Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám
1879-10-05 / 105. szám
VI. évfolyam. 1879. 114. szám. B.-Csaba, október 5C)-án. BÉKÉSHEGYEI KÖZLÖNY: Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. ^ÉegjelenaJs Heteziüséiit háromszor: vasárnap, IsecLd. (féliven) és csiö.törtö3söia_ Előfizetési dij : helyben házhoz h-irdva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Scrchwaz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr A keddi szám ara 5 ki- kapható Biener B. és Griinfeld J. kereskedő uraknál B -Csalian Hird'-tések jutányos áron vétetnek fel. „Jíyilttér"-beu e<iy sor közlési dija 25 kr Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Ujabb viszhang a viszhangra. A jelen politikai viszonyok oly annyira igénybe veszik politizálni kiválóan szerető nemzetünk figyelmét, hogy szinte meglep bennün- j ket, ha olykor-olykor olvashatunk a lapok ha-; sábjain oly ügyekben irt czikkeket is, melyek | nemzeti létünk és fentartásunknak főtényezőjét képezik, jóllehet nem foglalkozik sem magas politikával, sem pedig nem tartja szükségesnek az orosz inváziót s ezzel nemzetünk végmegsemmisülését ós hazánk pusztulását hirdetni, hanem sokkal közelebb keresik, magában a nemzet, a nép életében azon szarvas hibákat, melyek legelső sorban és közvetlen fenyegetnek bennünket pusztulással. Régóta elismert főelve az életbölcsességnek az „öuismeret." Azonban ennek elérése a legnagyobb nehézségekbe ütközik, mert az emberi gyarlóságok legnagyobbika, a „hiúság" nem engedi meg az embernek, hogy önmaga előtt hibáját bevallja s igy azt orvosolhassa is. Az emberiség legnagyobb része s csaknem minden ember a tökéletesség megtestesülésének — szereti magát tekinteni, s erről önimádásában meg is van győződve. Igaz, hogy „nulla regula sine exceptione," és tisztelet is a kivételeknek, azonban sajnos, hogy bizony-bizony nagyon ritkán lehet ily kivételeket találni. De hogy unalmassá ne legyek hosszú bevezetésemmel, hozzá látok tulajdonképeni mondandóm leirásához, — mert attól tartok, hogy Békésmegye azon szépei, kik a „Békésmegyei Közlöny"-t különben olvasni szokták, türelmetlenül dobják el e lap ezen példányát, mi által czélom tévesztve volna, mert ezen czikkemet különösen a hölgyek számára irom. Olvastam e lap hasábjain Ch. M. urnák a „fényűzésről" irt czikkét, és olvastam az „Egy nő" aláírással ellátott viszhangot is. Bocsásson meg a t. czikkirónő, hogy kénytelen vagyok talán a kíméletlenségig menni, de ha egy bajt orvosolni akarunk, akkor azt ismernünk is kell, és a fájdalomtól nem szabad visszariadnunk : A „viszhang" czimü czikk anynyira magán viseli az írónő önzésének vagy talán neme imádásának és minden ároni dicsőítésének jellegét, hogy azon aláirás nélkül is azonnal — fel tehetett volna a szerzőnöt ismerni. A szellemes irónő, midőn a fényűzésnek, társadalmi életünk ezen rémének okát fejtegetni iparkodik, egyenesen a férfiaknak tör, okozván őket mindenért és vádolván mindennel. Pedig hát, ha igazságos akar lenni, be kell látnia, hogy ha terhelheti is a férfiakat vád, az eltiinőleg csekély azzal szemben mely a szép nőnemet éri, s mely egyszersmind megfejti azt is, miért nem akarnak, — vagy talán jobban mondva miért félnek fiatalaink a liazas élet rózsalánczaitól. Megengedem, hogy a férfiakat érheti a gyengédség (de nem a gyengeség) vádja, s hogy talán ezen gyengédségnél fogva tul is megy a lehetőség határán. Kedves neje kedvéért nagyobb kiadásokba bocsátkozik, mint jövedelme megengedi és kénytelen kölcsön által fedezni a hiányzó összeget. A kölcsönért járó kamat már elvonja a rendes jövedelem egy részét és kényszeríti az illetőket vagy megszorítani háztartásukat vagy pedig uj kölcsön által pótolni a mindég nagyobbodó hiányt. Mi természetesebb, mint hogy az által a család mind mélyebben sülyed az adósságokba, mig végre a tönkrejutás örvényeinek szélén áll, honnét visszafordulni, és az élet küzdelmeivel A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. I t t ii o TI. — Arad, szeptemberhó. — (Vége). A főtér kövezetét tarka zsibongó tömeg lepi el. A kirakatok csillogó csoportozatai előtt kíváncsi csőcselék ámolyog. Fényes fogatok robognak át az utakon. A fogatokban hanyagul ülő delnők. A deluőkön csillámló ékszerek. Az ékszerek mögött láttatlanul a — fizetetlen számlák. De mégis annyi, oly nagy a