Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-04-28 / 81. szám

A „Békésmegyei Közlöny" 81-ik számának rendkívüli melléklete. A gyomai ref. templom körüli tér ügyében végnyilatkozatok. I. Dr. Kiss István uré. Tekintetes szerkesztő ur! A gyomai ref. egyház temploma körül elterülő, és ezen egyház által önhatalmúlag elzárt köztér vita tárgyává tétetett. — Igazat kell adnom a tekintetes szer kesztő urnák abban, hogy a t olvasó közönség bár annyit olvashatott e tárgyban pro és co.ntra, mindamellett <1 tiszta és hamisítatlan tényállást még nem ismeri. De nem is ismerheti, mert sem a ref. egyház által kiadott emlékiratban ez el mondva nem volt, sem pedig én az ezen emlékiratra adott válaszomban, az emlékirat körén tul nem terjeszkedhetvén, a t. olvasó közönséget ezzel meg nem ismertettem. Kérem, adjon helyet becses lapjában ezen ismertetésemnek. Megígérem, de meg is tartom a tárgyilagosságot, tartózkodom minden «zemélyeskedéstől, 8 általában ugy adom elő a dolgot, mintha az egészben érdekelve sem lennék. Senki, még az érdeklett gyomai ref. egyház sem vonta kétségbe (?) azon tényt, hogy a temploma tói ül elterülő Köztéren emberemlékezet óta a mult év őszéig, korlátlanul szabad volt a gyalog-közk-kedés. Az élet tanítja, hogy a szokás mint gyakorlat, bizonyos következményekkel jár; ezt a jog-tudxMiiány is méltányolta, a midőn a szokást, — mely külső tettekben nyilvánul — bizonyos feltételek mellett jog alkotó elemnek tartja Törvényeink tanítják, mikép a jogviszonyok alakítására és változtatására az időnek és gyakorlatnak sokféle hatása és befolyása van A szóban levő köztér sokszorosan (ha ilyen kifejezt's jogilag helyes lenne) és szakadatlan láuczolathan lett a nép önkéntes és egyenlő gyakorlata által köztérré, s mint ilyen, nem a község vagy az egyház mint erkölcsi személy tulajdona A szóban levő tér köztéri jellege ezen külső tettekben hosszú időn keresztül szakadatlanul nyilvánult gyakorlaton alapul, s ennek adott kifejezést a telekkönyv is. a midőn ezen közteret, mint a mely nem lehet tárgya a tulajdonjognak, a telekkönyvbe fet sem vette. Ebből is mét az következik, hogy azon köztér, mely a tulajdon tárgya nem lehet, nem lehet tartozéka sem,valamely tulajdonjognak; mert a tartozék a fődolog soi;sát, követi; minélfogva ha ezen tér valamely tulajdonnak tartozéka lenne, elvesztené közvagyoni jellegét. Hogy a szóban levő köztér a templom tartozéka lenne, — mint ez az ezen lapok 67 ik számában foglaltatik — arra szót sem vesztegetek, s hajlandó vagyok sajtóhibának venni. Ingatlanoknál mindig a föld a fődojog, s ennek tartozéka minden egyéb, a mi vele állandó kapcsolatban van. Igy állván a dolog, mégis soha sem mondhattam volna, és nem is mondtam, hogy a tér, melyen a templom áll, nem a ref. egyházé. Most sem mondom, s a mit egykor mondtam, s miben elleneim annyit lovagolnak, hogy t. i. „a kérdéses téren a ref. egyháznak egy talpalatnyi földje sincsen, ,mert még a templomuk ;s a niásóu épült, azaz : a „nagy közönség piaczán," szintén nem azt jelenti, a mire ők azt magyarázni Szeretik, t. i. hogy a hely, melyen a templom all, a másé; hanem csak annyit, hogy másén épült, a mi nem zárj i ki azt, hogy idők folytán hosszas gyakorlat által annak tulajdonát a ref. hivek mint erkölcsi személy, épugy megszerezhették, mint a hogy köztérré tette a nagy közönség szintén hosszas, békés, és szakadatlan gyakorlat által azon teret, tnelv a templom ki5Vül elterül. E kérdésben a félremagyarázás — mondhatom, hogv roszakaratulag — annyira mént, hogy nem felesleges kimondanom, mikép éu a templomot soha szóba sem hoztam, én templomról nem beszéltem, hanem csak a templom körül elterülő köztérről. A gyakorlatból, tényleges birtokból indult ki a telekkönvvezés is. A telekkönyvi utasítás, vagyis az 1853 évi ápril 18 án kelt rendelet 14. § a igy szólt : Minden fekvő javak az általános polg. törvénykönyv 287. § han omli'ett közjószág és álladalmi vagyon kivételével a telekkönyvbe bejegyzendő. A ref. templom körül elterülő teret a hi/ottság a tényleges birtoklás "alapján közjószágnak (piacz) vettp. tehát a telekkönyvbe be