogva, mert nem lehet. Az, amit Dus L. elmond, csak azt bizonyítja, hogy szándékosan elkerüli az általunk szándékosan oly élesen feltett kérdést. Mert vajon azon állítás, „hogy III. Károly Magyarország jogait törvénybe iktatással védelmezte" azt jelenti-e, hogy akkor hazánk függetlenség tekintetében boldogabb volt, mint ma? Vajon azon állítás, „hogy Mária Therezia ideje alatt az osztrák nem rendelkezett a magyarnak sem pénzével, sem vérével, sem kereskedelmével" azt jelenti-e, hogy most meg rendelkezik ? Vajon komolyan lehet-e venni az olyan politikus szavait, aki csak azért, hogy némi valószínűség legyen állításaiban, II. Józsofről azt állítja, hogy „a nemzet vérével nem rendelkezett." Oh ti boldog összefogdosott magyar katonák, kiket József korában éjjeli időben családi karok közül erővel hurczoltak el oda, ahova az abszolút hajlamú Józsefnek tetszett; oh ti szerencsés alföldi városok, melyeknek lakóit fuvarba hajtották el keservesen Belgrádig, — nem gondoltátok, hogy majdnem száz óv után irigyelni fogja „függetlenségeteket, Dus L. csak azért, hogy kisüsse, miszerint akkor Magyarország függetlenebb volt mint most!! Igy érvelnek nálunk a „független" hazafiak, s nagy képpel oda állanak a jámbor magyar publikum elé, nem hogy felvilágosítsák, hanem hogy jóhiszeműségét felhasználják. Nem akarjuk azt mondani, hogy a „Békés" czikkezője nem értette a mi czikkünket és aunak intenczióját. De hogy a Fraknói nagy munkáját, melyet a történelmi tényektől irtózó Sárrétinek ajánlottunk, nem ismeri, azt ugyan fényesen bebizonyította. Ez magában vóve egy „független" hazafinál nem nagy hiba, de mindenesetre jellemző, hogy ugy tesz, mintha tudná, mit beszél. Szavai ezek : „Meg vagyok győződve, hogy vezórczikkező merész állításait csakis kétszáz év történetéből következteti, azaz 1683. óta lefolyt eseményekből, és Fraknói Vilmosnak a magyar országgyűlésekről irt nagy munkájának hét kötetét ezen kelszáz év óta lefolyt eseményekre venatkoztatja. Dehogy erre, dehogy erre! Dus L. ur meggyőződése e téren is gyenge, mert ha a magyar országgyűlések történetéről szóló ezen nagy munkát csak kívülről is látta volna valaha, tudhatná, hogy az 1526. 1587-ig terjedő időről szól, és nem 1682. utáni időről. De fog szólani erről is. No de mi elfogadjuk igy is argumentumnak, — elfogadjuk azt a figyelmeztetését is, hogy „nézzünk csak a Szapolyai Jánostól Tököli Imréig terjedő koridőtől fogva egészen önerejére tamaszkodva kellett tanulmányait lolytatni. Jeles tehetségeivel, szorgalmával különösen magára vonta Kis János szuperintendensnek figyelmét, ki őt házába gyermekei mellé nevelőül hivá meg. Ezáltal nemcsak anyagi exisztencziája biztosítva lett, hanem lelki irányának fejlődésére nézve is megbecsülhetlenül jótékony befolyással volta magyar irodalom úttörő bajnokával, Kis Jánossal való személyes érintkezése. A theologiai tantárgyakon kivül, különös előszeretettel tanulmányözá a görög és latin remekírókat s itt vetó meg alapját klasszikus miveltségének, melyet későbben, mint a kerületi tanárvizsgáló kizottság tagja, oly szép körben érvényesíthetett. Az 1840/41-iki tanév végeztével letette a kandidátikumi vizsgát Kis János szuperintendens előtt s ugyanazon év őszéu stipendiumok segélyével külföldre a hallei egyetemre ment, melyen kót teljes évet töltött. Külföldön vezetett naplójának minden lapja tanúskodik arról, mily komalyan fogta fel feladatát, hogy részint a hallei egyetem akkori világhírű tanárainak hallgatásai részint magántanuhuáuyozás ós utazások által ismereteiben gyarapodva térhessen egykor vissza hazájába, melynek életét szentelé. A tanárok közül elragadtatva ír naplójában Mutter és Tholuckról, a protestáns tudományos világnak akkor szerepelt kót korypheusáról. Ez utóbbinak házába is bejáratos volt s az 1841-ik évi karácsony estét az ő családi körében tölté, mely alkalommal karácsonyi ajándékot is kapott tőle. A hires philozophus Erdmannról azt írja, hogy tőle tanult meg világosan gondolkozni. A szemeszterek végén több izben utazásokat tett, meglátogatván Eislebent, Eisenachot, Wittenberget, Wartburgot, mint a protesztantizmus klasszikus helyeit. Megtekintette az iskolákat Merseburgban, Weissenfelsben

t Naumburgban^ Weimarban s feltűnt neki, mily érdekkel lesik a szót a tanítványok tanítójuk ajkáról! Volt Neu-Didendorfban, hol a herretencziák egyházi viszonyaival ismerkedett meg. Ezen utazásai reá nézve annyival érdekesebbek s tanulmányosabbak voltak, mert boldogult atyjának számos ismerősei lévén Németországban, azok által mindenütt szívesen fogadtatott s az ő kalauzolásuk mellett az ottani tanügyi, egyházi, társadalmi állapotok felől alapos tájékozást szerezhetett magának. Még külföldön időzóse alatt meghívást kapott Lányai Gábor zemplénmegyei birtokos s országgyűlési képviselőtől, ki őt gyermekei mellé nevelőül óhajtá megnyerni. Ezen állomását az 1843-ik év őszén foglalta el s kót évig teljes odaadással s azon ritka lelkiismeretessággel viselé, mely egész életében egyik főjellemvonása volt. Az 1845/46-ik tanév elején már őt Szarvason találjuk, mint a? ottani íőgymnázium rendes tanárát s ifjúsági hitszónokát. Mint tanár adta ki „Magyar nyelvtan"-át s „Koménius Ámos középtanodai rendszere" czimü hosszabb tanulmányát, mely az 1882-ik évben látott napvilágot. Oly tanárok mellett, mint Vajda, Greguss, Ballagi, bizonyosan Petz Gyula is nemkevósbó hozzájárult a szarvasi íőgymnázium jó hírnevének emeléséhez. Az 1854-ik évben a mezőberényi németajkú ev. egyház által rendes lelkészül megválasztatván, ezen megtiivást annyival is inkább örömmel elfogadá, mert abban csak régi vágya teljesülését látá, hogy mint lelkész érvényesíthesse sok évi tanulmányok és tapasztalatok által szerzett ismereteit. (Yége köv.)