Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-10-19 / 111. szám

TI. évfolyam. 1879. 111. szám. B.-Csaba, október 19-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. H^egjeler^Ils: Ib.eten.lrént liáromszox: vasárnap, feed-d. (féliven) és cs-ö-törtölrörx. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr A keddi szára ára 5 kr kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Hyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr [Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái ós Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal Czáfolat az „Ujabb viszhang"-ra. ii. Végül igy kiált fel czikkiró, „hol van tehát a férfinak ama mindent okozó nagy hibája?" s igy érvel „ha a felnevelt leányban megvannak, a korszellem kórjai, az csak arról tanúskodik, hogy az anyákban szintén meg kellett lenni, különben nem nevelték volna leányaikat helytelen irányú nézetekben." Ez már alapos okoskodás, de mégis egyoldalúságban sinlik. Mert kérdem, az-e csupán az apáknak kötelességök, hogy családot alkossanak s azokról ne gondoskodjanak ? Nem kötelessége-e az apáknak őrködni: vájjon helyes irányban neveltetnek-e gyermekei ? S ha tán ferde irányt lát, — gyengének kell lenni, félve kedves neje szemrehányásaitól s igy mintegy ráütni a jóváhagyás pecsétjét a kiirtandó roszra'? Nem! és ezerszer nem! Ha a világ fenállása óta a nők feladata volt is a gyermekek — szabatosabban a leányok — nevelése, de az apáknak őrködő felügyelete sohasem záratott ki! Itt sem a nők tehát kizárólag a hibások, — hanem egyaránt mindketten. Sőt ha tovább akarnám ez ügyet feszegetni, azt kellene koczkáztatnom, hogy a tudomány mértéke szerint, inkább hibás a férj, az apa, mert ő nemcsak neveltetett, hanem azt is tanulta, hogyan kell másokat nevelni, mig a nő, kivált ezelőtt, leginkább csak házinevelésben részesült, de abban épen nem, hogy leányait miként nevelje! Az „Ujabb viszhang" irója eddigi érveléseit — bár azok szerintem nem azok — a hiu-! ságból eredetieknek akarja felmutatni, állítván hogy az önismeretnek ez t. i. a hiúság legna-j gyobb akadálya. Ebben tökéletes igaza van. De bizony ez ugy a férfiakban, — mint a nőkben megvan. Ilogy a nőkben nagyobb mértékben van meg, annak okáról első czikkemben szólottam. Hogy kevesbittessék, arra a férfiak vannak hivatva, az által tudniillik, hogy ne legyenek nő-dicsőitők, habár ez udvariasságuk rovására történnék is. — Ismerek egy nőt, kinek szép leánya volt. Ez anyjától megszokva a takarékosságot, nem azután járt, hogy mennél divatosabban öltözködjék s igy a bálokban ruhájával nem fénylett. Nem szeretné az „Egy férfit a javából" hallani, mikép itélt felőle a nősülendő fiatalság ? Megsúgom. „Beh kár, hogy ez a szép leány ily egyszerűen öltözködik." Az egyszerűség abban állott, hagy nem volt két rőfös uszálya. — Ez kérem, megtörtént. Miért mondják hát a férfiak a nőket hiúknak, holott ők — vagy legalább némelyek közülök — a hiúságnak tömjéneznek ? — Ostromolnák csak, bizony nem lenne annyi anyagi ziláltság okozta öngyilkosság. Hogy a nők hiúsága s az ebből eredő fényűzés hatalmas tényező az anyagi tönkrejutásra — bár nem átalánosságban — elismerem. De hozzunk fel csak egy példát, mert hát a példa bizonyíték: X. férfi követjelöltül lép fei, akár jószántából, akár felkérés következtében. Megválasztása, kivált ha ellenjelölt is van, bizonytalan, a szavazatokat tehát pénzen kell megszerezni. Hány ezerbe kerül ez ? S miért ? Az „országgyűlési követ" cziméért, vagyis: hiúság-' ból. Menjünk tovább. Egy nőnek gyönyörű ékszerei, drága gyémántjai vannak. — Hol vette ugyan azokat ? Hát az ő szeretetreméltó, gyöngéd férje vásárolta neki. Miért ? Mert szereti hallani s tudni, hogy az ő kedves nejének vannak a legszebb, legdrágább ékszerei. íme ! ismét a hiúság és pedig a férfiak által dédelgetve, nemcsak, de ápolva is. Ugye bár, tisztelt czikkiró ur, ha elfogulatlan el kell ismernie, hogy azon állitása, mintha a nememnek dicsőitője volnék — alaptalan ? De tán elég is lenne mostanra. Legyen. Azonban még egyet. A „fényűzésről" szóló czikk irója közénk dobta Eris almáját. Mi tollharczot kezdtünk. Vivjunk mint nemes ellenfelek. A ki legyőzetik is, nyertes lesz. Mert a győzelmi babér a takarékosság, a nemzeti jólét, a családi boldogságon forog. A t. szerkesztő ur, remélem, nem zárja el előlünk lapját. (A világért sem ! Szerk.) Hiszen mindketten használni akarunk! Egy nö. Politikai hirek. — Andrássy Gyula igen szép bucsut vett minisztériuma tisztviselői és az osztrák-magyar birodalom külföldi