Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-04-28 / 81. szám

tud gyülekezetünkben: hogy azonban az általánosságban mondottakat, valaki ugy magára vegye, mint tevé ezt Kiss ur, ez már csakugyan nem mindennapi dolog. Az igaz, hogy a templomi szóuoklat, sok tekintetben tükör tartozik lenni, melybe tekintve [mindenki felismerhesse fogyatkozásait ; ámde aztán igaz az is, hogy az okos ember, a világért el nem árulná, ha netalán magát találva ére/.i, sőt ellenkezőleg szép csendesen fordítja javara a hallottakat. Dr. Kiss István ur íme nem igy cselekszik, hanem kikiáltja országvilág előtt, hogy — ludasnak érezte magát! Na hát én meg kimondhatatlanul örvendek e nyilatkozat felett, látva, hogy szerény beszédeim, szélesebb körben hoztak jó gyümölcsöket, semmint ezt előre még csak óhajtani is mertem volna Legyen ezért a dicsőség istené; a Kiss ur ajkairól e miatt felém szikrázó harag égetését pedig szívesen eltűröm. Bizony édes uram! én — az én templomi szószékem függetlenségét érdeknek alárendelni soha nem fogom, sőt fiiven fogok tovább haladui megkezdett utamon, mig csak isten életemnek kedvez. De ez nem bujtogatás és nem izgatás, sőt eszményi magoslaton járó szolgálata az erkölcs és társadalom igaz érdekeinek. Izgatás csak a társadalmi jogrend rovására eshet, nem pedig ennek javara, a melyért én, már mint 19 é\es nydvános hivatalnok, egy év hijáu két évtized óta szívesen fáradok, persze nemcsak imádkozva, hanem dolgozva is. Becsületes munka nélkül, az imádság nagyon keveset, sőt semmit sem ér; nem egyéb mint öncsalódás, veszteglés és üres ábrándozás . . II. De menjünk tovább! A hol párhuzamot von dr. Kiss ur az ügyvéd és a lelkész társadalmi állása között, többek között o szavakban beszél: „Rosz néven veszi Garzó ur, bogyón közügyekkel is foglalkozom, noha ez engem teljes mértékben megiilett, inkább mint egy papot. Mindenki hivatása után járjon; — a pap imádkoz zék. Nekem ügyvédnek, s igy mint eminenter a közélet emberének is, különös hivatásom mellett szolgálnom kell a közügyet is." Mily esetlen, mily gyarló beszéd pgy jogtudor szájában! Kijelentem mindenekelőtt, tudor ur! Uogy a közügyekkel való foglalkozást ogy ügyvédnek nemcsak bjinül nem rovom, sőt lelkemből Örvendek, ha egy hiv ütásíit értő es átérezni tudó igazi ügyvéd, tehát nem egy — elique-instruinentuin, mint a minőnek Kiss urat ismerni van szerencsétlenségem, közügyekkel is foglalkozik. Dr. Khs István ur különben Gyomán — hol eddig nem is adófizető rendes polgár — közügyekkel még nem foglalkozott, csak oly szerepecskéket játszott le, különös hivatása mellett, melyek épen a gyomai közügy érdekét tekintve voltak károsak. Jellemzi eléggé jelen támadó fellépése, minden egyéb eljárását is. íme a gyomai képviselőtestület és a gyomai ref. egyháztanács, templomterünk ügyében, példás egyetértéssel kiegyeznek, midőn az első egyhangúlag beösmeri, hogy a gyomai ref-templomtér a mi egyházunk örök tulajdona. S daczára e kiegyezésnek, daczára annak, hogy itt a község semmit, sem áldozott fel, semmi rövidséget nem szenvedett, sőt beismerésében is a mit kimondott; lényegben az már 162 év óta egyházunkkezei között volt; daczára hogy az ősi birtoklás és kiegyezés ellen, az uradalom és testvérfelekezetek kifogást nem tettek, sőt egé*z városunk együttérezett, s az ahsolutkorbeli önkényes telekkönyvezés kiigazítását nemcsak móltányosnak, de határozottan jogosnak tartotta és véleményezte: feláll egy emher, egy jogtudós, ki képzelete szerint, .a közérdeket, a közvagyont V?? a hatóságok tétlensége mellett is, pártfogásba *) vette, s önzetlenül híven szolgálja." Na már kérem, hogy *) Mily nagv szerencse a tétlen hatóságok, s Gyoma nagyvilági közérdekére nézve, hogy az általunk — az 1717-en történt megszalUs alkalmával, erőszakkal elfoglalt vagyis elrabolt közvagyon, Kiss ur személyében ily jóakaratú magas pártfogóra talált! Pedig hát nem az a kérdés fordulópontja, hogy mit irt — a tőrvényei formalitásokat mellőzött IJaeh-korszakbeli Zsibrik a telekkönyvbe, h»n«m igenis hogv tévesen irt, miután e templomtér, soha sem volt, sem községi, sem pedig közvagyon. Valamint továbbá azon körülmény is, hogv az adómunkalatok érdekében már előzetesen vezetett földkönyvben e fundus térmértéke feltüntetve