Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-05-14 / 57. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 57. szára. Vasárnap, májushó 14-én. KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú iap. JVtegjelenil* hetenként háromszor: vasárnap, t5.od.cL, (íóliven) és csiitörtöttÖ!i ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 írt Fél évre 4 „ Évnegyedre 2 „ Lapunk számára hirdetések felvételére fel van j ogositva : Haasenstein és Yogler ezég tJées, Prá'a, Budapesten, Német); szág ós a Svájez minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZÓ 8YÜL4, SZERKESZTŐSÉG SS KIADÓHIVATAL: Apponyi-utcza 891. számú ház, b wá a lap szellemi ós anyagi részét illető aiad'ea közlegényt CÍÍ n

J/,:N sérüak. Ei.ozlr;itotc iiam adatáéit, vissza Egyes szim ára 10 kr. A kedd.! szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben «ay sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ölön urnái és BienerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsáy fjászld úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalvány nyal. A proletárizmus alapoka. A proletár-szóra nem tuduuk találóbb kifejezést a lézengő szónál. Lózengés azon társadalmi áldozatok élete, kiknek a létküzdelern mai óriási versenyében semmi hely ki nem jutott, hogy erejüket akár az ipar, akár a szellemi téren érvényesíthetnék. Társadalmi baj az, Buckle szerint az előzmények szükségképeni eredménye ós pedig nagy, komoly baj. Megjelenési formája igen különböző. Angliában a strájkok, s a fóni egyesületek, Oroszhonban a nihilizmus, Francziaországban a radikálizmus, kommunizmus, Némethonban a szocziálizrnus s internáczionále rnegmego o annyi jelenésmódja egy s ugyanazon bajnak. Nem akarjuk e bajouat kutatni, tény az, hogy meg van, hiszen a tudományosat e században egy ujabbal kellett gyarapítani: a szociológiával, melynek a lefolyt századukban még nem érezték szükségét. Nálunk a baj még csak szelídebb szymptómákban nyilatkozik : a túlságos kínálatban és a kis keresletben Jogászunk annyi van, hogy nem tudunk mindegyiknek képzettségéhez illő állást adni, tanitónk hiányáról néhány évvel ezelőtt általános volt a panasz, ma egy középszerű állásra 60 -80 pályázó jelentkezik, sőt némelyik desperátus nem átalja diplomájával a kaszinói szolga díjazására reflektálni; tanárokról nem is szólunk, legfőbbje dijnokoskodik és nevelősködik s igy folytathatnók a litániát végesvégig. Mindenekelőtt ifjuságunk vezetése hibás. A szakrendszer túlságos alkalmazása azt eredményezte, hogy a tanár nevelői hatása majdnem a semmivel egyenlő. Már az órarend elkészítésével azon vannak a tanár urak, hogy mindegyiknek jusson egy-két szabad délután, azonkívül idő a különféle sportokra es egyéb engagement-k-ra. Az igazgató itt is, ott is jó lábon akar maradni, mint mondani szokás és szemet huny az órarend baklövéseire. Nem bánja, hogy a legnehezebb tárgyak egymásután közvetlen következnek, ugy, hogy ideje sem marad a tanulónak egyik tárgy eszmejárásából kibontakozni, már is a másik tárgy különös gondolataira kell magát előkészítenie A heterogea tárgyak összehalmazása azután azt okozza, hogy a tanuló megszokja a szellemi ziláltságot, nem tudja elméjét egy czélra irányítani, ide-oda kapkodó leszen s rendesen arra határozza magát, mit legKönynyebbnek tart. Azután látná csak a tisztelt