Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám
1880-01-01 / 1. szám
veniteni, mely abból állott : hogyha e zárda előtt valaki letérdelt és kétszer kopogtatott, egy sonkát vagy egy oldal szalonnát kapott, ha esküt tett arra, hogy nem bánta meg házasságát, hitestársát sem ágyában, sem asztalnál meg nem sértette, kivüle mást nem szeretett és nem is fog szeretni. Ilyen eskü után a prior kiszolgáltatta a komedencziát. Mig e zárda existált, három férfi tette le az esküi, nő egy sem. Alföldi dolgok. * A debreczeni jogászbál jan. 9-én fog megtartatni. Mint minden évben, ugy bizonyára az idén is, a debreczeni s vidéki szépek találkozója lesz e bál. Háziasszony gróf Csáky Kálmánné, született Csáky Nathália grófnő. — A farkasok és egyéb ragadozó állatok garázdálkodásairól mind aggasztóbb hirek érkeznek. A falvakon napról-napra fordulnak elő esetek, hogy a kemény hideg következtében kiéhezett farkasok éjjel a gazdák házaira törnek és ott baromfiakat ép ugy mint nagyobb állatokat megtámadnak és azokat felfalják. A városok közelében nem mutatnak ugyan ezen állatok ily vakmerőséget, azonban, ha a hideg, tovább tart, valószínűleg nálunk is határozottabban fognak fellépni. tói: Művészet é« mesterség; Foltin Jánostól: E?y ' I régi egyházi festő; Zsilinszky Mihálytól : Mátyás ki-: rály einlékszobra; Győry Aladartól: A művészet Ja-j pánban; Aradi R. L.-tól: Ipolyi Arnold életrajza. A kisebb ozikkek is érdekesek; a többi közt az „Aranyország" illusztráczióit ismerteti a szerkesztő s e rajzokból négyet be is mutat a folyóirat s ezek egy „Társaság", „Zsidó szépség", „Keresztény szépség" 8 egy „Amor'„ valamennyi rajzot Feszty Árpád késziték és Moreili Gusztáv rajzolá. \ egül Ipolyi Arnold a képzőművészeti társulat uj elnökének | arczképe s Bohra Pal „Tiszai halászok" czimü nagyobb festménye után készült rajza disziti a füzetet. A szemle előfizetési ara ezentúl évi G fit. f Megjelentés beküldetett: A „Magyartisztviselő, 1' mely mint az orsz. tisztviselő egyesület közlönye három év előtt szűnt meg, most újból föléledt dr. Perlaky Mihály szerkesztése alatt. Az első szám gazdag tartalmú, ügyes összeállítással. Tisztviselőkre nézve mindenesetre hézagpótló vallalat e közlöny, melynek előfizetési ára negyedévre 1 írt 25 kr Az előfizetési pénzek dohány-utcza 54. ez. alá küldendők. Irodalom és művészet. * Megjelent és hozzánk beküldetett : A „Képzőművészeti Szemle" újévi füzete Peterdi(Prém) József szerkesztése alatt az eddiginél bővebb tartalommal és több illusztráczióval; kiállítása is igen díszes. Vannak közlemények benne: Greguss ÁgostTörvénykezési terem. — Miskovits Száva gyulai tszéki bíró ur ellen a kir. táb:a a felfüggesztést megszüntette ugyan, de a vizsgálatot elrendelte. Ennek megejtésére lett kiküldve Aradról Kovács tszéki bíró ur. Tanúkul kihallgattattak Jaucsovits Emil, Terényi Lajos, Ladics György, Iíertay Zsigmond, Schröder Kornél és Nagy Károly urak. — A lapunk szerkesztője által kiadott „Büntetőjogtudomanyi Szemle" czimü szakfolyóirat 1-ső füzete holnap fog szétküldetni. Tartalmát jjövő számunkban közöljük. Szerkesztői pósta. — Öcsödre Hasonló értesítéseket mindig köszönettel veszünk. — Orosházára V. Sz. nrnak. Kérünk feleletet. — Zs. 1. uruak Kondoros.Köszönjük a biatató szavakat. Kin dói pósta. — Napyt. Hajnal Ábel nvosralm. cspere« urnák. Az évi előfizetesi díj 8 ftv,\. Jal^melve lévén: kérünk még 2 fit szíves utalványozását — Ugyanarra kérjük lel Somogyi Józttif urat Ó-Kígyóson ,ns Gondöcs Benedek apát urat, Gyulán. — Holzer István ur Fiizrs-Gvarmaton, » ,Pesti Napló- és „Hon" szerkesztőségei, a Gyomai Központi Cíisino félévre fi/.e'réu elő, csak 8 frtot küldöttek, miéit is 1 frt pótlását kérjük. — Az