Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-09-15 / 74. szám

V. évfolyam. 1878. 75. szám. B.-Csaba, szeptember 19-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 6 kros postautalványnyal. M.-Berény, 1878. szept. 12-én. A „Békésmegyei Közlöny" utóbbi számában megjelent czikket nem hagyhatják váiasz nélkül azok, kik czikkező úrral princzipiumban ugyan egyeznek, de a kivitelre nézve ellenkező véleményben vannak. Mi is át vagyunk hatva azon elvitázhatlan ténytől, miszerint a törvény és törvényes eljárás tiszteletben taitása, a legelső polgári kötelesség; o nélkül állam nem csak nem prospeiálhat, de még fennállása is nagyon veszélyeztetve van; tudjuk, hogv a kormány törvényes rendeletei és intézkedései kötelező erővel birnak, s azok végrehajtása elé akadályokat göiditeni, esztelenség. Mindezt jól tudjuk, s ha talán valaki nem tudta, megköszönheti czikkező urnák, hogy erre megtanította, sőt helyeseljük is a czikk e részét. De az már nem egyezik a mi szerény véleményünkkel, hogy azért, mert az ellenzéki lapok egy része a törvény és a kormány iránti engedetlenségi-e agitál, hogy azért mi is köpenyt fordítva, átcsapjunk egy olyan párthoz, támogassunk egy olyan kormányt, melylvel szembe eddig ellenkező politikai nézeten voltunk. Nem azért mondjuk ezt, mintha mi az ellenzékhez tartoznánk ; korántsem, csak azért kívántuk ezt a kérdést vetillálni, mert széles e hazában akad még olyan ember is, a ki sem az ellenzéket, sem a kormánypártot vastagon és vékonyan keresztül nem segit mindenben, hanem ott hol az egésznek jólétét, üdvét látja előmozdítani, oda fog szítani, azt a pártot fogja saját hatáskörén belül, segélyezni. Éppen a politikai nézet eme szabad nyilvánításában fekszik a külömbség az egyszerű polgár és a polgárok összességét repraesentáló képviselő között. Képviselőt sokszor korlátozhat egyéni nézetében pártpolitika, vagy a nyilvánosság előtt tanúsított politikai múltja, de mi egyszerű polgárok nem ismerünk semmi gátot, minket nem akadályoz semmi taktika, hogy osztatlanul és nyíltan ki ne mondhassuk : ez tetszik, ez nem tetszik. Ha a kormány valamely üdvös, a haza boldogulását a irányzott előterjesztést tesz, mi azt leleplezetlen örömmel fegadjuk, s bár nem szorult rá a kormány, hogy megdicsérjük, a közvélemény t. i. az egészséges és sem jobbra, sem balra nem kandikátó közvélemény elismerését soha sem fogja megtagadni. De ha talán az ellenzék adta volna meg az initiátivát ugyanezen hasznos törvényre, azért ez az egészséges közvélemény az ellenzéket sem méltatná kevesebbre, mint tenné ezt a kormánypártnál. Szóval a közvéleménynek nem szabad ridegen elzárkóznia és senkinenek sem fog eszébe jutni, politikai következetlenséggel vádolni azon egyszerű polgárt, ki csak azt támogatja, a mi jó, a mi hasznos és azt ostorozza, a mi káros. De igenis határozottan politikailag következetlennek tarthatjuk azt, ki, mert az ellenzék nem tudjuk, mely irányban izgat, a kormány mellé szegődjék, s jöjjön bár jó, bár rosz, ezen kormánytól ő, mert az ellenzék izgat — azt minden áron, még az ország rovására és kárára is — diadalra segiti. Szerény nézetünk szerint ez nem a helyes ut. Sem a kormányt, sem az ellenzéket segíteni ab ovo nem lehet, nem szabad. Médium tenuere beati. Megtartani a jót, eldobni a rosszat, ez az, a mi a józan közvélemény első és legfőbb "kötelessége. Ha a közvélemény meg van mételyezve, ha akár az egyik, akár a másik szélsőségbe csap át, legalább is egy nagy rázkodtatás kell hozzá, hogy ismét a helyes irányba tereitessék. Es ily rázkódtatástól mentse isten közös édes hazánkat. (Ezen sorokra, melyek „a mai ellenzéki sajtó" czimü lapunkban megjelent czikkre vonatkoznak, közelebb még visszatérünk. Szerk.) m. — A Fremdenblatt értesül, hogy Philippovics tábornok e hó végén Broodba teszi át főhadiszállását. E rendszabályból azt következtetik, hogy akkorra be akarja végezni Philippovics táborszernagy a megszállás jelentékenyebb részét. — A berlini kongressus aláíró hatalmai, mint ez már meg volt pendítve, a görög kérdésben közösen akarnak fellépni Törökország ellenében, de alig hogy