Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-07-04 / 53. szám

.BÉKÉSMEGYET KCZLÖNY" 1878. 53. SZÁM. hány ezimborája jól megröhögött, okvetlenül szigorú meg­íenyitést vont volna maga után. Miután pedig az efféle kihágásokat Csabán ritka esetben fedezi fel a rendőrség, ezúton vélünk megbotránkozásunknak mélté kifejezést adni. Hajlandók vagyunk hinni, hogy az illető bizonyára nem tagja a csabai iparos ifjúsági egyletnek. * A színházi jegyszedők és helymutatók ellen nagy a panasz a színházlátogató közönség részéről, mert a helyett hogy kötelességüket teljesítenék, melyért a ren­des napdijakat húzzák, kényelmesen elhelyezkednek az ülőhelyeken és csak a fejőkkel vagy kezökkel intenek az érkező közönség elé, hogy merre keresse helyét 1 Kre­csányi igazgató ur saját érdekében tesz jót, ha a köte­lességüket mulasztókat rendre, s ha ez nem használ, — elutasítja. Irodalom és művészét. * A „Vasárnapi Újság" junius 30-iki száma következő tartalommal jelent meg : „A kongresszus" (képekkel : 1. a kon­gresszus 11 tagja : Bismark herczeg, Beaconsfield lord, Andrássy gróf, Waddington. Gorcsakoff, Salisbury, Odo Hűssel, Bülow, Me­hetned Ali pasa, Hohenlohe herczeg és Saint-Vallier legújabb arczképe. — 2. A Radziwillpalota, a hol a kongresszus első ülése junius 13-án.) — „Tóth Dávid" költemény Tóth Kálmántól — „Pusztai találkozás" elbeszélés Baksay Sándortól (vége.) — „\ keletindiai természetből." V. Alberttől — „Tizenötéves kapitány" Verne regénye ; az I-ső rész vége (két képpel.) — A sztraczenai völgy és dobsinai jégbarlang (öt képpel) Dr. Pelech Jánostól. — „Apostolok oszlásakor" országgyűlési karczolat Junius Brutustól. — Irodalom és művészet, közintézetek, egyletek, mi újság ? stb. rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyed­évre 2 frt, a „Politikai Ujdonságok"-kal együtt 3 frt. Ugyancsak a Franklin-Társulat kiadó-hivatalában (Budapest, egyetem-utcza 4-ik szám) megrendelhető a „Képes Néplap" és „Poiitikú Hiradó " legolcsóbb hetilap a magyar nép számára, melynek előfizetési ára félévre csak 1 frt. „Háború- Krónika" negyedévre a „Képes Nép­lappal 1 frt, a „Vasárnapi Ujság"-gal 2 frt 50 kr. a „Politikai Ujdonságok"-kal 2 frt. * Megjelent és hozzánk beküldetett : a Nemzeti Könyv­tár, szerkeszti Abafi Lajos 2-ik füzete, Budapest, Aigner Lajos. Egy füzet ára 30 kr. Tartalmazza Mikes Kelemennek „Mulatságos >apok" czimü müvét. Ajánljuk olvasóink szives figyelmébe. * Beküldetett hozzánk : A „Párizsi Lapok" mutatvány­száma : szerkeszti és kiadja Edelényi Szabó Lajos, lakik Pári/.s rude reuily 16. sz. Előfizetési ár Magyarországban egész évre 6 frt, félévre 3 írt 20 kr. negyedévre 1 frt 60 kr. Magyarországon felelős a szerkesztésért Bátorfi Lajos. Nyomatik .Nagy-Kanizsán. — Megjeleli minden szombaton. A mutatványszám igen változatos tartalmú s a „párizsi kalauz" Párizsba utazóknak jó gyakorlati utmutatóul szolgálhat. Ajánljuk a közönség becses figyelmébe. * Megjelent és beküldetett: Előfizetésre való felhívás egy ilyen czimü képes heti újságra : „Mulattató Újság" a magyar nép számára. A „Mulattató Újság" Bodon József és Posa Lajos