Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-02-19 / 34. szám

Il-dsaba, 1880. Politikai, társadalmi, közgazdászat! és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési <lij : helyben házboz hordva vagy postán bérmentve küldve : egy évre 8 frt; félévié 4 frt; évnegyedre 2 frt Szerkesztőség: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Esj'i'S szám ára 4 kr. A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Grünfeld J könyvkereskedő urnái B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „5iyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-liivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a posta-hivataloknál 5 kros postautalvánvnval A könnyelmű kritika. (G.) Hogy e földi világban minden estnek van árnyéka, oly természeti törrényen nyugvó tény, melyet csak az vonlatna kétségbe, a ki e felett még soha em gondolkodott. E tényt tehát kétség>evonni, sőt csak kérdésessé tenni is esziink gában sincs. Egy ötletünk van csupán, nit a melegebbre fordult idő adott, a nél:ül, hogy kerestük volna ezt. Megérkezett oint a vándormadár! Ez a szegény vánlor is, egyszer csak emelgetni kezdi szártyait, s ösztönét követve repülni kezd, és epül mindaddig, mig uj földet nem talál \.7, ösztön, a lélek sejtelme vezet minket 3; kivándorolni kívánunk „a könnyelmű :ritika" földéről, fojtó gőzköréből, oda, LOI szebben kél a nap, kedvesebben nyiik a virág, édesebb a lég, boldogitóbb ,z élet. De hol van e hely ? Sehol és — nindenütt! Sehol nincs, ha a hamis fényű értééin ós megvesztegetett sziv nem akarja átesitni ezt; de ott van mindenütt, a hol - természeti érzés nincs meghamisítva, s iem burkolódzik az ember abba a legLtálatosabb köpönyegbe, melynek neve tisztesség nem esik mondván) önzés. Ugy van. Minden hely lehet földe a iszta igazságnak, ha igy akarják azok, a :ik betöltik e helyet. A „kétlábú tol latin állatokról" szólunk, kik, egy pápaszemes bölcsész szerint, mi vagyunk emberek. „Emberek! ember!" — mi ez? Mi a kik papírra vetjük e sorokat, s önök a kik olvassátok ezeket, e nemzetséghez tartozunk. De hát, a mint önök nem tudják, ki az, a ki e sorokat irja, s nem^tudhatja tollam tulajdonosa, kik méltatják olvasásra sorait: ép ugy nem tudhatom én, hogy ki és mi is vagyok tulajdonkép, s önök is, hogy kik és mik tulaj donképen? A körülmények gyakorolnak hatalmat felettünk, megszokjuk sorsunk légkörét, munkáit, és utait, mint — a ló a taposó maimat. És törekszünk, megyünk, haladunk, a nélkül, hogy csak egy lépéssel is — előbbre jutnánk. Igy születik meg aztán a beleszokás, a — hamis megelégedés. S e hamis pénzzel játszunk az élet kártyaasztalán. Múltkor én is kaptam egyet! — De megkongattam, ós nem fogadtam el. Egy fővárosi lap volt a tolakodó, a ki vakítani akart. Egy szakfolyóiratot bírált meg, a melynek ő csak tartalmát nézte (lenem olvasta át. És leszólta irgalmatlanul, mint cselekszik a nyelves vén asszony, midőn rosz liirbe hozza a szegény papot, a miatt, hogy rövidre szabta a farsangot. És ez a journalisztikai téren, nem egyedüli eset. Napjainkban nagyon szokásba jött, hogy a „tudomány ós irodalom" rovatai vezetését oly éretlen ficzkókra bizzák, imitt-amott, a kiknek a valódi tudományról még alig lehet csak fogalmuk is. Ezek aztán havi 5 —1 ü—15 - 20 frtnyi fizetés mellett, a laphoz érkező irodalmi müvek kritikusai. Valóságos universalgeniek! Hasonlók ahhoz a „tűzoltó doktorhoz

u a ki hajdanában egy oly közegésségiigyi röpiratra öltögette szörnyű füstös nyelvét, a melynek czimét sem ismerte, mégis idézőjel alatt emiitette azt. 0 tempóra! 0 móres ! „Hogy pofozsná még a kiped a tidődet" mondaná erre bizony még a czigány is. De hát. igy vagyunk, ós mert nem jól vagyunk igy, történt, hogy tollamat emelgetni kezdtem, mint a vándormadár az ő szárnyait. Már-már itt a tavasz, pezsegni kezd vérünk, s megmozdulunk, mint megmozdul az elvetett mag is a barázdák sírjában. Mily édes az ébredés, s az első széttekintés öröme egy szép tavaszi reggelen. Az élet virágai integetnek felénk már nem ! sokára. Félre hát a jégvirágokkal, s legközelebb a könnyelmű kritikával, melyből a közművelődés valódi gyümölcse ki nem fejlik soha. Pedig hát erre volna szükség, ezt termelni hivatása főkép a journalisytikai irodalomnak. Több komolyságot, több lelkiismeretet a kritikai téren! Az önzés a könnyelmű szó lehangolja az iró munkássági kedvét, és megcsalja az olvasó köA „BÉKESME&YEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJ1 Ha "magyar vagy . . Ila magyar vagy légy magyar, Szeresd a hazát Egész élteden át: Ha a sors üldöz, s ha kedvez, Honod el ne feledd 1 Szeut hazádé legyen szived, Élted és mindened ! Ha magyar vagy,'Jégy magyar, Mással ne csereijed Az anyádtól^tanult szép Nemzeti nyelvedet. Kerülve lesz mindenkoron Az olyan csalogány, Mely bájteljes dala helyett, Szól a holló hangján. Ha magyar vagy, légy magyar, S felelj meg nevednek, Felelj meg ugy, hogy kelet S uyugot tiszteljenek. Légy büszke rá, ós ne tagadd Hogy magyar a neved, Többre becsüld e nevet mint Gyarló éltedet. Ha magyar vagy, légy magyar, Szilárd, erős, vitéz, Erős mint szikla mely körül, Hiába gyül a vész, S hidd el, hogy benned hazád Szinte erős leszen, Mert erős és szilárd a hon Cak erős nemzetben I Ha magyar vagy, légy magyar, És ne türj lánczokat; Legyen honod és te magad, Független, szabad; Ne engedd azt. 1kgy valaha Ellen törjön reád, Légy szabad, és inkább halált Válasz mint rabigát! B. Breyer Frlix, tan. jelölt. A zongora hangolása. — Novellette. — — ..Nem ! nem ! nem tehetem ! — „No de mégis kedves nőm, miért ne tehetnéd meg, ha komolyan akarod?, — „De ón nem akarom. Tnclom, hogy nem tehetem, miért is kinzasz Ede ?" — „Mert édesem, nagyon is sokszor mondod : ezt nem tehetem ! Nemcsak most, midőn arról van szó, hogy ez éitekezést irántami -z vességből elolvasd. Te máskor is igy szólsz, ha p. o. festeményt kell megtekintened, mely inkább jellomzetes mint szép ; s máskor számtalanszor is. . . Eu nem akarlak megsérteni édes Helenám, nem mondom, hogy ez nálad C3ak szeszély. De látod, min-