Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-03-06 / 28. szám

B.-Csaba, 1881. VIII. évfolyam. 30. szám. Csütörtök', márczius 28-cn. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor: v asáriinp, kedd, (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egész évre C frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr Lapunk számáfa hirdetések felvételére fel van jogosítva: Haasensteiu és Vogler czég Bécs, Prága, Budapesten Németország és a Svájcz minden fővárosaiban. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891. számú ház. JSTézira-tols n.ex». adata-sűs vissza. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Kgyes szám ára 10 kr A keddi szám ára 5 kr. Kapható Grünfeld J. könyvkereskedő urnái. Hirdetések jutányos áron vétetnek lel. „Jíyilttér"-be« egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben u szerkesztőségben, a kiadóhivatalban: Takács Árpád nr nyomdájában, vidéken a postahivataloknál, 5 kr'-s postautalványnyal. Az országos nöiparkiállitás. Társadalmi és gazdasági szempontból megvilágítva. (Levél egy vidéki barátnőmhöz.) irta : O-ELLÉEI 3ML Ó ü. III. Valóban vagy nagyon gazdag, vagy nagyon szegény lehet azaz ember, ki ezt föl fogni képtelen." A ki azonban e számítás jelentőségét fölfogni képes, az könnyen méltányolhatja a nőiparkiállitás fontosságát. Tudjuk, hogy a gondos nő nagyon el van foglalva a háztartás teendőivel, de legtöbb esetben jut idő és alkalom, melyet kézi-munkával értékesíteni lehet és kell. Az az irány, mely a kézi-munká val foglalkozik. Egy darab munkából a gondos szemlélő fogalmat nyerhet a készítő egyéniségérő

1, Ízléséről, szorgalmáról és pontosságáról. S ha nők egy országos kiállításon jelenek meg, az ország előtt, az országnak tehetnek tanúságot alkotó képességükről, ízlésükről és fölfogásukról. De ha meg is vagyunk róla győződve, hogy e csoportnak általános képe egyik-másik hányban még kívánni valót hagy fönn, ez nem lehet ok a kiállításban való részvétel csökkentésére. Ellenkezőleg! Ha tudjuk, hogy szigorú igazságos bírálók mondanak ítéletet munkáink felett, kétszeresen kell törekednünk a tömeges részvételre. Hadd legyen alkalom a tökéletesedésre. Tárják föl hivatottak a kézi munka eddigi irányának ferdeségeit. Mert ezáltal alkalmat szolgáltatnak a nőnemnek e ferdeségének jövőre való mellőzésére. Alkalmat szolgáltatnak a kézimunkának minden irányban való tökéletesítésére. Ugy-e bár, asszonyom önnek is jól fog esni, mint minden nőnek, ha a férfiak, kik végig vonulnak kiállítási termeinken, látva a női szorgalom halmaz-kincseit, érezni fogják, hogy boldog az a nemzet, melynek hasznos irányban dolgozó női vannak. Én meg vagyok győződve hogy minden komoly ember, ki a nőiparkiállitást csak fölületes szemlére is méltatja oly dolgokat fog látni, melyekről eddig fogalma alig volt. Látni fogja, hogy a nőknek nemzetgazdasági értéke — Stein fönnebbi kalkulusa szerint is — ma már nálunk semfikezió. Sőt látni fogja, hogy hazánkban a női szorgalom a gnnyhótól egész a palotáig hatolt, el van terjedve* a lakosság minden rétegében és a ki ezt látja, a ki ennek értékét felfogni képes: az a nőnemet még sokkal inkább fogja becsülni. Kénytelen lesznek még a kicsinylők is jobb véleményt táplálni azok felől, kiknek szorgalma, munkálkodása a társadalmi életben jelentékeny tényezőként szerepelni van hivatva, oly tényezőként, melynek értéket eddig — valljuk meg őszintén — általános nemzetgazdasági szempontból maguk a nők sem tudják kellőképen felfogni, annálkevésbé méltányolhatják azt azok (a férfiak), kik annak terjedelmét, irányát és jelentőségét nem is sejtették. Ha már ily magas szempontból fogjuk föl e dolgot, akkor úgy-e bár ön isi asszonyom, lelkes ügyvivője és terjesztője lesz a kiállításnak, melynek eszméje ma még nem terjedt el minden felé, melyet az általam jelzett szempontból csak kevesen tudnak felfogni, Ezt kell föltételeznem, mert ellenkező esetben a kiállításnák ma már minden müveit nő buzgó apostola lenne s rég eloszlott volna az a kicsinlés, melylyel elvétvet alákozunk azok részéről, kiknek fogalma nem terjeszkedett ki a tervezett kiállítás általános és specziális fontosságának mérlegelésére. Mintha látnám önt most asszonyom, a ki tudatára kezd ébredni annak, hogy a kiállítás mégis csak több valamivel, mint a minek első pillanatra látszott. Szép fejét kis kezére hajtva kezd gondolkozni, s az a redőcske, mely szép homlokán támad, egy apró felhőcskét jelent, mely derengő lelkét elborítja. Egy kérdés tolul ajkaira melyet nem mer kimondani . . . Ki találom e kérdést. Sokkal jobban ismerem az ön lelkületét, semhogy sokáig kétségben tudnék maradni tépelődései fölött. Azt akarja kérdeni: ha már ily nagy képű fontoskodással oly nagy jelentőséget tulajdonítunk e tárlatnak: mit állítsanak ki önök, kik szívesen támogatnák azt, ha nem félnének, hogy az út, melyre lépni