Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-11-20 / 125. szám

VI. évfolyam. Ib79. 125. szám. % B.-Csaba, november 20-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY: Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. H^Eegjeleoalls: l^etenlrént liárorcuszor: vasárnap, Ised-d. (félíven) és cs-ü/törtölsözi. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évié 6 frt; féléViö 3 írt; évnegyedre 1 frt 50 kr Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal : Főtér, Sclnvarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr A keddi szám ára 5 kr kapható Biener B. és Grünteld J. kereskedő uraknál 11 -Csaban. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilltér"-ben egy sor közlési dja 25 kr Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B urnái és Takács Árpád ur nyomdajábar, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalvány nyal Zárszó a nőkről irt czikkekre. i. Vártam, hogy „Czáfolat"-omra az „egy férfi" felelni fog, mert csak igy fedezhetjük fel a legfőbb társadalmi bajnak a fényűzésnek eredeti okát, s igy alkalmazhatunk aztán kellő gyógyszert; de eddig nem felelt. E helyett jött egy „A nők hivatása" ezimü rövid czikk, melyre, miután a nőnemről gyöngédtelenül nyilatkozik, lehetetlen nerrt válaszolnom* Érintett czikken, szelíden szólva, az elhamarkodás nyomai látszanak. Helyesli ugyanis az „egy férfi" által az „egy nő" viszhangjára felhozott argumentumokat; holott azon arguíüentürüokat nem értem a borozás, sörözés, szivarozás sportját, mert bizony ezek nőkhöz illetlenek — már jelen mivelt körünk tényekkel czáfolta meg. Lássuk csak részletesen, — de még is röviden. Az „egy férfi" „a nők egyenjogositása" ezimü dolgozatában bírálat alá veszi a nálunk dívó egyenjogositás eredményét s igy okosko-' kodik : „ha egy nő a tanitói pályára szánta magát sat. kell, hogy női hivatásáról lemondjon. — Férjhez nem mehet olyformán, — hogy állásában is megmaradjon, mert a házas élet eshetőségei először elvonják őt foglalkozásaitól, de különben is igen korán adna fogalmat a tanitására bízott zsenge gyermekeknek olyasmiről, mit nekik tudni még korukban épenséggel nem szükséges." Boldog isten! hát a tanítónőnek szerinte eunuchnak kellene lenni (?) Hát saját szülei házánál nem láthat olyasmit az a zsenge gyermek ? Láthat bizony az s lát is akárhány. S „a nők hivatása" ezimü czikkirója ezt is aláírja. Kár volt véleményüket az illető iskolaügyek intézői elé nem terjeszteni. De hiszem, hogy szalmát csépeltek volna. •—Mert nézzük csak Francziaországot. Ott ez idő szerint van 58,992 tanítónő, tanitóférfi pedig csak 51,717. Hazánkban is csak a fővárosban hány tanítónő van ? Bizony nem kevés s hogy számuk évről-évre növekedni fog, arról a számukra felállított tanitonő-képző intézetek kezeskednek. S hogy e tanítónőknek a női hivatásróli lemondás kikötve nincs, azt mint megczáfolhatlant állithatom, mert avagy nem ezt igazolja-e azon nem egyes adat, hogy N. N. tanitó nőül vette N. N. tanítónőt. Uraim! állításuk az élet által megezáfolva önmagatói elesik. Ár ellen úsznak. Ennyit „a nők egyenjogúsításáról" ezimü czikkről. Áttérek a „Nők hivatása" ezimü czikkre. írója okoskodását pontrólpontra bírálni nem akarom, mert igy sok papírra s tintára volna szükségem. Elismeri, hogy a nőket isten a világ boldogitására teremtette s mégis azt vitatja, „hogy lehetne politikai jogok gyakorlatát bizni azokra, kiknél mindennek oka oly csekély, kik birtokosai a legvariansabb érzelmeknek, kiknek egész élete a rokon vagy ellenszenv ingatag alapján áll ? Hogy ruházhatnánk fel oly jogok gyakorlásával őket, hol az ész kizárólagos közreműködése szükséges?" Tessék ebből okos lenni. Világ boldogítása . . . ingatagság . . . meg az ész kizárólagos közreműködése. . . . Mily hatalmas czáfolat lenne, ha Északamerikában — mint a lapok kürtölik — nőt választanának az elnöki székbe! mi egyúttal azon állítást is megezáfolná, hogy „bizonyos fokú műveltségre kell a nőnek törekedni." Hát a vitéz Semiramis nem eszével kormányozta-e országát ? A nőnek hivatásául a szeretetet s a gyermeknevelést állítja. Szerintem ez kötelesség, jog nélkül és pedig jogi szempontból: igazságtalanság. Hiszen nyissuk fel csak a könyvek könyvét, mindjárt az elején ott találjuk, hogy az első férfinak szerzett isten segítőt. Igaz, — hogy az óvilágban a nőnem zérus volt, de az ki a keresztfán vérzett el