nincs, éppen nem a közvagvoni je'leget mutatja, mint inkább azt, hogy ekkor sem tudtak mit. kellett volna helyes irányban cselekedniük. Szalmaszálak ezek — uram 1 csupán, melye < meg nem mentik azon gvalázattól, hogy alá ne merüljön a mocsárba, melyhez a febünési viszketeg és ártani kivánóroszakarat sarkantyúzták önt, mások becsületének romjain keresztül erőszakkal nagvja lenni törekvő jogtudós ur I G. Gy. — hol van itt — a közérdek ? értse a ki képes megérteni, mert én nem értem, sem meg nem foghatom. Bizony mondom egészen ugy járt Kiss ur, mint az az ember a kinek markába a bűvész aranypénzt adott; csak szorította szegéuy feje, mignem a büvószpáleza érintése után észrevette, hogy nagy semmit szőrit. A gyomai clique markába tette Kiss urnák az aranypénzt tagadhatatlanul ; de biz ott daczára a heves pártfogás és szorításnak, eltűnt — a közérdek honoráriuma! Mondja meg Kiss ur, hogy e bókét felbontó és viszály magvait elszóró téves és illetéktelen fellépésében, — hol van — az erkölcsi alap? melynek pedig ott, hol igaz érdeket vesz pártfogás alá illetékes ügyvéd, meg kell lenni okvetlenül. Egy ügyvéd hivatása nem az, hogy — pert csináljon magának, bauem igenis az, hogy bókét eszközöljön, vagy pedig a jogvédelem terén, egy minden érdek felibe emelkedett, lehetőleg eszményi Ítélet születését segítse elő, melynek jogi igazságát, elutasithatlan erkölcsi erejét respektálja még a veszett fél is. De nem áll — továbbá —• a párhuzam, a hasonlat még az esetben sem, ha Kiss ügyvéd egy hivatását teljesen átértő és átérző egyéu volna is. Ha egy ügyvéd — különös hivatala mellett, eminenter a közélet embere, kinek mint ilyenek a közügyekkel is kell foglalkozni: kérdezem. ha nem hasonlóul a közélet ember-e, a pap is, s Kiss ur hasonlatában esetlegesen az a — protestáns lelkipásztor, kinek különös hivatala nem ad rendi elkülönítést a társadalomtól, a ki tehát nemcsak hogy polgárnak született először, és csak azutan lett pappá, de mint családfő és apa, ugyanazon érdekkel bir a társadalomban, mint akármely más becsületes polgár? Uram! az ón működésem *) eddiu olyan irányú volt, s mig isten éltet, olyan irányú lesz a jövőben is, melyre épen ott van legnagyobb szükség, hol az elfogultság ós iu érdek, kiutasítva bennünket a társadalomból, imádkozni küld. Gyomán azonban ez elfogultság és ez érdek köre, csak a clique piczinyke talaján burjánzik, mig népünk egyeteme nagyon is jól tudja, kik azok az emberek váró sunkban, a kik bizalmát és tiszteletét megérdemlik, daczára annak, hogy Kiss és társai ezt elismerni nem akarják. De ez nem tesz semmit. A oapot is le lehet tagadni az égről, és — mégis ott ragyog! Abból, hogy a közöttem és hiveim között elő erkölcsi viszonyt, Kiss ur nem képes felfogui, nem az következik, hogy nem létezik ez, hanem csak az, hogy Kiss ur nincs oda képesítve, hogy a mélyebben fekvő gyökérszálakat megláthatná. És az ez elég sajnos dolog! Ebben is igazolva van hát, a mit különben maga is mond viszonválaszában, hogy t. i. „velem nem rokouszenvez." 0 ezzel vágni akart engem ; én pedig e kijelentést is, nagy inegtiszteltésnek veszem. Arra nézve, hogy egymással rokonszenvezhessünk, kellene lenni természeti alkotásunk, illetőleg egyéniségünkben valami közös vonásnak, mely kölcsönös érdekeltséget kelt, közeledést óhajt. De inert ez nincs, átláthatja Kiss ur. hogy — hiába fondorkodik ! mert azt a helyet, melyre engem Gyomán a gondviselés állított, be nem töltheti SOIIH, sőt, épen annak következtében szaporodnak társadalmi terhesebb kötelességeim, hogy ő és társai igy vannak már a természet által disponálva. . . És lássa Kiss ur! a gyülekezet és a közöttem élő ezen erkölcsi viszony kifolyása az, hogy önt egyszer már nem közönséges kellemetlenségtől mentettem meg. S mégis azt állítja, hogy én eresztem el embereimet a fékről, melynek újbóli megragadását, most már szigorúit felelősség mellett teszi kötelességemmé, nehogy a következményeket megbánjam én is. E fenyegetés nemde oda czéloz, hogy — tovább folytatandó lelkészi őrködésem, villámhárító legyen ön feje tetején ? Nem ugy uram! a villámhárítókat, csak értékes épületek tetejére szokták alkalmazni... Kiss ur rosszul számit. Azt képzeli „semmit nem nyomó" csordával van dolga, hol a