Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-06-27 / 51. szám

V. évfolyam. 1878. 51. szám. Il.-Csa,ba, junius 27-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY: Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi! lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és osiltörtöltön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyllttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindeu postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Előfizetési fellűvás „Békésmegyei Közlöny" 1878. Y-ik évi folyamának 2-ik félére. Félévre ... 3 frt negyedévre . . 1 frt 50 kr. 2®F" Az előfizetés legkényelmesebben 5 kros postautalvány által eszközölhető. Az előfizetési pénzt a „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatalához kérjük czirnezni. Kilencz egyszerre beküldött előfizetés után egy ingyenpéldány jár. Hirdetések méltányos árak mellett vétetnek fel. Korunk kinövései. — Három közlemény. I. Egy részről a viharos politikai események kóválygó felhői, másrészről az országos pénzszükség, az általános elszegényülés annyira elvonják gondolkodó polgártársaink figyelmét a mindennapi életnek más, nemcsak a szellemi és erkölcsi, de magára az államéletre is fontos jellenségeiről, hogy azok észrevétlenül megszokottakká, a ferde irányok tetszetősekké válnak. Napjainkban alig tűnik fel valakinek, hogy azon ragályos czim-, rangkórság, mely a legalsóbb osztályoktól a legfelsőbbekig jelentkezve társadalmunkat mételyezi, a polgári szabadság életfájának halált hozó férge Mely nemzet gyermekei külsőségekben, tetszelgésben, hiúságban, dölyfben, nagyravágyásban találják szellemi táplálékukat, azon nemzet alkotmányos jövőjét terhes veszély fenyegeti. Elszokik a komoly gondolkozástól, a jólétet adó munkától a külső cziczomák, czafrangokban gyönyört lelő ember. Esztehetségeink már ugy alkotvák, hogy a mélyebb szemlélődést nem igénylő dolgokkal való bíbelődés, mint mely legkönnyebben nyer helyet felismerő és megtartó tehetségünkben, elvonja őket az értelmi fejlés azon processusától, mely a sokoldalú és bonyolódottabb tárgyakkal A „Békésmegyei Közlöny" taraja. Gróf Károlyi György Békésmegye főispánja 1841—1848. (Folytatás.) Mikor Deák Ferencz gyűjtött, a Vörösmarty Mihály árvái számára, legelőször is gr. Károlyi György irt alá egyszerre négyezer forintot. Mikor a magyar írók segélyegylete alakult, ő kétezer frtot adott annak alapjára. De ki tudná mind azt elősorolni, amit gr. Károlyi György az országban létező közintózetek felvirágoztatására áldozott? A jótékonyság nála valóságos szokássá vált, mely nélkül úgyszólván nem birt volna megélni. Amint ifjú korától kezdve élénken érdeklődött a magyar tud. akad. iránt, amint a pozsonyi országgyűlési klubból gr. Széchenyi Istvánnal lassan nini a pesti nemzeti kaszinót, a pozsonyi lófuttató társaságból a pesti lóversenyeket bozta létie: ugy későbben is résztvett minden oly vállalatban, mely a nemzet tudományos és művészeti, társadalmi és anyagi felvirágoztatását czélozta. Ott van az országos m. gazdasági egyesület, melynek alapításához 4200 frttal járult, s mely az elnöklete alatt rendkívüli gyavaló foglalkozás által fokonkint bár, de mintegy önkénytelenül beáll. A gyermek, kinek szülői csak is'csecsebecsékről, szép ruhákról, nyalánkságról beszélnek, talán ideje korán kenyességet, hiúságot, szópelgést fog mutatni, de sem a valláserkölcsi eszmék keblében ki nem fejlődnek, sem az életfentartást biztositó munka iránt hajlamot nem tanusitand. Az emberek egymás iránti becsülése, semmi által ugy meg nem támadtatik, mint a czim és rangvágy által, mert a czim és rang irigységet kelt a legjobb barátok között, megrontja a nemes érzést, viszályt hint a családok, a társadalmi osztályok közé. Mely egyén czimére, rangjára többet ád, mint a becsülete, munkája, tudománya által kiérdemelt és polgártársiban ébredett tiszteletre, az nem áll a szellemi képzettség, műveltség azon fokán, hogy a tiszteletet, tekintélyt megtartani birná. Ugyan, kérdem, vajon a kedély és az értelem becse, nem az érzelmek nemességében, az észtehetség minél magasabb fejlettségében fekszik ? Vajon az a polgár, ki becsületes iparát szégyenlve kapufólfánál hagyja, és a czimkórságtól kergetve, hivatalok után vágyódik cákk azért, hogy a nálánál alantabb állók hizelgő czimekkel illessék: felel-e meg inkább emberi hivatásának, hasznosabb-e a közjóra, ós az államra, vagy az, ki munkájában örömet lelve, fárad, családjának megteremteni existentiáját, megfizeti adóját; a saját körebeli iparban a helyi igényeknek, szükségleteknek megfelelni igyekszik, az ipar fejlődésére, az iparczikkek olcsóságára, jóságára befolyással van; tekintetes urnák cselédjei által ugyan nem mondatja