Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) január-június • 1-63. szám

1879-05-18 / 46. szám

Vf. évfolyam. 1879. 46. szám. B.-Csak, május 18-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házboz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-fóle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára : 5 kr. kapható Biener B. és (iriinfeld J. kereskedő uraknál, B.-Csatián. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyílttériben egy sor közlési dija 26 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 6 kros postautalványny»l. Vad vizeink. ii. A vizszabályozás ezen érliálózatokkal hogyan bánt el ? Egyszerűen mellőzte, tekintetbe nem vette őket. A gát, a mint a folyóparton egy-egy ily ér torkolatához ért, azon keresztül lett vezetve, legfeljebb egy „vaskapu" (zsilip) lett ott felállitva, hogy az összegyűlendő vizet azon, midőn a folyó már leapadt, leereszteni lehessen. Rendes időjárás alkalmával nincs is jelentékeny akadály az ilyen vizeknek lecsapolásával, de mihelyt nagyobb mennyiségű lesz a légköri vizlecsapodás, mint például az idén, akkor a vad vizek kiszámíthatatlan sok kárt okoznak. Kötöttebb talajú alföldi térségeinket ezen vizek sik tengerré változtatják át. A folyók vize magasan áll, oly magasan, mint még talán soha sem, a vad vizekből azokba egy csepp sem folyhatik le, sőt megforditva a gátak alatt a folyóból átszivárgó viz a vad vizeket szaporítja. Szántóföldjeink, legelőink viz alatt vannak, a kár nagy. Most az a kérdés támad, mi teendőnk van szemben a vizek ilyen egyoldalú szabályozásával ? A felelet reá röviden az, vegyük tekintetbe a pusztai erek vízhálózatát is, hagyjunk fel a túlhajtott elzárási rendszerrel, s a nagyobb ily vizmedreknek hagyjuk meg eredeti torkolatukat, a kisebbek torkolatánál pedig alkalmazzunk helyes zsilipelési és czélszerü szivattyuzási készületeket. Az olyan nagyobb, évezredek óta kimélyített vizmedreket, mint például a Hortobágy, vagy épen íolyószakadékokat, mint Kurcza, egyszerűen elzárni, nemlévőnek tekinteni, helytelen szabályozási eljárás. Meghisszük,' hogy száraz időjáráskor e vizmedrek nagy hasznot hajthatnak, de felér-e az a haszon azzal a kárral, melyek esős időkben ezen medrekben s azok partkörnyékén esnek ? Nem czélszerübb lett volna-e a vizmedret vizmedernek hagyni, hogy szükség esetén a környék vad vizei oda levezethetők legyenek, száraz időjáráskor pedig ott kaszálókat és legelőket nyerjünk ? Pontos számításaink bizonyosan azon tapasztalatra vezetnének, hogy bizony abban több hasznunk lett volna, ha nem tolakszunk saját kárunkra szántóföldeinkkal oda, hol azok a természet által nincsenek kijelölve. S a mint az ilyen vizmedrek alkalmatos és egyedül természetes levezetői a felesleges vad vizeknek, földárjának esős időjárásban, megforditva, mert lejtőjök többnyire csekély, alkalmas utak lehetnének szárazság idején a folyóvíznek felhasználására szántóföldjeink s rétjeink öntözésénél. Nem lehetetlen az, ha különösen számításba vesszük, hogy a jóformán tavaszszal folytonosan tartó szélerő okszerűen felhasználható oly malmok hajtására, melyek a vizet szivattyúk segedelmével a folyókból oda szolgáltatnák, hol arra épen szükség van, s ugyanezen malmok a folyó magas állása mellett a vad vizeket átsegitének a folyóba. Hollandiának már századok óta vannak ilyen malmai, tehát nem légvárakról van itt szó. Hogy az ezen elvek szerint módosított folyóvizszabályozás sok költségbe kerülne, az tagadhatlan, de annyi bizonyos, hogy szemben a nagy bajokkal, melyek a viz helytelen szabályozása következtében támadtak, s napról-napra ijesztőbb mérvben fenyegetik anyagi érdekeinket, jólétünket, ha nagy áldozatokkal is, kell valamit tennünk. Ha összetett kézzel néznőkaz elemek rombolását, s nem volna bennünk hajlam idején gondolni azok káros következményeinek elhárításán, talán nem is lennénk méltók, hogy alföldünk termékeny kanaánját magunkénak valljuk. Miliálfl József. A képviselőház véderő bizottsága 14-én d. u. 5 és fél órakor tartott ülésében befejezte a beszállásolásról szóló tői vényjavaslat részletes tárgyalását, s a törvényjavaslatot a 111. fejezettől végig lényegtelen módosításokkal elfogadta. — A reichsrathot szombaton déli 12 órakor zárta be ő felsége ünnepélyes trónbeszéddel. — Párisban ismét tárgyalások