nem jegvezte. s magát a templomot igy vette fel : „Ref. egyházi épület a piacz közepén." — A templom felvétetett, természetesen azzal a térre), a melyen a szó legszorosabb értelmében tényleg áll, azért mert ezen tér a bizottság által is tulajdonnak tekintetett, s vagyok én is olyan „értelmes jogász:', hogy azt absurdumn.ik tartanám, ha valaki azt állítaná, mit e lapok tek. szerkesztője rólam állit, t. í. mintha én azt vitatnám, hogy csak a puszta talak is, telek nélkül, telekköuyvezés tárgyát képezhetnék. Tudom én is, mi a telekkönyv, s azt tévedésuek tartom, mit a tek. szerkesztő ur a jegyzetben állit, hogy t. i. „más lakásra szolgáló ingatlanoknál is csak az van hogy „ház -, a telek, melyen a ház épült : külön nincsen kitüntetve." — Engedelmet kérek, de ez nem igy van. A telekköuyvezés alkalmával a térmértékre nézve az rendeltetett, hogy ez az adó-munkálatokból vagy tagositási földkönyvekből vétessék át, és pedig catastralis holdakra átszámítva, a hol pedig ily munkálatok hiányoznak, a térmérték egészen kihagyandó. (Útmutatás 107. §) Gyomán a telekköuyvezés alkalmával már volt adó'inunkálat, volt tagositási földkönyv is, itt t^hát a tér-mértékekét ki is tüntették. Ki ezen állításomban netán kétkednék, nézze meg a gyomai telekkönyveket, s meggyőződhetik, hogy Gyomán minden telekkönyvi birtok térmértéke ki van tüntetve, mihezkópest azon körülmény, hogy a telekkönyvben a gyomai ref. templomhoz térmérték kitüntetve nincsen, egyáltalában nem azt jelenti, hogy a körüle eiterüiő tér a ref egyház tulajdona, hanem ellenkezőleg azt. hogy a ref. templomnak azon telken kivül, melyen a szó szoros értelmében áll, egyéb telke nincsen. A tekintetes szerkesztő ur becses lapja 67. és 69. számában figyelembe sem veszi, hogy van a mngánvagyouon kivül közjószág is. Folyton községi vagyonról beszél, noha jól tudja, hogy a közjószág és községi vagyon között igen nagy a különbség A közjószág mindenkié és senkié, a községi vagyon a községi lakosok egyeteméé. A községi vagyonról a községi képviselet rendelkezik. Ezen vagyon a magánvagyon mód jára kezeltetik. A közjószág felett tulajdonos képen nem rendelkezhetik senki, el nem idegeníthető, meg nem terhelhető A közjószág felett csak annyiban intézkedhetnek a hatóságok, hogy felügyeletet gyakorolnak reá, nevezetesen hogy czéljának megfeleljen, hogy szabadságuk fentartassék; de el nem idegeni-thetik, arról le nem mondhatnak, mert minden ily ügylet, mint mely a közjószág rendeltetésével ellentétben áll, tör vónytelen és semmis Ezeken kivül a közjószág olyan, melyhez egyfelől mindenkinek, ismét más felől senkinek sincs joga. Mindenkinek, mert ab hói sítiki, még bírói Ítélet folytán sem zárható ki; és senkinek, mert a közjószág korlátlan szabadsága feltétlenül fentartandó. Mégis mi történt? Az, hogy a ref. egyház ezen 5 utcza csomóját képező közteret a maga hatalmánál fogva önké> t bekerittette, s azon az ember emlékezet óta gyakorlatban volt közlekedést elzárta. Nem a bekerítés ellen beszélek. A bekerítést én minden lépésemben a legmelegebben üdvözöltem. Én az elzárást elleneztem, s ellenzem ma is, s hogy szavamuak nyomatéka legyen, ennek törvénytelenségét indokoltam. Indokom az volt. s ma is az, hogy a tér sem a ref. egyházé, sem pedig a községé, hanem köz jószág. — Nekem a község és a ref. egyház vélt tulajdonjogát kellett megtámadnom, azon jogot, melynek tartalma azon szabadság, miszerint valaki a^ dolog állagával s hasznaival kénye szerint rendel kezhetik, s abból minden mást kizárhat Ha én ezen jogot, melylyel az egyház kérkedett, meg netn támadom, akkor nem támadhatom meg az elzárást sem, mert hiszen a valóságos tulajdonjog fennállása mellett azt tehette volna az egyház a térrel, a mit akart. A tulajdonjog megtámada«a tehát előttem nem czél volt. hanem csak eszköz a köz-jószág szabadsága érdekében. Már most milyen volt az én szerepem ? A tek. szerkesztő ur ezen kérdésre rögtön kész a felelettel, s könnyelműen oda is veti, hogy : Bizonyára a legszánalmasabb szerep ez, melynek alapja erkölcstelen." Ezen vádat vissza kell utasítanom. Ezen vádját a tek. szerkesztő ur nem indokolta, s a mi indokot felhozott is, az tájékozatlanságon alapszik. Azt mondja a tek. szerkesztő ur, hogy miilön a két fél — egyház és község — az egyetértés és béke kedvéért s/.