szülő, mily tudományos apparátussal tradáltatnak a tárgyak ! A inathematikus oly rettenetes fontosságnnak tartja a-b-jét, mintha a nélkül összedűlne a világ; a chemikus kétségbe esik, ha a tanuló valamely vegyület vegyjelzéséből a paráuyszámot elhibázza, a nyelvész Budencz összes ugor-finn összehasonlító nyelvtudományát szeretné a diákba diktálni, hát még a hisztorikus ! Nincsen a világnak az a Schlosserje, Weberjo, Rotteck, Rankeje, a mit a tanulótól ne követelne. Ha otthon összeolvas 10 munkát egy leczkére, inind a tiznek nézeteit követeli a diáktól, ezt azután pragmatikai történelemnek hívják. A csoportozás elvileg ki van mondva, de mit értene alatta,, a tanulót a világhistória minden tájaira egyszerre elkalauzolni. Persze van azután chaos, zűrzavar, növekszik a szellemi ziláltság ! S igy sorjába vehetnők a szaktárgyakat. Miuden szaktanár azt hiszi, csak az ő tárgyat kell a fiuknak tanulniok, társának tárgyára semmi tekintet — a megemésztethetésre még kevésbé Hiszen van akárhány paed igogiai zseni, ki közvetlen a vizsgálat előtt uj leczkét ad elő; az ismétlés -r- elavult forgalom, divatból kiment neveléstani slendrián. A modern tanár mindig magyaráz, fejteget, üj ismereteket közöl, mert a tudomány végtelen, haladása rohamos és mindazt meg kell a tanulónak itt tanulnia, legalább tudja meg a tanuló, hogy a fcaaára mindezt tudja! A tanuló aztán bámul, megpróbálja a tanultakat összegezni, de elégtelennek találván hozzá erejét, fölhagy vele, hiszen a vizsgán a tárgynak csak főbb vonásait kérdik, azután az se bizonyos, hogy ő felel, hátha a tanár majd csak egy-két jobb diákjával begyeszkedik 1 Az ilyen eljárásnak közvetlen eredménye, hogy a tanuló megszokja a magas álláspontokat, minden tárgyról nagy véleménye van, szelleme magasra emelkedik, eszméket, ideálokat kerget, s elfelejti azalatt, hogy röghöz vau kötve, hogy neki tettleges körülményeivel is Kellene számolnia. Megszokja a fölületességet, mindig csak az eszmét hallja hangoztatni, elsajátítja tehát a tárgy vezéreszméit, a részleteket azonban elhanyagolja, mert érzi, hogy lehetetlen minden tárgynak ily mértékben eleget tenni, a miként azt tanára kívánja. Persze ezek az eszmék néha hajba kapnak. Hová legyen a tanuló, (ki a philozophiát csak a legutolsó 2 évben tanulja,) midőn a fajsajátság állandóságáról beszél neki a természetrajz tanára, másrészt a lények fejlődésszerü egymástól valóságát tanítja; hová legyen avval, midőn a költészet tanára a kedély nemes érzelmeiről, a lélek ihlettségéről szól, midőn a chemikus, a zoológ az atomok rezgésének, az idegek ránczigálásának tulajdonítja a lélek működéseit. — Tudja is ő, mi a liypöfhézis s mi a való, mily mértékben igazak a tud. kutatások ! Mindennek igaznak kell lennie, hiszen a tanár urak mondják. Az egyik oly szívhez szólólag tud deklamálni, a másik meg töviről-hegyire tudja elszámlálni az ember minden izületét, halomszámra czitálni Darwint, Huxleyt, Vogtot stb. Aztán ideje sincsen, hogy mindezekre reflektáljon. Jön a mathézis. — Itt oly absztrakeziókra kell fölkapaszkodnia szegény eszének, hogy csak ugy szédül bele feje. — Igy lassankint fejlődik a szellem ziláltsága. Mondják, összpontosítják a tárgyakat; a gymnaziumokban a nyelvtanítás, reáliskolákban a természettudományok képezik a központot. Igen a papíron az igazgatói kimutatásokban, tanárértekezieti