szerkesztése alatt megjelen minden vasárnap másfél iven vagyis tizenkét oldalon, képekkel. Ára egy egész esztendőre 4 frt. Fél­esztendőre 2 frt. Fertály esztendőre 1 frt. A ki 10 előfizetőt gyűjt s azt egyszerre küldi be hozzánk, annak egy ingyenpéldány jár. — A „Mulattató Újság" első száma f. évi október 6-án jelenik meg. Az előfizetések tehát október l-ig kéretnek a „Mulattató Ljság" kiadóihoz beküldeni ilyen czim alatt: A „Mulattató Újság" kiadóhivatalába Weiszmann testvérek könyvnyomdájába Budapesten, Nádor utcza 14. sz. — Tekintve, hogy e vállalatnak ezélja a pony­vairodalom elnyomása és egészséges olvasási anyagnak a nép közti terjesztése : igen kívánatos annak terjedése. * Megjelent és bekiildetett: Előfizetési felhivás. Kossuth Lajos „törvényhatósági tudósításai" 1836—7. évről czimü munkára. Az előszót Földváry irta a müköz, mely meg fog jelenni f. év október utolján. — Ára az izmos kötetnek 2 frt. o. é. A tiszta jövedelem az 1848—9. évi bonvédek segélyezésére fog fordíttatni. — Az előfizetők névsora közöltetni fog. Az előfizetési pénzek — bérmentve Légrády testvérekhez, Budapest, V. kerület, nádor­utcza 6. szám alá küldendők. * Meg-jelent és bekiildetett : „Lázbetegségek, azoknak veszélyei s gyógymódja különös tekintettel a vizgyógyászatra." Németből közérthető nyelven átdolgozta Dr. Krigler Mór azelőtt Budapesten, jelenleg Szegeden működő orvos ; „Az elvesztett ideg­erőnek visszapótlása," „Önmentő" stb. czimü müvek szerzője. Szeged, kiadja Traub B. és társa. 1878. Ára. ? * Megjelent és beküldetett: Előfizetési felhivás E. Illés László „összeszedett tárczalapok" czim alatt f. évi augusztusban diszes kiállításban megjeleuendő kötetére. A szellemes tárczairó­nak ezen müvére ismételve figyelmeztetjük közönségünket. <— A csabai munkakiállitáskor sokan személyesen is tanulták ismerni és tehetségét becsülni, s hogy közönségünk tájékozva le­gyen e müve iránt, jövőre mutatványt közlünk belőle. Az Aigner Lajos által ujabban megindított nagybecsű „Nemzeti Könyvtar" cz- vállalat 3-dik füzete megjelent. Dayka Gábor költeményeinek közlését kezdi meg. Ára 30 kr. * Megjelent és beküldetett a „Bolond Istók" junius 23-iki száma. A „Bolond Istók" nagy és diszes magyar élczlap színezett képekkel. Előfizetési arak : évnegyedre 2 frt, félévre 4 frt. * Megérdemli a közönség figyelmét ama Petőfi kiadása mely diszes füzetekben jó képekkel ellátva Méhner Vilmos ki­adónál jelenik meg Budapesten. Közele'bb e kiadásból a 9. 10. 11 és 12-ik füzet jelent meg, s az külcsinra nézve jóval fölül­múlja ez ószves művek első kiadását. A vállalat megrendelői csekély ráfizetéssel két művészi kivitelű olajnyomatn képet is kapnak, még pedig a 10-ik füzethez Jankó János „Batthyány utolsó menete" czimü s a 25-ik füzethez szintén Jankó ,,Népda/' czimü remek festményének olajnyomatu másolatát. A vállalat 30 füzetből fog állani. Minden két hétben egy fűzet jelenik meg. Megrendelések Mehner Vilmos kiadóhoz intézendők Budapesten, IV. Kalaputcza 4. szám alatt Egy füzet ára csak 40 kr. A mü nélkül, a jutalomképek egyike 25 frt, a másik 30 frt. * Szakirodalom A „Veterinarius" állatgyógyászati, állat­egészségügyi, tenyésztési és állattartási szakközlöny teljes félévi folyama fekszik előttünk ; kitűnik belőle, hogy e szaklap valóban hivatva van a hiányt, mely eddig az állatgyógyászat terén már élénken vala érezhető, — kitölteni. — Tisztán tudományos iránya, könnyen érthető nyelvezete s változatos tartalma egyaránt ajánl­ják azt a szakemberek figyelmébe, épugy a gazdaközönség mél­tányos részvétébe is; de még községek is meríthetnek belőle ok­tatást, kivált arra nézve, hogy uralkodó állatjárványok idején mi­ként kelljen eljárni. — Emeli még a lapnak érdekességét az, hogy egyes czikkekhez, ha kívánatos ; rajzok is mellékeltetnek, mi a tárgy megérthetését i en elősegíti; már ez első félévi folyamban is számos részint fametszetü, részint kőnyomatu csinos rajz <oz utóbbiak I'ataky udvari miiintézetében nyomatva) jelent meg. Az igen csekély előfizetési ár félévre 2 frt, egész évre csak 4 frt, — a laptulajdonoshoz és felelős szerkesztőhöz Nádaskay Béla úrhoz intézendők Budapestre (az állatorvosi tanintézetbe) vagy Eákos Palotára küldendő. Melegen ajánljuk e szaklapot a t. cz. közönség pártolásába. Legulabb posta. * Becs, julius 2. A „Pol. Corr." jelenti Koustan­tináplyból : Szavfet pasa és Zichy gróf tárgyalásokat folytatnak a bosnyák menekültek ügyében. Az itteni an­gol consul a Rodope hegységbe megy, hogy szervezze az ott tartozkodó 70,000 emigráns segélyezését. * Berlin, jul. 2. A congressus mai ülése a ha­dikárpótlás és a Duna kérdését intézte el. j± Duna sza­badságának elvét fölvették az uj szerződésbe is. A leg­közelebbi ülés csütörtökön lesz. a hét végével valószí­nűleg el lesz intézve valamennyi főkérdés. Felelős szerkesztő: dr. Báttaszéki Lajos. Hird etések. Hirdetmény. Békés-Csaba városában az országgyű­lési képviselő-választók névjegyzéke az 1878-ik évben kiigazittatván, ideiglene­sen összeállittatott; ezen névjegyzék Csa­ba város tanácstermében f. évi julius 5-től julius 15-ig ki lesz téve s az ezen határ­időn belül délelőtt 8—12 óráig egy-egy elöljáró felügyelete mellett mindenki által megtekinthető s d. u. 2—6-ig lemásolható. A netalán teendő felszólamlások Írás­ban f. évi julius 5-től 15-ig, és az ezek ellen szintén Írásban teendő észrevételek f. évi julius 16-tól 25-ig a községi elöl­járósághoz beterjesztendők. Kelt B.-Csabán, 1878. julius 3-án. (o_i) A képv. vál. közp. választmány, Hugó H, Hitschmann-fóle w i*-7 Tiener Landwirthschaftliche Zei­tung alapitatott 1851. Általános illu­ált gazdászati lap. Osztrák-magyar or­gban a legnagyobb gazdászati lap, meg­nik minden szombaton. Egész évre 8 fr. kr., hirdetések 10 kr. soronként, mel­lek ezrenként és ivenként 5 frt. Hugó H, Hitschmann-fóle > e^J\tische Landwirth alapított 1854. 