képviselőitől. — A bécsi képviselőház felirati bizottsága elnökké Grocholszkit, elnökhelyettessé Rechbauert választotta meg. — Cialdini nagykövet megmarad párizsi állomásán. — Párizsban Czacki bibornok nuutius átnyújtotta f. hó 15-én Grévy elnöknek mégbizó levelét ós kifejezte a pápa óhaját Francziaország jóléte iráut. — New-Yorkból írják, hogy Ohio és Jowa államokban történt választásokban a köztárA „BÉKÉSMEGYEI KÖM!" TÁRGZÁJA. Olvasó és erelclyetok. Méry után: Bárdfi Sándor. (Folyt.) Venieri e kalandjának nem szándékozott egyhamar véget vetni. Minden körülményt felhasznált, hogy hetenként legalább hétszer legragyogóbb öltözetében jelenvén meg Lea előtt, győzelmét még teljesebbé tegye. Lea szerelme szenvedélylyó vált s végre egy görög tragoedia hősnőjének szerelméhez hasonlított; a szegény leány annyira ment, hogy térdre borulva rimánkodott atyjának, kérné meg számára Venieri kezét. Az öreg Catini György elborzadt e gondolattól, mely az összes társadalom által elfogadott szokásoktól eltért, de minthogy leányát forrón szerette, megigéró, hogy mindent megtesz boldogitására. E naptól kezdve a herczeg gyakran meglátogatá a Breuta kastélyt s a legszívélyesebb fogadtatásban részesült. Az öreg Catini vadászatokat, halászatokat rendezett tiszteletére, mely alkalommal sokat s komolyan beszélt Venierivel gazdag palotáiról, kiterjedt birtokairól, lovairól sat. Majd leányára vitte át a beszédet, magasztalta annak jóságát, kedvességót. A herczeg a legnagyob nyugalommal hallgatá végig az öreg ur beszédét s aztán más tárgyra vitte át a beszédet. Catini minden reményét elveszté. Igy telt el nap nap után; az erdőkben sokat vadásztak és sokat halásztak a lagunákban; a kastély népe alig tudta felemészteni a töménytelen halat és vadat; de a házasságról szó sem volt. Venieri különben azon emberek közé tartozott, kik a házas élet boldogságát csak távolról szeretik nézni s visszaborzadnak azon gondolattól, hogy az udvarló czimót a férjével felcseréljék. rIIa valaha dogé leszek — szokta mondani — nőül veszem az Adriát, mint nagy apám tevó, más lakadalomról tudni sem akarok !" E velenczei tréfa szomorú mosolyra vonta Lea atyjának ajkait. A herczeg ezt vagy ehhez hasonlót mindennap ismételt. Egy estve Lea egyedül ült szobájában. Előtte lebegett a szép berezeg kedves képe s a szép leány foglalkozást keresett, mely gondolatainak más irányt adjon. Több könyvet felnyitott; majd sorra nézte a jól ismert festményeket, elővette s ismét abba hagyta himzését, végre egy ereklyetokot vett elő. Tisztelettel párosult félelemmel nyitá fel a tokot, s az ereklyét kivette, mely tömjén-szaggal tölté be a szobát. E kincs, melyet XIII. Gergely pápa szentelt meg, az Evangélium egy fejezetét foglalá magában, vallásos szempontból tekintve nagy becscsel bírt. E vallásos szórakozás pár perezre visszaadá a leánynak rég elvesztett nyugalmát. Ekkor az erkélyen nesz hallatszott. Lea kiáltani akart; de e perezben Venieri herczeg megjelent az erkélyen. — Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a berezeg három éj óta váratott magára. Bocsássák meg a fiatal velenczei nők e gyöngédségét I A herczeg késett neme szokása ellenére, de oly szép, oly kedves volt, hogy az neki megbocsátható. „Itt vagyok — szólt a herczeg lassú, de minden megindulás nélküli hangon — itt vagyok, szép Lea 1" Ez an yit jelentett : „Gyönyörködjél bennem " Lea le-'itó szemeit, jól hallá a herczeg hangját, de nem mert reá nézni. „Nézzen reám Lea, vesse reám szemeit, Venieri herczeg térdel itt előtte I Szégyenpír boritá el ekkor Lea arczát, s ő ki most az örvény széléhez oly közel állott, végre a herczegre vetó szemeit s egy éles sikoly tört ki kebléből^ hisz ez a Venieri herczeg ki lábainál térdelt oly csúf, oly visszataszító volt. Lea sikolyára az öreg Catini gyorsan összegyűjtvén cselédeit, az ajtót betörve a szobába rontott, s egy férfit látván leánya lábainál térdelni : egy velenczei nemeshez illőleg kardjához nyúlt s elégtételt kért. A herczeg, ki jeles tulajdonai mellett nem volt bátor, reszkető hangon esedezett kegyelemért. „Jól van! ugorjál ki az ablakon, szerencsétlen I" kiáltá a felbőszült atya. Venieri szót fogadott, az erkélyre sietett s selyem kötélhágcsóján gyorsan lebocsátkozott. Lea ájultan feküdt a hideg márvány padozaton s atyja ápolása gyorsan magához térité. Midőn jobban lett, a szenvedély, mely reá nézve oly szerencsétlen kimenetelű lehetett volna, örökre kihalt kebléből s a nyugtalan izgatott napokat szebbek, mosolygóbbak válták fel. • • * (Folyt, köv )