Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-06-13 / 113. szám

B.-Csaba, 1880. VII. évfolyam

, 113. szám. Vasárnap, junius 13-án. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési [dij : helyben házhoz hordva \ agy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Apponyi-utcza, 891. számú h&z. Egyes szAin ára 4 kr. A szerdai és szombati szám I Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. ára 3 kr. Kapható Grünfeld J. könyvkereskedő i urnái B -Csabán. ! Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben esgy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a posta-hivataloknál 5 kros postautalványnyal. A neveltság ás műveltség. Puszta-Szt.-Tornya, jun. 10-én. Az íntelligentia egynémely osztályában általánosan uralgó belvélemény ama rég elkopott frázis, hogy „ahol legnagyobb a műveltség, ott Legnagyobb az erkölcstelenség". Azoknak érdekében, kik e véleményt vallják, indítva érezem magamat a „ nevel tség" és a „műveltség" fogalmát definálni, illetve tisztázni; mert náluk a két fogalom lényeges és esetleges jegyeinek összezavarásából keletkezett a balvélemény, a tévedés. Lássuk először is a neveltség fogalmát. Ez a nevelés fogalmából keletkezik, a nevelés pedig nem egyébb, mint a nagykorúaknak a kiskorúakra való tudatos és szándékos hatása, hogy azok öntökéletességükön önállóan működhessenek. -A nevelésben .nincs meg az állandóság; mert az folytonos haladás a tökély felé, amelyet vagy soha, vagy csak későn s akkor is csupán részben lehet elérni. Mikor pedig a közéletben azt mondják, hogy „ez nevelt ember" : a szó igazi értelmében nem azt kell érteni alatta, hogy az már tovább nem nevelhető, hanem azt, hogy az ő tehetségei már annyira kitejlődvék s annyi ismeretekkel bir, hogy a további képzést önerejéből is képes létesíteni. Már most mondhatni azt is, ahány a nevelési elv és módszer, vagy általánosabban szólva, ahány pálya van a világon, annyiféle nevelésű egyén lehet, beleszámitva ebbe a vallások különféleségét is; mert az is módositólag hat. Az erkölcsi jelleg a nevelésnek alapmotívumát képezi ugyan, de mégsem lehetne mondani, hogy minden nevelt ember erkölcsös is. | Ennek okát vagy a természettől bele oltott rosz ben, vagy a ferde nevelési rendszerben, vagy az ujabb korban annyira elterjedt materialis szellemű mételyező hatású tanok vallásában kell keresnünk. Szóval, a nevelt ember lehet képzett szakember, sőt tudós . is; de nem következés, hogy müveit is legyen. S igy eljutottunk a „műveltség" fogalmához, mely hogy mennyiben különbözik amattól, azonnal látni fogjuk. Ha az ember a jó nevelés által oly általános szellemi vagy erkölcsi kincsre tett szert, hogy azzal a társadalom minden elfajultsága és szokásai ellenében határozott állást foglalhat el: akkor azt mondjuk, hogy müveit ember, müveit ész és szív. A műveltség a nevelésnek koronája. A nevelt ember lehet félszeg, sőt erkölcstelen is, de a müveit soha; mert a műveltség lényégét a kidomborult jellem teszi. Ebből az is következik, hogy a jellemtelen ember — bármily tudománya legyen — müveit nem lehet. Müveit érzésű ember képtelen aljas tettre; mert ami aljas, az rut, a rutát pedig a finom érzésűnek gyűlölnie kell. A müveit ember tévedhet, (homines sumus, errare possumus) de aljas bűnre képtelen. Már most ha igaz volna az, hogy „ahol legnagyobb a műveltség ott legnagyobb az erkölcstelenség :" akkor minden tudományt és művészetet a pokolba kellene kergetnünk; mert ezek alapeszközei a műveltségnek s igy őrültség lenne azokat ápolni. Ekkor csakugyan igy imádkozhatnánk Rousseauval: Szabadíts meg minket oh uram, atyáink felvilágosultságátol és rontó művészetétől, add vissza nekünk a tudatlanságot és szegénységet." De hál' Istennek, sem Raussaunak, sem azoknak nincs igazuk. Minden tudomány az igazságot és minden művészet a szépet uralja, ez a czél, melyet különböző utakon igyekeznek elérni. Már most kérdem, lehet-e a tudomány és a művészet erkölcstelen hatású ? a felelet reá: nem; következőleg az ezek szellemébe beható egyének, az igaA „BÉKÉ3ME&YEI KÖZLÖNY" TÁRGZÁJA