1 . ' gazd. lap, olcsó folyóirat, megje­lenik ni gzer cj£ egész évre 4 frt., télevre l \ 8, . kr hi n e®^ e ' e^ es S7,am , sek 8 kr. soronként, mellék­letek eZre Q -énként 5 frt. 1 Hitschmann-fóle D er Oekonofc strált gazdász^tatott 1878 ban, illu­hó l-jén és 16-«. megjelenik minden e 2ész évre fizethetsz évre 1 frt, csak hirdetések 15 kr. egyes szám 5 kr - TT TTUóent, mellekletek Hugó H. Hits „laükaienderfürde^ leié. Kitűnő naptár, dúsanWirtíl 18/8. napra egy lap, tökéletes va minden sok protestánsok, görógokkatholiku­rök'ök részére, illusztrált gHk és tö­Á ra, »s,k 1 frt. naptár. Rotli József budapesti hirdetményi és közvetítő irodája Dezsőfi-utcza 1-ső szám. Azonnal elhelyez jó bizonyítványokkal ellátott személyeket, u. m. 1 Házinspectort 3000 frt betéttel, 800 frt évi fizetés, lakással javadalmazva. 1 Pénztárnokot egy fürdőbe 1000 frt betéttel 8000 frt évi fizetéssel. 1 Gazdatisztet 750 frt évi fizetés és konvencióval. 1 Házgondnokot bárohoz 600 frt betéttel, 720 frt évi fizetéssel. 1 Pénztárnokot 300 frt betéttel, 50 frt havi fizetéssel. 1 Pénzkezelőt 300 frt betéttel, 50 frt havi fizetéssel. 1 Utazó pénztárnokot 300 frt betéttel, 50 frt havi lizetóssel. 1 Gépészt cséplő gépekhez 600 frt évi fizetés, és conveatióvál. 4 Irodaszolgát némi betéttel és anélkül. Továbbá tarsalgónők, Gazdasszonyok, s házi kis­asszonyokat stb. Csakis posta-bélyeggel kellőleg ellátott vidéki le­velekre adatik válasz. (83) io-8 HIRDETÉS. Tisztelettel van szerencsém a t. cz. közönséget, ér­tesíteni miszerint itt B.-Csabán K.-Tabáni-utczán a Pet­rovics-fóle házban üveges és müasztalos-iparüzletet ujonan rendeztem be, melyben az e szakmákba vágó mindenféle munkák korszerű ízléssel és pontos határidőre a legméltányosabb áron elkészítés végett felvállaltatnak, ugy javítások is mindenkor pontosan ós czólszerüen esz­közöltetnek ; továbbá szobabútoroknak ujitása s fényezé­sére (politúr) a kívánatnak megfelelőleg otthon vagy az érdekelt fél saját lakásán, mindenkor vállalkozom ós a munkák jósága s tartósságáért kezeskedem. Kelt B.-Csabán, juliushó, 1878. Tisztelettel 1-2 Rotli N. H., asztalos és üveges. ******************** * * * * * I * * * * * * * * * * * * Hölgyeknek ajánlható az általánosan elismertetett s hivatalosan megvizsgált ártalmatlan, valódi RAVISSANTE © ae se O © ac leg­S3 tS Ezen világhírű szépitőszer pillanat alatt szebb, legtermészetesebb ifjú arczszint idézi elő, a bőrt fehéríti, frissíti és finomítja, a lég behatásaitól védel­mezi, eltávolít legrövidebb idő alatt szeplőt májfol­tokat orrvörösséget s a bőr minden tisztatalanságait, rizsport, valamint minden kendőzőszert fölösle­gessé tesz SE Nagy eredeti párisi üvegtok TT ifio [8] 50-37 * * 5 * * * * * * * * * * * * * * 5 frt st.no Ét ^ kis ,. „ frt 1.SO ^T ^ Vidéki megrendeléseket pontosan teljesít a központi raktár: * * Schwarz Henrik * * Budapest, Mária-Valeria-utcza 9. szám. ^ B.-Csabán : Badics Elek ur gyógyszertárában. ******************** A cséplési idényre van szerencsém a bras­sói kőszénbánya- és huta-rószvónytársulat­nak kitűnő minőségű petrozsényi darabos (sálon) ugy továbbá koczka és közönséges gépfiitő Z O XX é Xj tetemesen leszállított árak mellett ajánlani, mely kisebb mennyiségben is kapható. Megrendeléseket a „Tiszavidéki" ós „Alföld-fiumei" vasutak bármely állomásaira elfogadok ós pontosan eszközlök. B.-Csaba, juliushó 1878. Löwy Albert, (101) 6—1 épiiletfa és kőszénkereskedő B.-Csabán. \bán, 1878. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents