Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-09-05 / 171. szám

B.-Csaba, 1880. VII. évfolyam, 171. szám. Vasárnap, szepiember 5-én-. BÉKÉSMEG é4 Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési dí j : helyben házhoz hordva vagy postád bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891. számú ház. Kgyes s/ám ára 4 kr A szerdai és szombati szám ára 3 kr. KapTiató Griinfeld I. könyvkereskedő urnái. Hirdetések jutányos áron vétetnek tel. „Jíyilttér

u-ben ecy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban 'í'akáes Árpád ur nyomdájában vidéken a po3tahiviit,nlóknál 6 l<r<»s postautolvánvnyal. A népnevelési egyletek kérdéséhez. (G.) Oly rég hallgatok, hogy szinte véremmé kezd válni a hallgatás. Nem történt ok nélkül. Fürdőn voltain pihenni, üdülni, hol megpróbáltam letenni a terhet, a mely legközelebb egy évtized óta bizony megfárasztott, sőt talán egy kissé meg is viselt. És alávetettem magam azon mindenek felett legelső szabálynak: „fürdőn sem mélyen érezni, sem magasan gondolkozni, sem komolyabb dologgal f o g 1 a I kőzni uem szabad," nemcsak, de hogy a sikert annál inkább biztosítsam, elmenetelem előtt pár héttel már igy készítettem elő magam, s családi fészkembe történt visszatértem óta meg irodalmi barkácsolásra nem gondoltam, mind e nini napig. Sőt ki tudja megszólalok-e most is, ha Gr. Zichy Jenő vezérczikke meg nem ragadja figyelmemet, és fel nem hiv, hogy rosdás tollamat tintába üssem. Szép dolog az nagyon a mit ő beszél, miután a társulás eszméjében mindig erő fekszik. Hogy azonban minő lesz a kivitel, a siker a czél megközelítése? oly kérdések, a melyekre előre megfelelni, sőt csak némileg bizonyost mondani is alig lehetséges. Épen azért tehát, nagy örömöt szereznék nekem, sőt azt hiszem minden érdeklődőnek, tisztelt szerkesztő barátom, ha azt a gróf ur által etnli- i tett, mint irja a törvényes hatósághoz beterjesztett „tervezetet" is lapunkban mihamarabb köziéin szíveskednék. Sze-: retnék okulni, s egy kis lelkesedést meríteni belőle. Sőt megvallom, hogy kíváncsi is vagyok, miután épen az élet és a t a n ii y inostoh a v i szon y a i tettek oly kételkedővé, minő hajdan az öreg Sáitv volt, a ki mosolygott az angyal ígéretére. Eötvös 'közoktatási törvénye egy évtizedet már átélt, vagyis helyesebben mondva átkinlódott. Ki merné azt állítani, hogy e törvények nem jók? Sőt ellenkezőleg, oly magaslaton járt Eötvös szép lelke, hogy talán épen az a bajuk egy részről, hogy nagyon magasan járt.... Érdekes volt, midőn nem rég igy szólt egy tan'igygyülés egyik tagja: „Eötvös írtága is bevallotta — a mint hallom - - hogy az ő közoktatási törványe 1000 év alatt sem lesz minden pontjában kerosztülvive. Hagyjunk fel tehát az okoskodással, és menjünk a régi utón tovább" És mert esetlegesen épen pap volt a fölszólaló, azt feleltem indítványára: „jó lesz, biz a hagyjunk fel vele, azután pedig hagyjunk fel a „Mi Atyánk" mondásával is. „Micsoda beszéd az?" — vágott közbe az indítványozó. „E^y igen természetes logikai következtetés" — feleltem kedélyesen. Es én azt hiszem, hogy igazam volt. Mert hát kérem, nem bölcsen tudjuk-e mindnyájan, hogy az „ 1 s t e n o r s z á g a" a maga teljes szentségével a földre nem fog jömíi soha; és nem égő vágygyal imádkozzuk-e mégis naponkint: „jöjjön el a te országod!? Nahát ha szabad a bár nagyszerű, de szemben az említettel mégis kisszerű dolgot, a legfenségesebbel kapcsolatba hozni: nem áll -e az egyikről mi a másikról, és nem épen abban van-e közoktatási tőrvéA „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. A