pásztor az egyedüli rendezkedő hatalom. Engedelmet kérek ! A gyomai nép, a 9608 lelket számláló ref. egyház, a magyarországi prot. gyülekezetek — egyik legérettebb, legbuzgóbb és legöntudatosabb gyülekezete, melynek körében tehát nagyon is megtudják bírálni, ki mit cselekszik Ne provokálja, na ingerelje ezt a népet; mesterséges érdek álarczában, ne bántsa szivét —templomát! Ne piszkolja ponyvairodalmi termékében ország-világ előtt, s ne tüntesse ugy fel, a u m. ministeriumnál, mint a megye gyávasága?? folytán, a megye nyakára nőtt engedetlen és lázongi gyülekezetet! Uram! vigyázzon, mert — vihart fog aratűi. Az alvó oroszlánt, a nép dühét, eddig még csak annyira vitte ön, hogy felébredt ugyan, de másik oldalára fordult; hagyja aludni, engedje nyugodni, nehogy olyan dolog történjék, mit senki sem óhajt, sőt távoztatni kiván . . . És ha az fáj, hogy nagyon illenek önre a a költő ezen szavai: „Eljátszottad már kisjátékodat, kedves gyermek! korán játszottad el* —» ne a fondorkodást folytassa, hanem inkább igyekezzék leküzdeni természeti gyarlóságait, pótolni hiányos társadalmi tanulmányait, hogy jövőre, ne külső befolyás és ambitió döntsenek szerepei felett, hanem a — helyes irányban cselekedni kívánó józanság, mely önző nem letiet semminemű körülmények között. Ezzel a vitát részemről bezárom, azon meggyőződósben, hogy ennyiből is felismerte a tisztelj; olvasó-közönség dr Kiss István azon nemtelen érzését, mely önmagából kiindulva, nem csak saját rejtett czéljait ruházta át személyemre, de lelkiszeiinyeseinek ládájából ia aggatott reám néhány darabot. Egy ilyen emberrel szemben azután, csakugyan elmondhatom: „Vinco sen vineor, semper ego maculor." Gyoma, 1880. ápril 24-én. Garzó Gyula, ref. lelkes*. *) Igen természetes, hogy nem a levegőben, hanem az egymástól csakis elvileg elválasztható egyházi és világi társadalomban. III. Dr. Kiss István ügyvéd urnák Gyomán. Személyein iránti tolakodásáért, melynek alapja a roszakarat, válaszomban önnek hasonlatot vontam a homoki béka megpukkadásáról, s a hasonlat iuihol beteljesedett jogtudor ur! Ü rtartalma szerte fncscsent azonban engem nem mételyezett meg, daczára, hogy elmondotta ön azt a mivel gondolta, hogy leginkább sújthatna. — Tévedt ön nram, a becsületes embert nem hozza zavarba semmi r á f o g á s. Az ön által oly félelmesnek festett szigorlat,, mely nagytiszt. Garzó Gyula ur által is emlittetett é s ö n elhaiga

f, ása folytán önszemélyére vonatkozónak ön által beismertetett, önre csakugyan nagyon rettentő lehetett. Igazán érdekes volna ennek aprólékos körülményeit ismerni és elolvasni annak a temetkezési egyletnek a jegyzőkönyvét is, a mely arról tesz bizonyságot, hogy önt e végkinok közt is gyötörte a hiúság, mert nem egyszerű, hanem pompás temetést rendelt. Ön Kiss ur nagyon beteg ember! De hát lássa ón még ez ideig attól sem futottam meg; erről tanúskodik a nagy tek. műegyetemi tanács jegyzőkönyve. Könnyen magyarázható körülmény erre az, hogy én még csak egy éve mult, hogy sikeres végbizonyítvánnyal lépt -m ki a kir. József műegyetem falai közül, a mikor külföldön időzésem alkalmával már egy testülettől vdók meghiva, teljes bizadalommal szülővárosomba. Én tehát az akkoriban tövén yesen rendszeresített Gyoma és Endrőcl község mérnöki állomására pályáztam, és bizonyára a pályázati mellékokiratokat nem Kiss úrtól kölcsönözhettem. Azt pedig ne tessék gondolni, hogy a mig Ön Budapesten drukkolt, addig Gyomán okos ember nem lett v^lna. Sőt ellenkezőleg uagyon jól tudták, mi jelentősége van a műegyetem végelbocsátási bizonyítványának, mely teljesen bevégzett tanulmányról és képességről tanúskodik. Más a'apszabályok vannak a jogi és ismét mások a műegyetemnél. Ma még nekem, valamint szász és szász pályatársamnak is, végelbocsátási bizonyítványom teljesen elég, és ez alapon történt megválasztatásom is, mi ellenkező esetben nem történhetett volna. Joggal irom tehát alá nevemet, inert az vagyok valósággal is, a minek irtani és irom jelenleg is magamat, akár tetszik önnek, akár nem, jogtudós ur. Különben, ha isten éltet, annak idejében elmegyek a diplomáért is, melynek megszerzési körülményei talán nem fognak oly országos kaczajt kelteni, mint rainor ön ily uton drukkolt és kínlódott . . .