Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-04-07 / 28. szám

V. évfolyam. 1878. 21. smn. B.-Csaba, márczius 7-én. KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik, hetenként kétszer : vasárnap < ís csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 2& kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros p ostautalvány ny al. Bíráink sorsa. Magyarországon az igazságszolgáltatás papjai, a birák, a régi időben kiváló tiszteletnek örvendettek, a társadalomban ők foglalták el az első helyet, magas állású férfiak is kitüntetésekkel halmozták el őket, gazdag és szegény tisztelettel szólt róluk, amerre mentek, hódoló tisztelet fogadta s elismerés kisérte őket; nem is lehetett ez másként, hisz a biróságnak hivatása a jogrend megvédése, fentartása. Ez oly feladat, melynek sikeres megoldásáért méltán megilleti őket a legnagyobb tisztelet és elismerés. Ma már mindez egészen máskép van; a régi szép idők eltűntek, s a birák társadalmi állása és sorsa nagyban megváltozott. Hajdan a birák „bene possesionati" voltak, ma már a nemzet napszámosainak nevezik őket, ez utóbbi elnevezésben meg van irva sorsuk s aggasztó helyzetük; ne csodáljuk tehát, ha nem övezi őket a a hajdani dicskör, s nem hangzik feléjük az elismerés szózata. A nőkről azt szólták mondani, hogy azokról csak halkan és tisztelettel kell szólni, különben a női hirnév elveszti zornánczát, frissességét. Mióta divatba jött, vagyis jobban mondva politikai divattá vált a birák eljárását kávéházi s korcsmai diskusziók tárgyává tenni, hol nem is keresve a biró eljárásának indokait, laikus szájhősök mondanak Ítéletet oly egyének felett nem ritkán, kiknek saruit nem méltók megoldani: azóta megszűnt a birák iránti tisztelet, kiket a közvélemény ma már csak zsoldosoknak, napszámosoknak tekintvén, mindenki jogosítottnak érzi magát őket sárral dobálhatni. Magyarország bíróságai jelenleg ily iszonyú helyzet súlya alatt nyögnek, meggörnyedve a terhes munka alatt, anélkül, hogy mellettük egy védő szó emelkednék, vagy feléjük a jövőből egy reménysugár derengene. De ezen az igazságügy nagy hátrányára szolgáló helyzet előteremtésében nagy része van a magyar törvényhozásnak is. Midőn 1872-ben a birói szervezés nagy munkája keresztül viteett, midőn törvény biztosította a biró függetlenségét, elmozdithatlanságát, sokan biztos jövedelmű isztességes pályáról mondottak le, s elfogadták a még biztosabb jövővel kecsegtető birói állást. A törvényhozás, mint a következés megmutatta, hibázott az alap lerakásánál, s igy az egész épületnek halomra kellett dőlni. A törvényhozásnak drastikus eszközökhöz kellett nyúlni, hogy az uj intézményt legalább töredékeiben megmenthesse: kimondotta, hogy a biró többé nem független, s s akkor mozdíthatja el őt a kormány, mikor neki tetszik, s ezzel az igazságügy és a birák sorsa felett el volt vetve a koczka. Merész lépés volt ez nagyon, s végeredményeiben — adja Isten hogy ugy ne legyen! — meg fogja bőszülni magát. Azóta megindult, s nagyrészt be is fejeztetett az irtó háború a törvényszékek és a bíróságok ellen; száz ós száz család hontalanná, kenyértelenné lett e hazában. Ki felel Isten előtt mind e nyomorért, s vele igazságügyünk tönkrejuttatásáért ? Valóban törvényhozásunk eljárása a szervezéstől kezdve a végbefejezésig a tájékozatlanság jellegével bir, s arczulcsapása a politikai bölcsességnek. Európa jogállamai jót nevethettek rajtunk, és méltán; mert mind rosz gazda az, ki a már elkészült uj épületet lerontja csak azért, hogy a mutatkozó hibák miatt azt újból felépítse. Mind ennek természetes folyománya lett a birák nyugdíjazása, végkielégítéssel elbocsátása; áthelyezés az ország egyik szélétől a másikig, s méltó elkeseredés és aggódás országszerte! Ezek előre bccsájtása után azt kérdezzük, kinek legyen Magyarországon kedve a birói állásra, hol a biró tulhalmozott teendői közt nyomorú fizetés melett folyvást Damokles kardja alatt áll, lábai aktt pedig folyvást inog a talaj, A » 51 u társzája. Akik „elv"-ből nősülnek. — Csevegés. — Nőéiül Jankától. (Folytatás.) Csodálatos vágya keletkezik kikutatni a fiókok titkait. Mit rejthetett előtte szép Laurája? Az a bizalmas gyermek, ki töredelmesen vallja be az uj számlákat divatárusnőnéi, czipésznól. De mégis. Hátha férje közeledő születés-napjára készit valami szép kézi-munkát, azokkal a finom ujjakkal, szorgalmasan figyelve reá ragyogó szemeivel. Megnézem. Mivel akar meglepni? Kinyitja a fiókot. Egész halmaz. Selyem, gyöngy stb. kézi-munkához