ezen eszme megpendítetett, már is a hatalmasságok egyike, Anglia, nem igen fog a többiekhez csatlakozni és minthogy Fiancziaország külpolitikájában mindenben Angliával jár és még nem régen Waddington kijelentette a görögöknek, hogy Francziaország idegen érdekekért nem fog fegyvert fogni, akkor hát erre sem számolhat Bismarck herczeg, ki ezen eszme kezdeményezője, és ki tudja nem ép ugy esik el később Olaszország is. — Konstantinápolyból írják, hogy ott az elfogatások ismét napi rendre jöttek, mivel uj összeesküvések fedeztetnek időről időre fel. Muradot akarják visszahelyezni a trónra, Abdul Hamidot pedig elkergetni ; az elfogottak közt a főczinkosok egyike sem került kézre és csak annyit tudnak, hogy az ulemák és az imámok azok, kik az összeesküvést tervelték. A szultán pedig annyira megijedt, hogy legújabban ismét nem meri oda hagyni palotáját 4 nap óta. A községi elöljáróság mint tiizrendó'rség. A tűzrendőrség községeinkben meglehetősen el van hanyagolva, s alig áll egyébből, mint az éji őr jámbor intéséből „tűzre vizre vigyázzatok, A Jkfcigyoi Közlöny" társzíja. Egy szívességért. (Folytatás.) „Hazudik I" — igy kiáltott rám az öreg oroszlán s felytou szurkált kardjával a levegőbe. Ily viszonyok között tanácsosnak tartottam valahogy kiosonni az ajtón, s eszembe jutván a keztyű, hamarjában oda vetettem azt lábaihoz s a távolt keresem. Nem tudom, hogy érkeztem le az udvarra, csak folyton füleimbe csengtek Illés ur szitkai s jajjai. Mar kezemben volt a kapu kilincse, midőn egyik szolga kabátomnál visszaránt s felczitált ismét az öreghez. Azon öntudatban, hogy Illés ur talán magához tért már s megismervén lánya általam talált keztyüjét az irántam való gyanakcdás hamis — bár némirészt való voltáról meggyőződött, ismét benyitottam a szobába. „Hol ?'• E kérdéssel rohant elébem az üreg s a keztyüre mutatott. ,,A színházban". Igy válaszolók teljes nyugodtsággal, s egészen laconice, mert többet beszélni nem is lett volna időm. „Hány ómkor ?". „Az előadás végével" Erre Illés ur ijesztő sarcasmussal kezdett kaczagni s érültnek nevezett engem. Erre már fel kezdtem háborodni. „Uram, ön becsületemet séiti !" „De hisz csak őrült beszélhet igy. A színházban I ha, üa ha. „Igen, a színházban, még pedig az előadás végével. Ilyformán erősitém szavaimat. „Tehát végezzünk röviden, mert különben ezélhoz nem jutunk, — vágott közbe Illés ur — ön nolnap 9 órakor megjelenik nálam s akkor közelebb határozunk majd." Ezzel karszékébe ült s gúnykaczaj közt villogtatván kardját, az ajtó felé intett s én jónak láttam eltávozni. Haza érvén elmélkedtem Illés ur e különös magaviseletén s hosszas töprenkedés után arra tökéltem magam el, hogy másnap 9 órakor megjelenek. Ha nem más de e talány kifejlése iránti kíváncsiságom ösztönzött ez elhatározásra. * * * Egész éjjelen át nem voltam képes aludni. Minduntalan előttem állott Illés ur s ugy rémlett előttem, mintha csupa kardélek villognának setét szemekből; végre viradni kezdett s ón szokásom ellenére a fasorokat keresém fel. Gyönyörködni akartam az aranyos nap keletén, de ugy tetszett, mintha az óriási százados emelkednék ki a bérezek mögül. Leültem egy lombos fa alá s merengni akartam Gizellám felett, de a nap folyton incselkedett velem s eszembe juttatta a dühös századost. Már leakartam mondani tegnapi elhatározásomról, de a kíváncsiság s a meghívás megtagadásának kedvezőtlen következményei tartottak vissza. A mily lassan mult tegnap az idő, oly gyorsan érkeze't meg ma a kilenczedik óra. Taikábbnál tarkább gondolatok közt elértem Illés ur lakát. Ismét az öreg kertésszel találkoztam, ki ma is bólintgatott fejével, de észrevenni látszott a komorságot, mely szemeimből tünt ki. „Itthon van az ur ?" — kérdezőm. „Itthon. Hanem annyit mondhatok, édes úrfi, — szólt az öreg s egyet pödöritett ősz bajuszán — hogy odafenn nincs rendjén a dolog. A kisasszony folyton kesereg s az öreg ur minduntalan lármázik." Ez kellett csak még I . . . Nagy búsan másztam fel a lépcsőkön s benyitottam a szobába. Illés ur diszes egyenruhában lépett elébem. Az asztalon két kard feküdt. [Vége köv.]