Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-03-03 / 27. szám

B.-Csaba, 1881. V11T. évfolyam. 27. szám. Csütörtök, már zins 3-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, tarsadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik lieteuként háromszor: vasárnap, kedd, (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egész évre G frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva: Haasenstfiu és Vogler czég Bécs, Praga, Budapesten Németország és a Svájcz mindé i fővárosaiban. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891. számú ház. lECéziratolc nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Kgyes szám ára 10 kr A keddi szám ára 5 kr. Kapható Griinfeld J könyvkereskedő urnái. Hirdetések jutányoB áron vétetnek lel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban: Takács Árpád ur nyomdájálm.i, Vidéken a postahivataloknál, 5 kros postautalványnyal. Az országos nöiparkiállitás. Társadalmi és gazdasági szempontból megvilágítva. (Levél egy vidéki barátnőmhöz.) irta :GELLÉEI ÓK. II. Azért időztem a női munka szüksége mellett oly hosszasan, hogy országos nőiparkiállitásunk czéljait nagy fontosságukhoz méltó, kellő világításban mutassam be. Kiállításunk legfőbb czélja konstatálni, hogy hazánkban, mely iparágakban és mily sikerrel foglalkoznak már eddig a nők? Kikutatni : mely akadályok tolultak eddigelé valamely iparágban való jelentékenyebb térfoglalásuk elé, s mikép lehetne ez akadályokat leküzdeni. Utat nyitni eddig egészen uj oly foglalkozásukhoz, melyekben a nő — egyéni alkotását, erejét és tehetségét mindig szem előtt tartva — ujabb hálás tért találhatna, a gondoskodni arról, hogy a munkára utalt nők számának folytonos gyarapodása folytán egyes nőiparágak ne legyenek túlságosan elhalmozva, más szóval, hogy a nők ue legyenek kénytelenek mindig a legközönségesebb iparokban egymásnak versenyt csinálni s existencziájukat megnehezíteni. Mindezt illetékes helyen teendő alkalmas javaslatok által lehet leginkább elérni, vagy legalább is e kijelölt czélok elérésére az utat megnyitni s a kezdet nehézségeit leküzdeni. Czélja továbbá a kiállításnak odatörekedni, hogy az előkelő világnak végre bemutatnók : mit képesek a honi gyöngéd kezek mindazon ágakban előállítani, a melyekben szükségleteiket számosan még ma is külföldről fedezik. Ha látják, hogy varrás, hímzés, virágkészités stb. nálunk a fejlettség oly magas fokán áll, mint a külföld sok városában, bizonyára hatalmas lendületet sikerül biztositanunk a magyar nőiparnak — az ennek támogatására hivatott közönség érdek bevonása által. És czélja a kiállításnak végre a munka iránt uralkodó előítéletet leküzdeni. Utat törni a munkának, a munka diszességének a nők között, buzdítani és ösztönözni másokat is a munkálkodásra, mely ma már talán nálunk sem szégyen, hanem ylismert szükség, mert ez eszme érvényesítése érdekében készséggel dolgoznak legjobbjaink. Önök ott a vidéken, hölgyeim, tehát apostoli hivatást teljesítenek, ha minden nőiparág jelentékenyebb képviselőjét a kiállításban való részvételre buzdítják, vagy nekik legalább lehetővé teszik, hogy részt vegyenek mások anyagi támogatása vagy hozzájárulása folytán. Ez leginkább úgy történik, ha egyes czikkeket nagylelkű hölgyek megrendelnek, ezáltal a készítőnek lehetővé teszik, hogy anyag, idő- és fáradság-áldozat nélkül állítsanak ki. Különösen áll ez a szegényebb himzőnő-varrónőkre s főieg a pórnőkre nézve, kik nagyon sok érdekes s etnográfiái szempontból is értékes tárgyat állithatnának ki. Ha mindenkit lelkesít a kiá litásnak imént jelzett nagyfontosságú czélja, oly eredményt leszünk képesek elérni, melyre minden magyar nő büszke lehet. A kiállítás második csoportja a leányiskolák, nőnevelő-intézetek, tanitónőképezde'k, nőipariskolák és egyéb nyilvános intézetek kiállítási csoportja. Ennek czélja azon rendszert feltüntetni, a mely szerintleányaink az iskolában a kézi munkákat saját hasznukra, vagy (a tanítók) másoknál leendő értékesítés szempontíjából is tanulják. E rendszer megismerése ránk nézve felette fontos. Fontos azért, mert a kiállításban szerzendő tájékozás alapján e rendszer tökéletesítése érdekében illetékes helyen sokat lehetne tenni, s mindazt a mi egyikmásik intézet rendszerében előnyösnek mutatkozik, a többiekkel is elfogadtatni. Az e csoportban való részvételre különben fölösleges ujbúi is buzdítani a tanügy nemes barátait, inert a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium, mint a kiállítás egyik főpártfogója, az összes tanintézeteket, melyekben leánynövendékek taníttatnak, e kiállításban való részvételre köriratban szólítja föl ez ügyet és dicséretes buzgalmat fejtenek ki a leányiskolák méltó képviseltetése érdekében. A kiállítás harmadik csoportja lesz valószínűleg a legnépesebb. Ide a nők kézi munkái tartoznak. Olyan