fenyőág alatt. Vaca-ao Emiltől. Fordította : Wiukler Lajos. (Vége j Azon pillanat óta, midőn menyasszonya a karácsoni estén a fenyőág alatt elhagyta, nem volt többé öröme a világon. Senki sem látta azóta — nevetni. Körülötte nem játszottak rózsás arczu, ártatlan gyermekek, gondos, szerető nő nem ápolta, nem gondoskodott róla egy hosszú félszázadon át. Élte öreg, mogorva szolgák között, dohos, ritkán szellőzött szobákban telt el; a vegytan ós bölcselet száraz, lélekölő problémáinak szentelte tanulmányait. Az ébredő tavaszt gyűlölte; a meleg napfény fájdalmára volt, a zöld erdő, a vadászok víg dalától harsogó erdő többé nem látta őt. így vált az elzárkózott ifjúból kedélybeteg, erabertgyiilölő agg. Ha kisétált, senkivel sem beszólt; szegény nem közeledhetett hozzá. Ha alamizsnát adott: belső ellenszenvvel adatott szolgája által; mert fájt szive — a mások öröme miatt. Boldogtalan, nyomorult életet élt e szerencsétlen ember ama borzasztó karácsonyi éj óta! Ötven hosszú évig várta a jótékony halált! A kastélyban ez ötven év alalt soha sem jelent meg víg emberek társasága. Gsak halottak napján élénkült meg egy kissé az élet uz ódon falak között. Ilyenkor szívesen kiment mankóin az agg lord a közel levő temetőbe, mely a kas tó'ly közelében terült el. Ott órákig állott elmerülve, Rugsborn Und, Salome néne, sőt az öreg gazdasszony sírjai előtt, kik fiatal korában a kastélyban éltek. Vájjon a boldogult halottakért, avagy a boldogtalan élőért, önmagáért imádkozott-e ilyenkor? Egyik zivataros deczemberi napon — épen miut ötven évvel előbb — Risser Rik lord dolgozószobájában ült; előtte egy penészes könyv feküdt. Fáradt tekintete a ködfödte vidéken tétovázott, midőn künn a folyosóról szokatlan lárma hallatszott. A zaj folyton növekedett, s végre szobájának ajtajáig hatott. Mintha niylordot keresték volna, de nem merték háborgatni. Az aggastyán fölkelt, s kopogó mankóival kimenta folyosóra. Csoportosan állottak ott a szolgák és a gendnoknő, mindannyian ijedt ábrázatokkal; egyszerre beszéltek mindnyájan, s egyszerre hallgattak el. Az egyik fiatal szolga, Wilkins Joe előállt, ügyetlenül meghajtotta magát, s hebegve kérte a mylord bocsánatát. Mert ő — úgymond — oly titokteljes, borzasztó fölfedezést tett a lovagteremben, hogy — — — A meggörnyedt lord e szavakra fölegyenesedett, s szokott kemény hangon rárivalgott Wilkiiis-re, hogy ne hebegjen, hauéra gyorsan szóU jou. Wilkius elpirult, össze-vissza hadarta a szókat, hogy ő sohri sem látott oly borzasztó dolgot, annyira megijedt, hogy mégfutamodott; ilyen dolgot a mylordnak kell mindenekelőtt megtudni, mert csak ő magyarázhatja meg azt. . . Mylord türelmetlenkedett s mankóival boszszusan a padozatra ütött. Ekkor mindnyájan egyszerre akartak szólani, de Wilkers túlkiabálta őket, igy szólva : mylord parancsa szerint a lovagterembe mentein, hogy azt szokás szerint, a karácsonyi ünnepre kiszellőzzem, a képekről ós ft-gyverekről a port leverjem, s por volt ujjnyi vastagságú. Mert hisz az ódon, titokteljes lovagterembe éven át senki sem jár. Nem tudom, mylord, miképen történt, de miután a képeket, székeket, í^yvereket leporoztam, a nagy ládákra került a sor. Nem bírtam ellentá/lani kíváncsiságomnak, hogy meg ne nézzem, miként néznek ki belülről. Azt ugyan már régen hallottam, hogy belül üresek: de különben is a netalán bele jutott pókhálóktól is meg akartam tisztítani. Kinyitóttam tehát az egyik nagy ládát kulcsa a zárban volt. Igen nehezen forgott a i rozsda miatt Találtam is benne sürü pókhálókat és ujjnyi vastag port. Ezután a második ládához