Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-02-02 / 15. szám

B.-Csaba, 1882 IX. évfolyam, 21. szám. Csütörtök, februárhó 2-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati ós vegyes tartalmú iap. XJ of>joloxxiU. heten.ls.exxt lxá,x*oixxsz:ox*: vasárnap, U.ocicl, (féliven) és osütörtöl^örx. ELŐFIZET ESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 frt Fél évre 4 „ Évnegyedre 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Haaseustelu és Vogler ezég Bécs, Prága, Budapesten, Németoi szág és a Svájcz minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZfíRKESZrÓSfiG &S K.IAOÓHIVATAJO : Apponyi-utcza 891. számu ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető mindea közleményt czimezni Kérünk. Kézirat olt nem adatnak viasza. Egyes szim ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Öiöa aö-iyváras arnil ás a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klaiu Ödön urnái és BienerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetésik; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. Függetlenség a „Békés" Ítélőszéke előtt. I. A közjogi ellenzék gyulai lapja nagyon kényelmes utat választott magának, melyen haladva propagandát vél csinálni a függetlenségi pártnak megyénk értelmes polgárai között. Azt hiszi, hogy ha összeszedi azokat a Verhovay-féle szótárból ismert szavakat, melyek ürességükkel konganak naponta a „Függetlenség"-ben — akkor már megtette hazafias kötelességét. A jan. 29-ki számban „Egy hamis vád a történelem Ítélőszéke előtt" Sárréti (?) tollából egy nagy hangú czikket eresztett meg, a mely igen épületes ós takarosan összeállított mondattal szórul-szóra igy kezdődik : „Az általános elszegényedés, a jólét eszközei s féltételeinek megfogyatkozása, kereskedelmünk pangása, iparunk vonaglása, a nemzet zömét-magvát képező középosztálynak a proletársághoz való gyors közeledése, az intelligeneziának a megélhetés bajai közti szomorú vergődése, a közerkölcsök megromlása, a sikkasztááok, öngyilkosságok megdöbbentő szaporodása, az orczátlanul emelt fővel járó és annyiszor megsüvegelt korrupczió, a pártfogolt és gyakran pártfogó prostituczió, az adóvégrehajtók számával arányban álló kivándorlók ezrei, mindannyian szomorú igazságot szolgáltatnak a költségvetési vita alkalmával a közjogi ellenzék soraiból felszólalt képviselőknek, kik a kö romlásnak e rohamos haladását a végfeloszlás ezen gyászos előhírnökeit, a 67-ki jogfeiadó kiegyezésnek tulajdonítják." No, édes magyarom, ebben a mondatban minden össze van zsúfolva, amit egy igazhivő búsmagyar egy szuszra képes elmondani. Ezzel ki van merítve az összes szélbali politika. Pedig ez még csak bevezetés. Azután jön a java. Azon vád ellen akarja megvédeni a közjogi ellenzéket, mely szerint „forradalomba akarja hajtani a nemzetet," s oda állítja e vádat „a közvélemény és jogtörténelem ítélőszéke elé." „Méltóztassanak — u. m. — ítélkezni(!!) vájjon azoknak van-e igazuk, a kik minket forradalmárodnak neveznek, vagy nekünk, kik ezért őket hazugodnak, csalóknak ós uépámitóknak nevezzük ?" Ez magyarul van mondva, és pedig oly önérzettel, aminő csak egy minden higgadt ítélettől ós történelmi tanulmánytól független bús magyar keserves szivében honolhat. Mert hajh a „jogtörténelem itelőszéke" is megerősíti őt ezen erős, tántorithatlan és legyőzhetetlen meggyőződésében. Hát, ha a t. czikkiró ur megengedi, mi bátrak vagyunk más meggyőződésben lenni, és ezen meggyőződésünket „a közvélemény ós jogtörténelem ítélőszéke előtt" is tudjuk igazo'ui. Mindenekelőtt méltóztassék megjegyezni azt, hogy a ki a történelem itéiőszékóre akar hivatkozni, az ismerje el mindenek előtt a tényeket, melyek tagadhatianok. Aki a régi törvényekre hivatkozik, annak tudnia kell azoknak létrejöttét is, mert különben csupa tör vény czikkek idézésével azt is be lehet bizonyítani, hogy Bocskay István, Bethlen Gábor ós II. üákóczy Ferencz, hazánk történelmének ós függetlenségének ezen hérosai, hazaárulók voltak. Fejedelmi megerősítéssel ellátott törvények hirdetik őket azokul! S kérdem Sárréti urat, hogy igaz-e az, hogy ezek árulók voltak? Mi azt mondjuk, hogy nem. igaz, daczára annak, hogy ott van a tövénykönyvben. No lássa kérem, igy vagyunk ám sok más törvénnyel is; igy vagyunk azokkal is, melyeket ön az ország hajdani függetlenségének és szabadságának bebizonyítására idéz. Minden idézett törvénynek csak ugy van igazi értelme, ha összefüggésben fogjuk fel az országos főeseményekkel. Képzelem, minő szemeket mereszt ön, s mily czifra szavakban ad kifejezést „független" felháborodásának, ha ón a történelem tanúbizonyságaival