Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-01-10 / 3. szám

V.évfolyam. 1878. 3. szám. ií.-Csaba, január 10-én. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési díj: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnáiB.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 6 kros postautalványnyal. Egy álom. i. = Az a tulajdonságunk vau, hogy politikai ellenfeleink nyilatkozatait, érveit, majdnem nagyobb figyelemmel kisérjük, mint a magunk pártbeliéit. Miért? Ennek oka könnyen eltalálható! Hogy az ember a saját jól ismert tűzhelyét a netalán fenyegető veszélytől sikerrel megvédhesse : mindenekelőtt szükséges az ellenséges „jó szomszédok" haditerveit, intenczióit, szándékait kutatni, ismerni. Igy azután elejét veheti egy véletlen megrohanásnak, s az abból származható kudarcznak. Igy történik, hogy részünkről igen nagy figyelmet fordítunk az ellenzéki lapok politikai tartalmú czikkeire. Nem kerülhette el tehát igénytelen figyelmünket az „Egyetértés" vasárnapi, ez évi 5-ik számában foglalt „A bukás kezdete" czimü cziozerós czikk sem, mely egész apodictice konstatálja, hogy a Tisza-kormány napjai meg vannak számlálva, s melyben Tiszához azon szerény felhívás intéztetik, hogy mielőbb mondjon bucsut a hatalomnak, ha a magyar alkotmányos szabadságot még ineg akarja menteni! Minthogy ezen „jótakaró" sorokat kevéssel lefekvés előtt olvastuk: nem voltunk képesek álmunkban sem annak behatása alól menekülni. Mig Morpheus karjaiba pihentünk és testileg a légynek sem ártottunk: szellemileg államrázkódtató, kormányt buktató csínyeknek voltunk activ támogatói. Annyira áthatott bennünket a „bukás kezdete" czimü „velős" (?) czikk, hogy átcsaptunk álmunkban (isten mentsen a valóságtól!) az „Egyetértés" pártjához és testtel-lélekkel, szóval és írásban, kávéházak és korcsmákban, suszterinasok ós hevesvérű diákok előtt előmozdítani iparkodtuk „a bukás végét." Csak a mindenható úristen jóságának nincs sem kezdete, sem vége, (azért nézheti egykedvűen azt a sok politikai humbugot, mit a szélsők közül sokan rögtönöznek), de a Tisza-kormánynak kezdete volt, és igy vége is lesz, s minthogy bukásának kezdete az „Egyetértés" türelmes papírján már megvan, legyen meg valósággal vége is. És azt mondák, legyen világosság, ós lön világosság! Azt mondák, legyen vége, ós lön vége! A mi leghazafiasabb, mert nemzeti sallangokkal díszített, fülbemászó frázisokban bővelkedő politikánk kovácsainak, a susztergyerekeknek és diákoknak vezérelvei érvényre jutottak, és Tisza Kálmánt, politikáját ós országgyűlési többségét elmosta a szélső baloldali hazafiság szóáradatának vizözöne. A szabadelvű párt le volt gyűrve Kárpáttól Adriáig. A függetlenségi párt egyesült a független szabadelvű párttal és ellentben a törpe kisebbsógü konzervatív párt állott csak fenn. Az uj egyesült párt a „magyar nemzeti szabadságolt honmentő párt" nevét vette fel, és álmunkban bekövetkezett az, miről az e pártbeliek mostanában még hiába álmadoznak, t. i. ők intézték az ország sorját, ők jutottak kormányra. Kormányelnök lett: Osanády Sándor; belügyminiszter b. Simonyi Lajos; igazságügyminiszter Madarász József; földmivelés ipar és kereskedelmi miniszter Lichtenstein; közlekedési miniszter Helfi Ignácz; vallás és közoktatásügyi miniszter Ohorin Ferencz; honvédelmi miniszter Verhovay Gyula; ö felsége személye körüli miniszter b. Bánhidy Béla. A közigazgatási bizottságról szóló törvény hatályon kivül helyeztetett, és a régi megyék visszaállíttattak. A bank és vámszerződés iránti alkudozások félbeszakasztattak, hadd jöjjön hozzánk az a „német", s kunyoráljon, ha kell neki valami! Az adóhivatalokat beszüntették, az adóvégrehajtói intézményt eltörülték és az adófizetést mindenkinek hazafiságára bizták, mert nem akartak mindjárt uralmuk elején holmi adószedéssel alkalmatlankodni a népnek, és népszerűtlenekké válni. De azért az önálló vámterületre szükséges 8 millió egyhangúlag megszavaztatott. Az önálló nemzeti bankra szükséges 100 millió papiroson megadatott. S mi fő, az oroszok elleni