kézi munkák, melyeket közönségesen e nevezet alatt szoktunk megjelölni, melyek nem képeznek kereskedelmi czikket, hanem a háztartás díszítésére vagy szükségletére vannak rendelve. Minden nő köteles háztartásában a tű és olló közvetítésével a szükséges javításokat eszközölni, mi csak hozzávetőleges számítás szerint tíz százalékkal fokozza a ruházati és egyéb ily javításra szoruló czikkek értékét. A nő Stein Lőrincz számítása szerint munkájával az ingó javaknak legalább egy százalékát takaríthatná meg évenkint. „Tegyük föl - irja Stein — hogy a megtakarított vagyis nem szerzett, de a nő által veszni nem hagyott százalék évente csak öt forintot tesz. Tegyük föl, hogy Ausztriában és Magyarországon csak hat millió család van. \ birodalom női tehát évenkint legalább is 30 millió forintot takaríthatnának A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. llolióc/icstély a csabai s/.iiiliázhan. 1881. márcz. 1. Vajúdtak a hegyek és bohóczastély született. Vala pedig eme születésnél fő-főbába Ficzkó uram, kinek, hogy a megyei fizikus eddigelé „rendezői bába díszoklevelet" nem állított ki, az csak a kor hálátlanságának egy gyászos tünete. Mikor a gyermek megszületik akármilyen idétlen legyen is, a komám- és nénémasszonyok illő sápitások közt igy kiáltanak fel: oh! oh ! mennyire hasonlít az apjához ! Már komámasszony ide, nénémasszony oda, én bizon habozás nélkül kimondom, hogy az a süldő kölök, mit bohóczestélynek kereszteltünk, rémséges módon : szakasztott az apja. Olyan e c ht, 18 karatos csabai, hogy Kalkuttában is felismernénk. Hogy dicséret-e ez, vagy nem, azt az olvasóra bízom. Annyi bizonyos azonban, hogy a csabai a legjobb ember a világon. Lelkesül minden szépért és nemesért, — csakhogy nagyon komótosan; imádja a művészetet, — de nem szereti magát megerőltetni; műpártoló és áldozatkész, — hanem azt megvárja, hogy előbb valaki beledeklamálja ezen érzelmekbe. Egyébként imádja önmagát 8 az amerikai rézbőrű indián bizonyára nem ragaszkodik annyi szeretettel ősi intézményeihez mint a csabai mindahoz, a mi csabai. Láttuk ezt komikusan illusztrálva az úgynevezett keddi bohóczestén. Hiába csattogott az erdei csalogány, hiába keringett a világ velünk a „Csókkeringő" kedves dallama alatt 8 a hős tenor Bogyó ajkain hiába zengett tótul, olaszul: a mi prototip csabai zárkozottságunk jegét a kedves maszk-hölgyek tüzes pillantásai fel nem olvaszthaták. Hanem mihelyst a talmi Bezeg Miska egy tagbaszakadt mozdulatát láttuk, kedvünk derűre szotyant, mosolyogtunk, nevettünk, kaczagtunk s az est kedélyessége kezdett hasonlítani egy bohóczestélyéhez. Hja 1 „to je nas." Különben a kisvárosi álarezosbál a legjobb esetben is mindig erőltetett eszme és eszünkbe juttatja a csizmadialegényt ki két szakácsnét vitt vasárnap a vendéglőbe és úri tónusban óhajtván a társalgást folytatni, imigy szólalt meg: „Nem parancsolnak egy porczió kefetét?" „Och! köszönjük, — mi hölgyek sonkát szoktunk kávézni." Pedig kedves színésznőink minden lehetőt elkövettek, hogy pangásából felébresszék a mulatságot, de hát nehéz ott szellemdúsnak lenni, hol semmi homály, semmi titokszerüség sincsen, hol mindenki tudja kivel beszél, hol töviről-hegyire úgy ismerik egymást, hogy akár keresztlevelet tudnának kölcsönösen kiállítani. Női maszk persze csakis színésznő volt. Az egyik nimfának volt öltözve. Gyönyörű idomai kaczérul tüudököltek elő a tündéri ruhából. Telve édes illúziókkal karomat nyujtám neki; csakhogy — oh fátum! — alig vetek egy oldalpillantást azonnal megismertem. Azt pedig ország-világ tudja, hogy az illúzió fentar<á iához bizonyos misztikusság szükségeltetik. Mindamellett igyekeztem udvarias lenni és erősen kezdtem találgatni, hogy voltaképen ki is ő. Szegény! egész gyanútlanul fogadta ezen grand-bliczelésemet, mig végre, majdnem önkénytelen, igy szóltam : „Nevedet nem tudom, de azt sejtem, hogy az a 1 s z egen lakol." „Menjen a pokolba!" — hangzék a válasz. „Hohó ! Kérlek, ez nem járja. „M e n j a pokolba I" — — Igy követeli ezt az álarczos bálok évezredes szokása. Kikérek magamnak minden bizalmas magázást." Egy sziifid termetű virágárus leánykával szintén sikerült elhitetnem, hogy más valakivel tévesztem össze. Rettenetes jóízűen kaezagott együgyüaégem felett, de addig ismételgettem a hab á r, ám b á r, lenne bár szavakat, mig ő is kártyáim közé látott és háládatosabb balek után látott. Az apáczának öltözött maszk még legtovább tartotta meg az ismeretlenség nimbuszát és a rokokó-apródnak szinte sikerült volna csalódásba ejteni a publikumot, ha kiejtése kissé palóc zos nem lett volna. Éjféltájban valaki azzal a hírrel lep meg, hogy már ő hallott ma este egy viczet. Puhatoltam erősen, de biz kisült, hogy humbug. Elmondhatjuk, hogy 1 e g é u y a csárdában csakis ficzkó volt. Mint ügyes alakító színes/, minduntalan szerepet, illetve