országgyűlési Szabadelvű kör Budapesten, — Kárász Karolin szül. Battyányi grófné* ő méltósága Bécsb'n — Tatay István igazgató ur Szarvason negyedévre előfizetvén I frt 50 krt küldött, kérjük az 50 kr. pótlólag leendő beküldését. — Xsgos báró Wenckheim Viktor ur I£.Lsdinvon ogyévre 10 frtot előfizetvén: 2 frt visszautalvanyoztatott. — Több t. előfizető fél és negyed évre nz illetéken fölül küldött be; ez javukra a 2-ik fél. illetve évnegyedre előjegyeztetett. Legújabb hirek. — A sussebruni vasúti szerencsétlenséget a föld sülyedése idézte elő. A vonatkísérő személyzeten kivül még két utas szenvedett könnyű sérülést. — A Rudolf vasút választmányi tanácsa és a kormányképviselője már aláírták azt a jegyzőkönyvet, — melynek alapján mai naptól kezdve a állam veszi át a vasút kezelését. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs: dr. Báttaszéki Lajos. Garzó Gyula. HIRDETESE KZAjánlom a t. közönség szives figyelmébe s pártolásába már 3 éve fennálló üzletemet, úgymint: II m m M melyben választékos raktára az irodalom különféle szaku termékeinek. nevezetesen mindennemű tankönyvek, s egyéb szaktudományi könyvek, kötött diszmiivek, PETŐFI SÁNDOR összes költeményei 2 frt, imakönyvek, ifjúsági iratok, térképek stb. stb , továbbá a legkedveltebb zenemüvek, legnagyobb választékban mindenféle képes könyvek, minden az eredeti bolti áron, Olajfestmények havi részletfizetésre. Papir-, író- és rajzszer-kereskedésemben jutányos árak mellett; mindenféle kötött és vonalzott Üzleti könyvek, monograrcmos levélpapírok, jutányos árban kaphatók. Egyszersmind van szerencsém a t. közönség tudomására hozni, hogy üzletemben kis gyorsnyomdám (presse á la minuta) is van, melylyel levélpapírokat czimmel, számlákat névjegyeket, s minden e szakmába vágó munkákat a leggyorsabban és legszebben kiállítva, olcsó áron készítek. Kölcsönköliyvtáram a magyar- és német-irodalomból. Olvasási díj havonkint 60 kr. Képes családi lapokra, Ribáry Világtörténetére, Helvald föld és népeire megrendelést elfogadok. Mindennemű megrendeléseket gyorsan s legnagyobb figyelemmel teljesítek. Minden bel- és külföldi lapok nálam előfizethetőlc, ugy hogy a megrendelők a postautalványi költséget is megtakarítják. (156) 8—7 Grünfeld J. Csabán, Vasut-utczán. MBBB HPlEilLlWHHIIBliaBMBHgBgH Majdnem {ajándékozva! Az .,Egyesült brittania-ezüstjíyár' tömeggoudnoksngától átvett óriási raktár, elvállalt nagy fizetési kötelezettségek és a helyiségek teljes kiürítése miatt. IjS^"" 75 perczenttcl a bevásárlási áron alól eladatik, tehát majdnem elajándekoztatik. Csak 7 frt 25 krért, tehát a ninnkadijértékének alig feléért, a lenkövetkező legfinomabb és legjobb brittnnia ezüstből való. brittania ezüstszervisz kapható (mely ezelőtt 29 frtba került), és az illető tárgyak fehér maradásáért 25 esztendei jótállás vállaltatik. 6 darab brittauia ezüst asztalkés, angol aczélpengével. 6 drb valódi angol, brittániaezüst — villa legfinomabb és legnehezebb qualitásu. G drb maszív brittnnia ezüst evőkanál, ti drb legfinomabb brittnnía-ezüst kávés kanál. 1 drb maszív britt ezüst leves merő-kanál. 1 drb nehéz britt. ezüst tejmerő-kanái. 2 drb hatást-keltő britt. ezüst szalongyergyatartó. 6 drb legfinomabb britt. eziii-t tojá-serleg. 6 drb finoman czizelált kiszolgáló-tálcza. 1 drb szép britt. ezüst bors vagy ezukortartó. 1 drb finom britt. ezüst theaszürő. 42 darab. 153 14-6. Megrendelések pénzelőleg (utánvétellel) vagy az ár előleges beküldése mellett addig foganatositatnak mig a készlet épen tart azs Egyesült Brittania ezüst-gyári raktár által Bécs. Untere Donaustrasse 43. Nem megfelelő tárgyak 8 nap alatt visszavétetnek. B.-Csabán, 1879. Nyomatott Takács Árpád könyvnyomdájában.