jegyzökönyvekben, de nem a valóságban. Csak szédelgő beszélhet összpontosításról korlátlanul uralkodó szaktanítás mellett. Bizony egy tanár sem enged a jusTÁROM j /V rejtélyos Iialotfc. (Népmonda.) Elbeszéli: Kunhegyi Miklós. Dél volt. Dobszó jelenté, hogy hirdetés lesz, és Csőmök falu lakossága nagyban gyülekezett doboló kis biró körül. A hirdetést szórói-szóra adjuk: „Csordás mellett ma egy férfi holtteste találtatott. A szemek szürkék, az arez barna, az orr hosszúkás, a haj szőke, az áll beretvált. Ha rokonok vagy ismerősök találtatnának jelentkezzenek a helység elöljáróságánál. Három nap mult el és senki sem jelentkezett. A kerületi szolgabíró két csedlegónynyel az orvossal és a helység jegyzósegédjével Csordásra indult, a vizsgálat megejtése végett. Csordás helység — olyan szép falu szép puszta hanem ide-oda hányt vetett házakból alkotta tanya volt. Igy történt aztán, hogy a nemes és nemzetes biró csak a tekintetes szolgabíró és doktor urakat fogadhatta illendően es ragjukhoz mérten. A jegyzősegéd urnák csak a második szobában jutott hely, a halottas kamra szomszédságában. Vacsora után kiki nyugodui tért. A jegyzősegéd is nyugodnék — ha gondolatai megengednék azt. Elgondolkozott. Elmájáról, a tiszttartó rátartós leányáról ábrándozott, fényes jövőről, boldogabb napokról. Oh ha valaki birtokot intabulálaa reá, vagy megajándékozná csak ezer forinttal is, oh milyeu jó volna az A mint igy álmodoznék, szunyadoznók, egyszerre hangot vél hallani : „Talpas Jeromos ur, kedves jegyző-segéd ur, szólok az u nak I" „Állok elébe!" „Ugyebár kihirdettetett, miként a halott barátja vagy ismerőse jelentkezzék." „Igen." „Tehát az a holttest az enyém „S ismerősöd volt a halott ?' „Nem Jeromos, a holttest az enyém, az saját testem." „Szép." „Képzelheted, hogy mennyit szenvedek test^nólkiil. Kérlek hgy segélyemre I" „Az mind megtörténhetik, de rögtön nem segíthetek bajodon, előbb jön a kihallgatás, a tanuk beidézóse, jegyzőkönyv felvétele stb. stb. „Légy nyugodt. Fáradságodért ezer forintot ajánlok." E szavakra ftlemehe Talpas Jeromos fejét, hogy a nagylelkű ajánló szemébe tekintsen, de nem látott, senkit. „Kár fázni ós dideregni oda künn" szólt Talpas ur. „Hisz itt vagyok, nem messze tőled ós nem kivül." Talpas megdörzsölte szemeit és körülnézett: „Mi az ördög, megvakultam volna? Nem látlak barátom." „Ne csodálkozzál azon, hogy láthatnál, mikor nincsen testem." „Nem értelek, engedd, hogy egy pillanatra láthassalak." „Legyen! Egy pillanatra lathatóvá teszem magamat, bármily nehezemre essék is." E pillanatban egy fehér alak tűnt elé a szoba egyik sötét szegletéből és hirtelen a mint jött elveszett. „Bocsánatot barátom," szólt ismét az előbbeni hang. Nem képzelheted milyen nehéz egy test nélküli léleknek láthatóvá lenni. Add vissza testemet és busásan meghálálom." „Szívesen állnék szolgálatodra, de igazán nem értem beszédedet. Van forintos bélyeggel ellátott kérvényed?' „Nekem kórvényem? Nem állithatom ki test nélkül. Légy szives számomra megirni." „Könnyen van kimondva. Hogy állíthatóin össze, ha nem tudom mi az akaratod ?* „Majd elmondom." Talpas ur elővéve útitáskájából egy iv papirost, feltévé az első kérdést: „Mond meg nevedet, állásodat és rangodat." „Nevem Eosztopesin Mikulás." „Bangód és minőséged?•• „Serfőző Prágában." „Tovább!' (Vége kov.)