lépek az önáltal idézett ítélőszék elé, ós azt állítom, hogy az ön által idézett törvények daczára is Magyarország soha sem volt oly független, oly önálló, mint aminő most. Ezt be is fogom bizonyítani a következő czikkben, s kimutatom, hogy ön csupa üres frázisokba kapaszkodik. II. Abban az agybun igaza vau Sáivrótinok, hogy „nemzeti önállóságunk ós függetlenségünk nemzeti létünkkel egykorú" a papiroson, a törvénykönyvben. De valósággal sz. István király óta mindig idegen befolyás alatt állottunk, és pedig elmondhatjuk rögtön az okot is, hogy miért? Azért a nagy nemzeti bűnért, melyet a nernzemzeti csapásokon okúlni nem akaró, egymást maró, egymást gyanusitó, rágalmazó ós marczangoló magyarok azon fajtája táplál, melynek örököse a mostani függetlenségi párt, mely eszmékkel harczolni nem igen szeret, de annál szivesebben folyamodik a tudatlan tömeged szenvedélyéhez. Ez az a bűn, meA „BÉfcÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁHCMJA. Boldog. (Népdal.*) Legyen tavasz, legyen tél, Feleségem korán kél: /Jzért arcza oly piros, Es beszéde oly okos. Legyen nyár vagy ködös ősz, Feleségem maga főz: Azért levem oly izes, Gulyáshusom oíy tüzes. Óra ketyeg, óra üt, Feleségem maga süt: Azért ha nincs is kalács, Van jó kenyér, vu pogács. A' viz meleg és fagyos, Feleségem maga mos; Azért keze oly fehér, Hogy vele hó föl nem ér. Nem soKára karácson, Feleségem maga fon, Azért vászna oly derék, Sima, csinos és elég. Nem sokára farsang jő, Feleségem maga sző, Maga sző és fejérit, Teli gyoicscsal kert és rét. Szép idő vagy zivatar, Feleségem maga varr, Azért ingem oJy kecses, Himzett leple oly becses. Draga jószág, vaj ós tej, Feleségem maga fej, Azért teje nem vizes Vaja' íze kellemes. *] Egy 1812. évi naptárból. Szerk. Áldott léiíy teremtőm! Maga szoptat édes nőm, Azért fiam oly szeiid, Hogy mióta él, nem ritt. Kél a' nap és áldozik, Hölgyem még sem változik, Mindig jámbor, vig és jó, Mindig tiszta, mint a' hó. Nem kell neki aranyláncz, Vásár, nagyház, pómpa' s táiicz, Mulatsága, gyermeke, Nyája, kertje' s éneke. Boldog isten az egen, Boldog én is ide lenn. Ha én mindig igy volnék, Mindig vigan dalolnék! Barsi Jósef. Roham a malom ellen. Elbeszélés, Zola Emiltől. (Folytatás.) Sírva rogyott le a gyepre s hangosan felzokogott: „Istenein! istenein! mért vagyok én itt!" Képzelet, hogy o megjött, eltűnt, ós mintha félne, tovább sietett, hogy az erdőt elhagyja. Háromszor csalódott, ós mái feladott minden reményt arra nézve, hogy a malmot ismét feltalálja, amint egyszer egy Rocreuse-sel átellenben fekvő réten találta magát. Mikor a falut észrevette, megállt. Menjen-e egyedül vissza? Még állt, gondolatokba merülve, amint egy hang halkan kiáltott: „Frangoise, Frangoise!" Megfordulva észrevette Domokost, aki fejét egy árokból felütve előtűnt. Szent isten! ő megtalálta őt! Áz ég mégis halálát akarja hát? Az ijedség és rémület elnyomott hangját hallatva lecsúszott árokba. „Te kerestél engem?" kérdó. „Igen!" válaszolt Frangoise és szemei kápráztak. Lesütötte szemeit s dadogott: „Oh semmi! aggódtam miattad s látni akartalak." É nyilatkozat által megnyugtatva, elmondta a leánynak, hogy nem akart messze menni, mert az ő biztonsága miatt félt, mert ezek a poroszok képesek rá, hogy asszonyokon és gyönge aggokon bosszulják meg magokat. Végre nevetve tette hozzá : „Egy szóval, a mi menyegzönk nyolcz nap alatt meglesz." Amint azonban a leánynak nem szűnő aggályát észrevette, is ismét komoly lett. „De mi bajod hát?" kérdezte; „te ugy látszik titkolni akarsz valamit." „Nem, esküszöm. Csakhogy nagyon sebesen szaladtam, hogy hozzád jöjjek." Ekkor forró csókot nyomott ajkaira, ós megjegyezte, hogy oktalanság volna, reá ugy mint önmagára, itt még soká fecsegni. Már ki akart ismét szálni az árokból, hogy visszatérjen az erdőbe, hanem a lány reszketve fogta. „Hallgass esak," szólt a leány, „talán ennek daczára jól tennéd, ha itt maradnál Nem keres senki, nem kell félned." „Frangoise, te titkolsz valamit," ismételte komolyan. Ismételten biztosította őt, hogy nem ugy van. Csak azért jött, mert legjobban szereti, ha közelében tudja őt. Mind ez oly sajátságosnak tünt fel előtte, hogy most már semmi áron nem távozna el. Különben, — jegyzó meg — ő azt hiszi, hogy a francziák visszatérnek, mivel Sauval irányában csapatokat látott. „Ah, ha azok sietnének, ós azonnal itt lennének," suttogta magában a leány, szenvedélyesen ós izgatottan. E pillanatban tizenegyet ütőt. a rocreusei toronyban, és az egyeb óraütések tisztán, halliiatóan hangzottak el. A rómü. lettől kábultan kelt fel; a kétórai idő tehát eltelt. (Folyt, köv.)