háború egyhangúlag elhatároztatott. A Osemegi-féle büntetőtörvénykönyv, „mint átkos" maradványa a bukott kormánynak, a földszínéről eltörültetett. A nép ezen egymást követő uj törvények hatása alatt úszott az örömmámorban. „Le a némettel," „éljen a szabadságolt honmentő kormány," hangzott a palotától a kunyhóig. Az uj kormány lapjai nem számították többé az időt Krisztus születése óta, hanem a magyar nemzet regeneracziójának idejétől — a napokat. Igy ment az álló 8 napig. Mi történt álmunkban a 8 nap eltelte után, azt folytatólag elmondandjuk. — A képviselőház ma csütörtökön ismét megkezdi tanácskozásait. Alkalmasint mindjárt az első ülésen interpellálni fogja Helfy a kormányt a deczember 16-diki esemény tárgyában. . „ — Egy olasz lap azt sürgönyözteti magának Budapestről, hogy az esetben, ha a magyar kormány csakugyan betiltaná a fővárosban tervezett népgyüléseket: Uj-Pesten szándékoznak összehívni meetinget fővárosi rendezők. A terv valósítására nem lesz szükség, minthogy a kormány aligha fogja életbe léptetni határozatát. — A famozus Miletics-feíe felségárulási biinpör végtárgyalása 8-án kezdődött meg a budai fenyitőtörvónyszók előtt. AJ n " tinin, K. leopatra. — Elbeszélés. — [Folytatás.] „Nem is gratulált, mióta a birói vizsgát letettem." „Pardon! Gratulálok tekintetességednek! igazán soha nem hittem volna, hogy leteszi." „Kis gonosz! Különben most már szent a béke, köszönöm a megérdemlett gratulacziót. Te soha sem tettél birói vizsgát, s igy nem is tudhatod, mint érzi magát utána az ember, olyan vagyok mint a kalitkából szabadult madár!" „Csak el ne repüljön kérem!" „De elrepülök, és pedig még ma, Pathóczy Sándorral kimegyünk Kis-Cselevényre, vadkanokra vadászni." „Szegény vadkanok!" — aohajta fel tréfásan Hilára, — „képzelem, mily iszonyú pusztítást visztek véghez kö/.tük !•' „Kár csufolódui, hugocskám; magamat nem dicsérem, de bátran mondhatom, hogy Koltthy Sándor a legjobb lövő, és társul veszszük a kasznárt, Ölyvödi Imrét, az meg kitűnő vadász, s én bizony nem szeretnék azon a vidéken vad lenni!" „Hilárát, mint a villany járta át a szeretett ifjú neve, s jó kedvének — mi ugy is igen ritkán volt sajátja, — azonnal vége szakadt; érezte, szivére mint tolul a yér, s nem jött egy hang sem ajakára, de szeméből egy könycsepp erőlködött kifelé, alig birta elrejteni az ifjú előtt." „Emlékezel még ugy-e a jó Imrére?" kérdé Aurél „hisz neked tanítód is volt." „Emlékszem, de már egy éve nem láttam őt; mit tudsz felőle? nem nősült még meg?" s elnyomott félelemmel leste a választ. „Bizonyosat ugyan nem mondhatok, de merem állítani, hogy nem, és soha sem is fog megnősülni." — Hilára könnyebbülten sohajtott fel. „Néhány hó előtt találkoztam vele a főrárósban ; folytatta Aurél „akkor az ügyvédi vizsgát tette le, azt sem tudom miért tette. Alig ösmertem reá, egész férfi lett, mondhatnám megöregedett, még alig huszonöt éves, s már őszül; s a mellett valóságos myzantrop, de még inkább myiogyne." „Szegény fiu! s tudod mi tette őt olyanná?" „Sejtem, vagy talán tudom, szerelmes magába édes húgom." „Annál inkább sajnálom őt, — elhiszem." „Jól mondják, hogy ábrándozás az élet megrontója!" Szegény Imre folyton építette a fellegvárakat. Sokat tanult, hogy annál több igénye lepyen, s most két diplomájával boldogtalanabb, mint utolsó bérese." „Édes Aurél, akarod-e hogy bizalommal legyek hozzád?" „Lekötelezel vele." „Halld tehát. Én észrevettem azt, hogy Ölyvödi engem szeret, s most nékem nagyon fáj, hogy érettem szenved. Tedd meg az én kedvem rt, ösmertesd meg vele önbecsét, ragadd ki őt a tesp^désből, add vissza őt a világnak, s neki a világot." „De mit tegyek vele? adj tanácsot." „Talán egy kis utazás, egy fürdői kirándulás segítene, talán találkozik egy nővel, ki eugem elfelejtet egészen", s Hilára szép szemeinek sötétjéből egy gyémántcsepp fakadt a gondolatra. „Ne busuljon hugocskám, összebeszélünk Sándorral

? s még meg is házasítjuk Imrét hat hót alatt!" Midőn Aurél eltávoztával egyedül maradt, a szép asszony nem taitóztatá többé könyeit.