akarnak, a tárgy melyet készíteni fognak, csakugyan helyes és illő. Ne aggódjék asszonyom, Mi nem remek darabokat akarunk bemutatni. Nem kell oly extravagáncziákra gondolni, melyek által nagy effektust vélünk elérni, valójában pedig semmit sem érünk el. Láttam a szegedi kiállítás női kézimunka-osztályában egy kosarat, mely 50,000 darab papírtekercsből készült. Higyje meg, asszonyom, roppant haszontalan munka volt. L ittam Fehérvárott a kiállítás alkalmával Petőfi búcsúját a szülei háztól. Nagy, monstruózus kályhaellenző volt. Petőfi orra nagyobb volt, mint a czipője s mindenki, ki a kép mellett elvonult, szánalmas mosolylyal szemlélte a czéltévesztett fáradságot, melyre képre készítője forditott. Régi magyar példabeszéd: A ki minek nem mestere, hóhéra az annak. A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Takác$ Fmnez éleménysifcöl. (Szül. 1840., t 1881. márczius 2-án.) A „Hazánk s a Külföld* czimii szépirodalmi lap 1867. évfolyamában „Egy magyar iparos Törökország- s Araerikában" czimü czikksorozatot közölt, melyben Takács Ferencz csabai ifjú arczképe s a messze tengeren tul történt kalandjai lettek közzé téve. Magyarország összes mivelt közönsége érdekelten tekintett akkor azon ifjúra, ki daczára annak, hogy egyszerű iparos volt, merész vállalkozási szellemet ós óriási tetterőt hordott kebelében; ki csupán önmagára támaszkodva szembeszállt az élet legsötétebb rémeivel, megküzdött vérfagylaló veszedelmekkel ; ki szemtül-szembe látta az ó-kor legősibb maradványait: az egyptomi gúlákat s az uj-világ valamennyi csodáit. Mi csabaiak tegnapelőtt kísértük ót az örök nyugalom helyére s nem volt ember a temetésen, ki el ne merengett volna azon sajátságos végzetszerüségen, hogy e férfiú, ki didergett a zord éjszak fagyától, kinek arczát a meleg égöv sugarai perzselék, ime annyi hányattatás után, mégis hazatért, hogy szülötte földén, hol gyermekábrándait alkotá, keressen fáradt testének egy kis nyughelyet, hogy honi hantok fedezzék porhüvelyét. Olvasóinkat már közzétett uaplójegyzeteinek egy szakaszával kivánjuk megismertetni ezen szomoiu alkalomból, melyből kiki meggyőződhetik, hogy nem koborlási szellem volt az, mi őt az 5 világrész messze tartományaiba üzó, hanem egy nemesebb s jobb sikerre érdemes törekvési ösztön, melyet bátran nevezhetünk az emberi tulajdonok legszebbikének. A naplót, melynek egy kis szakaszát e sorokban közöljük, az elhúuyt féltékenyen őrizte s a legvadabb csaták duló viharjaiban is magával hordozá, czélja lévén hogy kedves hazájának közönségével azt megismertesse, melyről megfeledkezni egy pillanatig sem tudott. Takács Ferencz 1862. nov. 2-án lépett az amerikai köztársaság hadi szolgálatába, mely akkor a rabszolga-felszabaditás nagy harczát vivta. Ezen időből keltezik az itt következő napló-töredék : 1864. deczember végén hajóra ültünk New-Orlenns felé. s oda karácson másod-napján érkeztünk meg. E napot Boldan nevü földimnél töltém, kinek boltja van itt, s csizmát, keztyüt, szivart és kétszersültet egyaránt lehet nála kapni. 1865. jan. 2-án Battonrauge városhoz mentünk, s a város alatt ütöttünk tanyát. A lovasság, tüzérség és gyalogság együtt volt itt, s nem mult nap, hogy véres veszekedés ne történt volna köztük, s nem mult el veszekedés emberhalál nélkül. Példaadásul szigorúan kellett megfenyíteni a kihágókat, s kezdetben néhány kivégzés is volt. Többi közt felakasztottak egy 18 éves közkatonát, ki egy tisztet lőtt lo Pedig e fiatal embernek atyja ezredes volt. — Midőn már függött, fél órára lakó anyja akkor érkezett meg, s a szegény asszony keservében meghalt. Baily ezredes túlszigoru volt, de nem ezért, hanem gorombátkodásáért nem szerettük. A katonaság a városban is sok veszekedést vitt véghez, s majd minden este áldozatul esett egy-egy polgár. Ennek folytán Baily ezredes szigorú parancsot adott ki, hogy a városba külön engedély nélkül nem lehet menni. Azonban a parancs csak a lovasságot illette, a gyalogok mehettek, sőt egy ízben bált is rendeztek. A lovasság nagyon ingerült volt e miatt s vagy 30-an revolverekkel felfegyverkezve a városba rohantak, egyenesen a bálba, s szótverték az egészet. Másnap aztán a revolvereket mind elszedték a közemberektől. Febr. 7-ón épen egy órásnál voltam s tőle hallottam, hogy egy Johnson nevü káplárt valaki az éjjel agyonlőtt a városban. Még ekkor nem is sejtettem, hogy nekem lesz bajom e miatt. Este két fegyveres lép be hozzám, s kijelentik, hogy fogoly vagyok, kövessem őket a hadbíróhoz, mert én vagyok az, a ki Jobnsont ugyonlőttem. — Hiába mondtam, hogy az éjjel ki sem mozdultam szállásomról. A hadbíróhoz vezettek, s az egyik őr esküvel is megerősítette, hogy látott engem az éjjel, midőn káplárját agyonlőttem, jól látott a holdvilágnál, s hogy oly tördelve beszéltem angolul, mint most. Az éjt szomorúan és aggódva töltöttem a börtönben. Másnap hadi törvényszék elé álli-