magát, de a világ őt derék embernek, szülőhelye hasznos tagjának, az állam jó polgárának tartja, pglgártársai tisztelettel, családja szeretettel fogadják. Nem hiszem, hogy a müveit érzésüeknek fel ne tűnjék azon émelygős czirnhajhászat, mely a korábban fesztelen, barátságos, őszinte, vendégszerető magyar családokba is, főleg nagyobb városainkban, befészkelte magát. rapodást nyert. Ott van a Duna és Tisza szabályozásának roppant horderejű ügye, melyet haláláig istápolt; ott a hazai takarékpénztár, lánczhid és alagút társulat, a m. általános biztositó társaság, az alföld-fiumei vasút, ott a békésmegyei és fehérmegyei gazdasági egyesületek, a képzőművészeti társulat, a Kisfaludi irodalmi társaság, a kisdedóvó intézetek, a torna-egyletek, szegény gyermekek kórháza, a nemzeti zenede stb. stb. Mondjunk-e még többet, hogy őt, mint a tettek emberét ós áldozatra kész emberbarátot tisztelni tanuljuk! Igen, mondanunk kell még valamit, amit kevesen szoktak megfigyelni. Mondhatná valaki, hogy hiszen hazánkban divatban volt nem régen minden közvállalat élére mágnást állitani, de hogy e vállalatok, aztán éppen azért megbuktak. Igaz, ez is megtörtént. De gr. Károlyi Györgynél éppen az a kiemelni való, hogy amely vállalatnak élére ő állott, az nemcsak hogy nem bukott meg, hanem annak pánzviszonyai mindig rendben voltak. Mert ö maga gyűlölte a szédelgést, ós csak reális uton kivánt haladni mindenkor. Megkövetelte mindazoktól, akik vele közreműködtek, a hivatalos pontosságot és lelkiismeretséget. ül valódi érdem iránt senkisein volt elismerőbb, mint ö. És amily szigora volt a közvállalatok körüli tevéMa az iparos, kereskedő, kisebb hivatalnok, városi, községi képviselő, előljáró, legfőbb örömöt a titulusteljes megszólításban leli. Ezen kába tömjénfüst elragad a hölgyvilágra is, ós a helyett, hogy a családi boldogságnak semmi által nem pótolható melege, a tiszta, őszinte ós nemes érzelmeket közlókenységre, palástolatlan, természetes nyilatkozatokra, melyekből a szükséges orvosszert a rokonszenvező lélek kitalálhatná, gerjesztené: az érzelmeket ugy miat a gondolatokat bizonyos nemével az affektátiónak vonja be, ós előidézi a hideg gőgöt, az alantabb állók lenézését, magának pedig nevetségessé tételét. A magyar népnek egyik legékesebb jellemvonása volt a barátságosság, vendégszeretet. A földbirtokos nemzetes uram, a szomszéd, szomszéd uram, az öregebb urambátyám, az ifjabb uramöcsém volt, és ezen közvetlenség s bizalom oly vonzó képét nyujtá a társéletnek, minőt más népek életében alig találunk. Hazánkban ezen követendő szép szokást nagyon meglazitá az absolut uralom korszaka, mi- _ dőn a szabad szó elnémitása mellett az egyesületi jog szelleme is békóban nyögött. A hatalom féltékenysége betolakodott a családok szentélyébe ; árgus szemekkel üldözé a baráti együtt érző kebleket, s hogy az elkövetett jogtalanságokról a sebzett lelkek tekintetét elvonja, mézes kalácsra, az egyesek hiúságát legyőző czimek, rangok s érdemjelek teremtésére, osztogatására volt szüksége. Az oktoberi diploma után. s az alkotmányos aera kezdetén egyszerre, mintha jobb szellemünk visszatért volna: régi jó szokásainkat újra előrántok, és csaknem megettük egymást a nagy szivélyességben. Rázuditottuk a jó magyar nótákat, s mint a hosszú távollétből újra találkozó testvérek, barátok, sirtunk, nevettünk egymás karjaiban. De im, önállóságunkkal egyszerre az idegen institutiokkal idegen szokások kezdenek meghokenységében, ép oly gondos vo\t & maga gazdasági ügyeiben is. Családjának jólétét soha szem elől nem tevésztette, s migőn végrendeletét készítette, annak bevezetésében kifejezte családja jövője tekintetében táplált gmdolatait. Két czélt tűzött ki magának: 1) épségben megtartani, sőt nemcsak belértékébfn, de szerzemények által is jelentékenyen szaporítani azon vagyont, melyet őseitől ivadékai részére átadandó letéteményképen kapott; 2) gondoskodni arról, nogy nemzettsége késő ivadékaiban is a sors által reá mérhető elszégenyedéstől megóvassék. Nagy kiterjedésű birtokaiban a legjózanabb gazdasági eljárást érvényesítette; amellett ügyesen tudta megválasztani embereit. Sohasem tévesztette szemei előtt azt a gazdasági elvet, hogy a nagykiterjedésű uradalmaknál nem annyira a tulajdonos, mint inkáb az értelmes jó tiszt képes biztosítani a jó eredményt. Ehez képest arra törekedett, hogy tisztjeit jól megválassza, s azoknak erélyét, hűségét és szorgalmát méltó jutalmazással ösztönözze. Onnét van, hogy nála mindig jeles gazdatisztek voltak találhatók, s hogy jószágain mintegy állandó gazdatiszti családok nőttek fel. Onnét van nagy részben az is, hogy a haladást e téren is szerető gróf az öröklött vagyont megkétszerezte. (Folyt, köv.)