érettünk, felszabadította őket az alárendeltségből s azóta miként a jobbágyok felszabadítása által a politikai társadalomnak, ugy amaz által az emberi nemzedéknek egy uj korszaka állt elő. Azt mondja tovább, hogy „a nő, kit jogosan a természet remekének nevezünk és tartunk, legyen első sorban jó honleány." Mily édes mézes madzag! Legyen jó honleány, csak azért mert csaknem egész életére a bölcsőhöz legyen madzagolva. De nemcsak a bölcsőhez, hanem pótlékul a betegágyhoz is, mert czikkét igy rekeszti be: „ha itt kell hagyni e földi életet, hol mindenkit sárral dobálnak, akkor jobban esik, ha önök A „BÉMEGYEI KÖZLÖM" TÁRCZÁJA. A vén füzfá regéje. Népies elbeszélés. — Irta: Ifj. Jaucsovits Pál. (Folytatás) A mint szabad volt az ut, s leereszkedett az éjszaka, Rózsi kivezotte a legényt, s szerencsés utat kivánt neki. Három napon át soha se szólt Jóskának szerelméről, nem akarta mutatni sem neki. Jóska átérezte azért, mit szenvedhet ez a leány. A mint a kengyelbe tette lábát, még egyszer megölelte Rózsit, s azzal búcsúzott el tőle. „Soha sem felejtem el, a mit értem tettél; ha visszakerülök, meghálálom!' Hl. Nagy hire ment a Buza Jóska szökésinek. Elébb ide ért, mint ő, a dróton az izenet, és a vármegye harminca csendlegénye kuíatta-firtatta a szökevényt. Elmondta róla a bír, hogy lőtte le a túri postalegényt, hogy rabolt ki a karczagi uton egy gazdag kereskedőt, hogy szerette el a szentmiklósi csapláros nyalka feleségit. Majd a megyeri, majd a vedresi puszták kukoricza tábláiban tartózkodott hat emberével, mert már egész rablóbandát gyűjtött maga körül. Beszélték, hogy három vármegye fog össze, hogy megfoghassák, egy egész ezred katona jön segítségükre. Pedig az egészben semmi sem volt igaz. Buza Jóska nem tett semmi rosszat, a mint szabadulni tudott rejtekéből, azonnal lóra ült, s másnap jelentette magát a regimentnél. Alig ért oda, kivont kardokkal kisérték az áristomba, mig majd Ítéletet mondanak felette. Nehéz volna elmondani, mennyit szenvedett a sötét tömlöczben, de azt elmondhatjuk, hogy sokat gondolt Rózsira. Minden nappal kevesebb volt a reménye, hogy megmenti az életét; a profósz, ki ösmerte a régi jó időből a nyalka huszárt, kereken kimondta, hogy csak ugy készüljön, hogy bizony csak főbe puffantják ő'et! Ha Tarajossy gróf, a kapitánya nem könyörög érte, bizony meg is tették volna, igy is kapott — kegyelemből, két évi stokházat. Két év, habár a legszebb is az ember életében a hnszonnégy évet megelőző két év, még sem a világ, vigasztalták Jóskát bajtársai. De oly nehezen morzsolódtak a napok szegény Jóskára nézve, hogy már százszor elátkozta az életit. Három hónapja hogy bent ül, s azóta még a haja is őszülni kezd, s lassanként ássa alá egészségét a tömlöez nyirkos levegője. De azért nem panaszkodik soha, és a profósz nem győzi csodálni, oly türelmet mutat; s mikor egy örömhír fénysugára világosította meg a tömlöczök sötétjét, a profósz kijelentette a kapitány ur előtt is, hogy senki sem érdemli ugy meg, miut Buza József Ez örömhír — nemésak a tömlöczök kegyelmet nyert lakói, de az egész nemzet ajkára áldást mondott, ez a hír ő felségének magyar királylyá koronázása volt. Jóska is kegyelmet nyert, kiszabadult a tömlöczből, de oly megtörötten, hogy alig lehetett ráismerni; kórházba vitték, de egy hónapi ápolás után sem tudott egészen magához térni. Eleresztették hát hosszú-szabadságra, gyógyuljon meg — otthon. De hol az otthon? Szegény Jóska egészen egyedül állott a világban, neki nem volt családja, nem volt otthona. Egyetlen leányt ösmert, ki őtet szerette. Jóska nem kételkedett Rózsiban, hitte, hogy az J soha se hagyja el őt. De minek menjen ő az őszi rét tájára ? Sokkal többre becsülte Rózsit, hogysem szeretőjévé tegye, feleségül pedig nem vehette. Minek csináljon egy koldusból kettőt ? Épen azon gondolkozott, merre tartson hát, mikor kapitányát látta közeledni. ,Épeu téged kereslek Jóska fiam!" szolitá meg őt Tarajossy gróf. a kapitány. „Paraucsoljon kérem alássan kapitány ur!" szólott Jóska, katonás á'lásba téve magát. „Hallottam, hogy eleresztettek. Nem volna kedved szolgálatba állani? megfogadnálak." „Ha nem volna is kedvem, muszáj volna, kapitány uram, mert nem volua másként miből élnem, de kapitány uramnak szívesen szolgálnék, — de hát — nem érzem jól magamat itt a városban, haza szeretnék menni béresnek. Talán helyem is volua a régi gazdámnál." (Folyt, köv.)