való tárgyak, ugy-e? Nem. Egész halmaz virág. Szárított, emlékül eltett virág. Drága ereklyéi a mult édes perczeinek. Viktor csodálva szemléli. Rövid jegyben-járásuk alatt ő csak egy csokorral lepi meg Laurát. Ez;k között pedig, akármint keresi, nem találja meg. Itt csak egy-egy rózsa, néhány szál nefelejts stb. van; közte félig száradt is, melyeket csak tegnap tehetett el épen, viritón. Hol vette? Nyisd ki cak jobban a fiókot szegény Viktor. Mindjárt megtudd. A hátrészba rózsaszínű szalaggal gondosan összekötött levélcsoma;. Reszkető kézzel bontja fel, és olvasni kezdi. Elolvass tindent, mindent. A.cza halithalvány lesz. Rémült szemmel nézi : miként sülyed jebb . . . lejebb a porba. Az a szó nő, kit szive egész hevével szeretett; kiért annyit álozott! Mondjatre tovább? Befejezzem-e ezen majdnem minden napi ialádi drámát, mely rendesen azzal végződik, hogy aférj szivét megszabadítja kínjaitól a vetélytárs golyója ... És a szép nő? Fátyolt borit a múltra, és tább éli gondtalan napjait. II. Akinel„müvelt" neje van. Ah, u.m, mint mosolyog ön e szóra: „művelt." Mintha kériznó: „Bün-e müveit nőt választani?" Semnísetre sem. De ó>ük meg egymást. Most nem szabad e szót helyesen eaményeznünk, hanem ugy, ahogy a világ definiálja.. i. müveit nő az, ki sok regényt olvasott, midőn a birói függetlenség visszaállításáról szóló törvény is olyan, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes-féle? Honnét nyerje a biró ily viszonyok közt az ösztönt a kitartásra, a hozzáférhetlenségre; honnét merítse a munkakedvet az aggasztó helyzetben, hol ázt látjuk, hogy a munkaképes becsületes birák minden indokolás nélkül nyugdíjaztatnak, csak azért, mert holmi dédelgetett kegyenczek számára helyet kell csinálni; ez a sorsa a magyarországi bíráknak, az ily eljárás teszi tönkre igazságszolgáltatásunkat, s állami hitelünket, ez idézi elő majd, hogy minden önérzetes férfi visszalép a birói pályától, s hogy ekkor mi fog bekövetkezni, azt minden józan gondolkodású fő előre beláthatja. Végre csak sajnálni lehet azt a derék fiatalságot, mely tanulmányaival arra vesztegeti azt a drága időt, hogy Magyarországban a birói szerepre vállalkozzék. Az elmondottakban rejlik tehát oka, hogy miért nem környezi a mai bírákat a régi dicskor, a régi tisztelet; ebben rosz példával megy elől a törvényhozás és a kormány, s őket a dolog termószeténéj fogva követi a közvélemény. Mindezek mellett még legszomorúbb az, hogy a bagatell- és nem bagatell-ügyekkel ujabban ismét annyira elhalmoztatik a biró, hogy a kényesebb természetű pereket fisikai lehetetlenség tanulmányoznia, s ennek keserű levét a nemzet az igazságért sóvárgó nép iszsza meg. Szóljunk-e még arról az úgynevezett „gyufagazdálkodásról?" Takarékoskodni óhajtván a jelenlegi kormány, egy-egy törvényszéki körből 10—12 rendszeresített diurnistát küld él, s az elintézett akták expediálása várja a feltámadás napját nagy csendesen. Vagy tán egy szép reggelen az az ukáz jő: a végzéseket másolják magok a birák? ... u, — Külügyi kormányunknak nemcsak mostani eljárását bővebben megvilágítani, de egyszersmind szándékait is nem lényegtelen oldalról jellemezni, tán alkalmas lehet azon tény, hogy az Ignatieffel közölt követelések ki zongorázik (Fahrbach keringőket, söt néhány nocturue-t és réverie-t is) aki beszéd közben minél több franczia szót használ, aki a magyar nyelvben utasításokat noz be, minden tulajdon név elé hívatlan névelőt helyezre; aki divatlapot járat, ós annak minden pénz- és idő vesztegető kézi-munkáját elkészíti, aki a „Föv. L tp." összes újdonságait szórói-szóra tudja, aki udvarias köszöntésre rövid ,,jó napot"-tal felel, aki ép szemeit csíptetővel ingerli; akinek kivihetetlen eszméi vannak a nevelésről, melyek között addig válogat, kutat, olvas, mig gyermekei neveletlenül nőnek fel. És még több ferdeság. Bocsánat! A „műveltség" kellékei. Ilyen neje van Gyulának. Ő is „elv"-ből nősült. Gyakran hangoztatta: „Elvem: müveit nőt venni el." Ilyet leghamarább lehet találni; különösen napjainkban, mikor sok szülő annyira szivén hordja leánya „jó nevelését," hogy nevelő-intézetbe küldi. Van-e boldogabb ember, mint Gyula, kiből most „a Gyula" v. „moncher" lett, az első hetekben, midőn neje a pamlagon ülve fontosán beszél Rousseau, Schiller, Bóranger, Voltair, Byron, Darviu, és még isten tudja mely íróról, kiket, négyszemközt mondva csakúgy látás, ból ismer. Azaz látta a szép piros kötésű könyveket, rajtuk arany betűvel e nagy irók neveit. (Folyt, köv.)