épeu kiegyezkedett a vitás kérdésben, én akkor léptem fulebbezésemmel közbe néhány ember élén. kik nem is törvényes szószólói a városi közönség akaratának. Megengedhetem, hogy igy volt. azonban értse meg mindenki, s az előadottakból a laikus is megértheti, hogy a mi felett község és egyház az egyetértés és béke kedvéért kiegyezkedett, a felett sem a község, sem az egjhásr jogosan és törvényesen nem rendelkezhetett, mert az az övék soha sem volt. A midőn község és egyház a vitás kérdésben kiegyezkedtek, reájuk mint ilyenekre nézve, teljesen idegen dolog felett intézkedtek, a mihez joguk nem volt; s ha ezen két illetéktelen peres, vagy mondjuk kibékült atyafi mellé harmadiknak felléptem, s a nagy közönség érdekében, a gyakorlat es törvények értelmében a vita tárgyát képező közjószág szabadságát védelmeztem: nincsen joga senkinek sem azt mondani felőlem, hogy szerepem szánalmas és alapja erkölcstelen Azt lehetne és lehet is erkölcstelen szerepnek mondani, a mi ellen én közbeléptem, s minek kivitelét megaka dályozni kívánom, t. i. midőn két személy egy, egyiküket sem illető dolog felett ezen dolog jogos birtokosának világos érdeke és akarata ellenére határoz. Működésem irányát és indokát is gyanúsították, de igaztalanul. Bujtogattak oly képtelen séggel, hogy a templomot akarom a helyéről elvitetni, ki akarom rántani alóla a földet, de szerencsére, éitelmes népünkben nem találtak oly talajra, melyben undok munkájak gyalázatos gyümölcsét megérlelhették volna. Ez a szánalmas szerep, melynek alapja erköh stelen ! — Nem kell tovább bizonyítgatnom, mert az előadattakból mindenki láthatja, hogy a szelet elhinfeleig, yetették el hajtogatásaikkal és gyanúsításaikkal ; va»y talán az a szánalmas szerep és erkölcstelen, ha valaki két oly osztoskodó testvér ellen, kik nein a sajátjuk felett egyezkednek, a törvényre apellál, oda hol mindenkinek csak a magáét ad-ják meg? Ezen soraimmal kívántain az ügy tisztába hozatalához járulni. Fogadja a tek. szerkesztő ur tiszteletem kifejezését. Gy.imán, 1880 ápril 22-én, Dr. Kiss István, ügyvéd. II. Végszó, dr. Kiss István viszonválasza alkalmából. Ezen a „Békósni. Közlöny" 69. számában megjelent viszonválaszt szó nélkül hagyni nem lehet, habár t-öbli rendbeli elutazás és hivatalos teendők miatt, észrevételeimmel kissé késtem is.Neifi baj. Ez ujabb önkijelentésben ugy sincs semmi uj, a mi időhöz volna kötve, legfellebb (ilynemű — kibővítés, mely elvi szempont hói bár mikor érdekes. Mellőzve teiiát ellenfelem hírhedt á 1 I á s p o n t j a további fentartására vonatkozó szávait, mint szinte azon beteges ki'pzelődését, mely szerint magát még mindig t áiii adott félnek tartja, csak azon szavaira reflektálok, melyekben szószékemet érinti és pár-, huzamot von, az én és az ő társadalmi állása :, közt, nevezvén magát eminenter a közügy ein*, herének, midőu engem meg mint papot, kiutasitva,^ a társadalomból — imádkozni k ü 1 d ,.0 r a e t labor ab' — szól a felhívás; "az,j utóbbi tehát hol maradt? l A mi nz elsőt, illetőleg azon vádat illeti, mintha t. i. én a templomi szószéket is *) arpa használtam volna fel. hogy izgassak ellene: e vádra kifogásolt 1 eszédeimmel felélnék.„legiíletékesebhen De miután ezeknek nyilvánosság elé hozása, illetőleg kinyomatása nem csekély összege pénzt emésztene fel, melyet ez idő szerint inkább

5 családom szükségleteire fordítok, hivatkozom egy-' szerűen csak azon lelkészi irányelvemre, mely* szerint, mint a korunkat mozgató eszmék, ugy. az uralkodó, s főkép egyházunkban tértfoglalni' kezdő bűnök elől nem szoktam kitérni, sőt abban: látom egyik fölavatásomat, hogy találkozzam, velük. Hogy tehát mint a jót, a társadalom közművelődési szempontból érett eszméit, ugy h roszat is fel szoktam mutatni, s minden itányban függetlenül ostorozni az édes hazára vészthozó társadalmi biinöket. ez oly mindennapi dolog, melyet Kiss ur vádaskodása nélkül is mindenki *) Hát még mit is?