változás. Például : a kik körül én az ifjúság mohó vágyából forgolódtam, s kik röpke szeszélyből, vagy állandó hiúságból elfogadták, meghallgatták unalmas turbékolásaimat : azok most is biztatnak, karjukon rivó jószágot ringatva, biztatnak, hogy majd idővel, ha jól viselem magamat, majd idő vei — vejökül fogadnak. Vagy ezek a kis leányok, kiket én térdeimen ringattam, ma már konczerteznek és minden elfogultság nélkül fogadják el az illatos bokrétákat melyeket valamely műpártoló, vagy tán szerelmes küldöz. Csak az öregek nem változtak meg Maradtak a régi merev arezok, szegletes modorok. Járnak-kelnek, mint egy régen elmúlt kornak bolygó phantoma. És tudja isten, előttem az öregek e szegletessége mégis tiszteletreméltóbb, mint a mai ifjúság nagy részének könnyed hánya-vetettsége és lexikonszerezte bőbeszédűsége. Az öregek a városligetbe járnak. Most nagyon illik ő hozzájuk. Elfonyadt sárga levelek borítják el a hófehér utakat. Pókháló, ökörnyál lepi be a szobr >kat, mint egy tépett fehér fátyol. — A berkek ritkulnak. A galagonyák piros bogyóit éhes verebek szedegetik meg a vásott utcza-gyerekek. Az ősz 1 az ősz 1 Tavaszkor e kicsinositott liget hófehér homokkal púderezett utaival, nyesett bokraival, tarka virágszőnyegeivel ugy tűnik föl, mint egy agg hajadon, ki hamis hajjal tetszeleg ; festett szemöldökkel, kendőzött arczczal akar hódítani, hamis foggal mosolyog. De ha e hamis holmikat leveti, a festéket letörli, ijedten szem léli tükörében bágyadt szemeit, ritkult haját s a ránezok barázdáit. . . Ugy a liget is. Újjáalakítva, mint egy váz. az idegen előtt feltünhetik, de a régi ismerős előtt, kinek minden bokorhoz egy-egy édes emléke fűződik — marad a régi. szembeszállni nem mer, mert tart kedves (?) neje szemrehányásaitól. Mert, tisztelet a nőnemnek, de bizony oly nő csak százezerek közt található egy, ki képes volna folytatott életét és háztartását roszszabbra fordítani, még pedig nem azért, mintha félne a terhesebb élettől, hanem mert fél attól hogy „mit mond a világ!" Ha azonban egy fiatal ember mai napság megnősül, s csupán szive sugallatát követve vesz magának akár gazdag akár szegény nőt, az eredmény mindenkor egy és ugyanaz marad. A gazdag nő feljogosítva érzi magát a hozott vagyon elpazariására, a szegény nő pedig, ha férjecskéje elég vakmerő volna a rövidebb haj alatt rejlő nagyobb ész okoskodásait felhozni érvül a gazdagabb de hasonló társadalmi állású családokkali versenyzés ellen, — minden esetre a legnagyobb jajveszékléssel panaszkodnék minden ismerőse és rokona előtt férje kegyetlenségéről, müveletlenségéről, durvaságáról és a jó isten tudja még miről. Egy ilyen férfiúval élni tovább természetesen nem lehet, tehát megindítja a válópört, s ez esetben a férfiúnak meg azon lovagias kötelesség is kijut, hogy az összes reá felhozott hibákat elismerje, nehogy különben szeretett neje jövő szerencséjében gátolva legyen. Hol van tehát a férfiúnak ama mindent okozó nagy hibája ? Talán az atyák ne m nevelik elég háziasan leányaikat? — Már engedelmet kérek, de azt hiszem, hogy a gyermekek nevelése a világ fennállása óta müveit és műveletlen népeknél egyaránt a nők feladata volt eddig. Ha pedig a felnevelt leányban megvannak a korszellem kórjai, az csak arról tanúskodik, hogy az anyákban szintén meg-kellett, lenni, különben nem nevelték volna O ' leányaikat helytelen irányú nézetekben. Aztán meg ódonságát elárulják azok a régiségek, kik ide üdülni és emlékezni vagy pihenni és feledni járnak. Százgalléru köpenyegben ősz hajú s szakállú táblabírák keményen kipedrett bajuszszal. Ott ülnek a kemény padon a régi jó magyar világ után sóhajtozva. Velők szemben feketébe öltözött, állig begombolt, kemény vatermörderes, beretvált arczu háziurak. Sovány viaszsárga szinü s gyűrűkkel ellepett ujjaik közt rézgombos bambusznádat vagy burnótszelenczét forgatnak. Lábaiknál nyírott uszkár kapdos a legyek után. Amott meg franczia főkötös asszonyságok, barna selyem, vagy „schotisch" ruhában, melyet a krinolin gömbölyít, virágos atlasz parazollal. Olvasgatnak a „Sammler-' füzeteiből. A krinolin abroncsai közül pedig egy-egy vakulni készülő mopszli morog a menőre. . . . Ezek a liget törzsvendégei 1 Hiába vágják ki a korhadt törzseket, régi korok élő emlékei, e járó ruinák mindig fölkeresik. Más úgysem igen ! Mészáros István.