. A szabadító. (Elbeszélés, néhai Garzó Júlia hátramaradt irataiból.) I. Történetünk a májusi holdvilágitotta bájos esték egyikén vezet K. város környékére, mely regényes szinben tűnik fel előttünk, csinos épületei sugár tornyai, s magasan nyúló hegyláuczaival, melyek körülfogják, kivéve egy oldalt, napnyugat felől, mely a legtermékenyebb szántóföldeket s zöld bársonynyal bevont, gazdag mezőt tárja fel szemeink előtt. A mezei virágok ezer meg ezer tarka vegyülete gyönyörködteti a szemet; a hold ezüst sugárai megtörve hullámzanak keresztül a zöld lombú .fák között; az esti szellő kellemes illattal tölti be a léget; a hegyi patak lassú morajjal fut le a völgybe, melynek habjai kedvesen tükrözik vissza a néma hold megtört sugarai ezüst fényét. Távolabb, a hegyoldalról hazatérő juhnyáj kolompja hangzik, kellemesen vegyülve a patak moraja, a kis bárány bégetése, a nyájat őriző komondorok tompa ugatása, a pásztorok élénk danája s tilinkójuk méla-bús hangjaival. Az est oly festői szép! oly költői magasztos! oly ábrándokba ragadó! A városból az országút felé egy jól felpodgyászolt négyes almásszürke fogatú hintó robog. A hintóban nyúlánk, 23—24 éves barna, göndör hajfürtü ifjú ül; szabályos arcza kissé piros, fekete szemei mint a bogár tündöklenek, vonásai komolyak, nemes lélekre mutatók. Öltözékét finom fekete, egyszerűen sujtásozott magyar nadrág, pitykés dolmány, kordovány csizma ezüst sarkantyúkkal, s félvállra vetett világos-zöld mente, fején kalpag, Magyarország czimere, egy szál fehér tollal, egészité ki. Az egyenruhás nyalka kocsis mellett már talán ötven évet is jól meghaladt, hosszú ősz bajuszu huszár ül. Sötétkék posztóból készült fehérz8Ínóros nadrág és atilla födi öreg tagjait, fején hasonszinü zsinóros sapka van. Csizmáin nagy taralyos sarkantyúk fénylenek. Most utasaink egy forráshoz értek, mely kristálytiszta vizzel bugyog, utat mosva magának kigyódzó kanyarulatokban a pázsiton. — Állj meg csak Jancsi! hadd igyam a forrásból ! — mondá az ifjú, kiben gróf Falvay Jenőre ösmerünk, ki csak imént tért vissza külföldi utazásából, s a várostól mintegy két óra járásnyira levő nyári kastélyukba utazik, őt óhajtva váró jó anyja ölelésére. A hintó megállt, utasaink leszálltak. Pál az öreg, de mégis fürge huszár, poharat vett elő, s megmerítvén a forrásból, urának nyujtá. — Hej! beh jól esett öregem! — mondá az iQu gróf, a kiürített poharat visszaadván huszárjának. — Többet ért a külföld minden italánál! — Hejh! beh csak jó is! hogy már valahára haza értünk — szólt erre az öreg. — Még nem egészen öregem, veté ellen az ifjú gróf. Mennyire is lehet ínég ide kastélyunk? — Körül-belől még egy óra járás ; mindjárt meglátjuk, mihelyt az erdőt és gróf Rényey kastélykertjét elhagyjuk. — Jancsi, hajts csendesen! kedvem van gyalogolni; öregemnek sem fog ártani egy kis gyaloglás,— s ezzel elindultak, jobb oldalról haladva a hintó mellett. — Mindig elevenen állt előttem kedves szülőföldem s ezen táj, mondá Jenő körülnézve, és mégis most alig tudom magam tájékozni. — Nem is csuda, hiszen alig volt még tizenhat éves, midőn a méltóságos gróf külföldre küldött bennünket, még akkor amott az a sürü erdő alig hogy néhány szál fából állott, akkor kezdte az öreg gróf ültettetni, és most mily sürü és sugár magas. Oh Istenem! beh csak sok jóval is volt a nemes gróf a hazához.. . (Folyt, köv.)