folynak a porta által kötendő kölcsön ügyében. Ezen kölcsön tervezete, hír szerint, összefüggésben áll a vámreformmal, a melyet Layard is tamogat. Ló-állományunk. Nézzünk szét községeinkben. Véletlenül íiem rég a szokásos évenkinti lóvizsgálat tartatott. Hasztalan jártatjuk szemeinket a községháza környékét ellepő ló-özön felett: valamire való lovat csak itt-ott találunk, miként Szahara homoktengerében egy-egy üditő oázt. Ez bizonyosan magyar község s tán távol esik e vagy ama ménteleptől. Fájdalom, ugy van! Elinnen, másutt tán kedvesebb benyomást tesz ránk az eféle szemle. Itt már nincs 8—lü ló Összepórászolva, mint amott, mi azt mutatja, hogy az mind egy gazdáé, hanem csak 4, legfőlebb 5, A „léimi Közlöif tárdia. Papírszeletek szivargyujtáshoz. Két gavallér összevész. Az egyik heveskedésében arezul csapja társát. „Ezer mennykő és villám! Tréfa volt ez, vagy komolyan?" .Komolyan!' válaszolá amaz. „Szerencséd, mert ilyen tréfákhoz nem értek." * * * Valaki lebeszéli az apát, ne házasítsa meg fiát, várjon mig korosabb, eszesebb lesz. „Ha várok, mig fiam eszesebb lesz, akkor bizonyosan nem fog megházasodni. S/.amáron fát vitt árulni egy paraszt a piaczra. Egy borbély megalkudott arra a mi a szamáron van. Midőn a paraszt letette a fát, követelte a nyerget is, mert az is a szamáron volt. Kénytelen volt azt kiadni. Erre kérdi a paraszt a borbélytól: Mennyiért fog engem és a társamat leborotválni,? Husz krajczárért — volt a válasz. Akkor a paraszt letilt s midőn készen volt, bevezette a szamarat, hogy a borbély azt is borotrálja le, mert az az ő társa. A borbély inkább a nyerget adta vissza. Valaki azzal dicsekvék, hogy roppant sokat utazott, előszámlált sok várost, országot, hol megfordult, „Ugy maga nagyon járatos a geograpbiában ?" jegyzé meg hallgatói egyike. „Ott nem voltam, csak mellette utaztam el, "—volt a bölcs válasz. Egy üres fejű gúnyolódó azt jegyzé meg a természettudósról, hogy meg a füstöt is fonttal tudja mérni. „Azzal — válaszolá röviden a tudós, — mert kivonni tudok. A fa súlyából kivonom a hamu súlyát, s akkor nyerem a különbzókben a füst súlyát, mely némely emberek butaságával egyenes viszonyban áll! * # * Egy vándor dudás útközben egy erdőben fatönkre ült le s falatozni akart. Csakhamar három farkas támadja meg. Az egyiknek oda lökte a kenyerét, a másiknak szalonnáját, a harmadiknak — mit tehetett mást, elkezdett dudálni. Erre a farkas mind elkotródott. „Ebanyja kölykei! — kiált fel — ha ezt tudom, akkor evés előtt kaptatom volna asztalmuzsikát! Füstös. Balcsillagzat alatt. Eredeti beszély, irta: ifjabb Jancsovits Pál. II. (Folytatás.) Gizella elhalt kis öcscse nevelőjébe volt szerelmes, kit szívbaja kis tanítványa után vitt. Két boldogtalan közül egyik legalább megszabadult szenvedéseitől, — ugy sem lehettek volna egymáséi soha! Aladár első ideálja, ki viszontszerelmével boldogitá az iljut, megunta a hosszas várakozást, vagy talán kéz alatt értesült a Solnay család szomorú birtokviszonyairól, s jónak látta egy gazdag bankárnak nyújtani kezét. Mindkét részről olyan másodvirágzás volt az egymáshózi vonzalom. Lapunk mai számához féliv melléklet vau adva! Mindkettő azt hitte, hogy jegyesétől forrón szerettetik, — s mindkettő feltette magában, hogy boldogítani fogja élete párját. Tavaszra lett kitűzve az egybekelés s igy néhány hó volt hátra addig. E néhány hóba esett az 187* óvi farsang. Gizella lemondott ez idényre a bálozásról, de Aladárt biztatta, hogy csak mulasson, látogassa meg a környék tánczvigalmait. „Menjen Aladár, mulasson mig lehet; —még rám fogják, hogy nem eresztem; fiatal ember mindig jól mulat, ha magához méltó vig társaságot talál; csak mulassa ki jól magát édes Aladárom, hiszen ez lesz az ön utolsó farsangja! „Reményiem édes Gizellám," felelt Aladár megcsókolva a felé nyújtott kis kéz ujjait. Aladár müveit női körben mindig jól érezte magílt, táuczolui is szeretett, jól esett neki a biztatás; nemis nagyon kináltatta magát, s nem kerülte el a táncztermek parquettejét; — s bál eljegyzésének hire hamar elterjedt, sehol sem tapasztalta, hagy kelletlenül fogadnák. III. Csaáry Mariska, mint világbalépő gyermek leányka ismerkedett meg Aladárral, s igen nagy rokonszenv uralkodott köztük. De a kisvárosi nadály — a pletyka kiszívta a rokonszenv vérét. (Folyt, köv.)