Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-03-01 / 17. szám

IV. évfolyam. 1877

. 17. szám. , B.-Csato, márcaius 1-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij % „Szépirodalmi Lapok"-kal" együtt: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 fit, félévre 1 írtjával. Szerkesztőség: Gyulai-ut, Reök-ház. Kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. E&jreí szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Cs»bái. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. A válság után. (Két czikk.) I. Ez is elmúlt. Elvonult fejünk fölött s mint a betegség, fájdalmat hagyott hátra testünkben, melyet még vajmi sokáig leszünk képesek kiheverni. A nemzettest minden tagja amúgy is zsibbadásnak indul, a betegség mind nagyobb területet hódit magának s a társadalmi kórtünetek özöne merül föl a megmételyezett levegőben. Kultúrát keresünk, lépést akarunk tartani nyugat államaival s utánpótolni a mulasztásokat, melyek haladásunk tekintetében nagyon fölszaporodtak, a mig kelet felé a tatár- és mongol-csordák ellen Európa védfalát képeztük. Most ébredtünk öntudatra s egyszerre szeretnénk odaemelkedni, a hová a munka békés versenyében évszázadok óta nyugodtan és biztosan fejfödő államok vergődtek: Közterheink óriási mérvben gyarapodnak, de közigényeink, mellek erélyes nemzeti politikát követelnek a réánk nézve hátrányosnak bizonyult világkereskedelmi politika helyett, nem elégíttetnek ki. Adózási képességünk hihetetlen módon fölcsigáztatik s a nemzettest dereka, a szegényebb polgári osztály vagyona, adó és adósság fejében dobra kerül. A föld értéke tetemesen csökkent. Az egykori jólét őseink földéről meszsze költözött s helyette majdnem mindenütt szegénység és nyomor, tenyészik. A proletáriátus gyarapodik, a polgárság nagy körében — igen sok helyen — megszűnt a családiasság zamatja, a becsületes megélhetés kérdésessé vált. A nemzet óserényei megsemmisülve omlanak szét s az óriási közterhek súlya alatt kitört köznyomor nem engedi a polgárosodás áldásthozó napját földerülni. A régi virágzó kézműipartelepek megszűntek, az ipar terén meggazdagodott polgártársaink vagy hálásabb térre vitték tőkéjüket, vagy elfecsá-elték az egyenetlen harcz terén. A régibb'üzletek legtöbbje mától holnapig él, tengődik, szerencsejátékot űz és — pusztul. Az ifjú nem tanul, a férfi nem érez

t az agg jobb napot nem remél. A mily mértékben pusztulunk, oly mértékben ront be a vámközösség korlátlan határain a nyugati csecsebecsék tengerárja, a cziviláziczió külső máza, »z cserények - és erkölcsök megrontója ... A fényes köznyomort a nemzet minden rétegében kezdik már követni a kétségbeesés tünetei, sikkasztóink száma egyre nő, a merényletek gyarapodnak, az öngyilkosság mániává vált. Ráadásul az utczákon józan munkásokból eltörpült, boldog polgárokból erkölcsi nyomorékká lett korcsok bolyongnak. Sötét, szomorú, bántó e kép, de igaz és való .... S mért mondjuk ezt el a válság után, midőn hazánk kormányán ülő vezérférfiaink elkeseredett és megalázó alkuvás után egy nagy semmit, egy fából csinált vaskarikát eszközöltek ki nekünk? Konstatálni akarjuk, hogy a nemzet családfája meg van támadva, hogy a társadalmi rend lazulni kezd, hogy elzüllött állapotban fogunk nemsokára az örvény szélére jutni. S ha ezt a fönebbekben sikerült megértetnünk, amit — fájdalom — nem kétlünk, hivatásunkhoz képest — mert a sajtó a közérdekek őre — elmondjuk, hogy mit kell tenni a társadalom minden rétegének azon csorbák kiköszörülésére, melyeket a nemzetlét biztosítása körül avatatlan vezérkezek oly élénken éreztetnek velünk. Erről második czikkünkben. Gellérl Mór. Segítsünk magunkon! Pusztulunk .... pusztulunk ....! Ha gondolkodó ember, beható vizsgálat alá veszi magyar Alföldünk zilált helyzetét, lehetetlen el nem szomorodnia azon kétségbeejtő jövő felett, mely anyagi tekintetben fenyeget bennünket. A mezőgazdaságot, az évek hosszú során át sújtott különféle csapások csaknem tönkre tették. A vagyonosság rohamosan enyészik, az adósság ijesztő mérvben nő s ezzel a közerkölcsiség siilyedése is arányos lépést tart. Az önbizalom, az erkölcsi bátorság egyro fogy, és mi egykedvűen aézzük, hogy pusztulunk. Pedig a sok csapást tétlenségünkkel nem hárítjuk el; pusztulásunkat magunknak i Jkfangyn Közlöny" ttója. Két hét története. ív. Prolongált hamvazó-szerda. Öcsém hazasodjál! A báltudósitó öröme. Elite-bál. Nem akartuk hazaereszteni a szegedieket. Ha rövid a kardot, told meg egy lépéssel. Ha rövid vnlt, a farsang megtoldjuk egynehány éjszakával. De utóvégre is arra a napra kell virradnunk t mely késett bár a naptár mutatója szerint, mégis csak hamvazó-szerda. Tehát, prolongált hamvazó-szerda! a kandalló mellett guggolsz, kialudt már a tűz benne, talán már éjfélre is jár az idő; a szürke hamu alatt szomorúan pislog még egy kis parázs. B^lenózesz és o ly zordonnak találod a látványt. Fáradt szived ós kialudt kedved árnyékát véled sötétleni az élegett üszök fekete csontvázán. Bosszúsan nyúlsz a parázsfogó után s felzavarod a szürke hamut, mire a vonagló kékés láng itt ott fellubog s egy perezre bevilágítja a falat. Gyüjtő-tálczádon egy nyaláb báli-meghívó hever melyek értelmében be is jártál vagy tiz kulcsost., várost; egy csomó tánczrenddel felmarkolod farsangi archívumod egész készletét s beleveted a kandallóba. A kotillion-medzsidiéket — hiszen a hiúság nem is vétek — már eleve elrakosgattad, miután gondosan feljegyezted rájok a „fesefl" Griz\ az „elegáns" Matild, az „ideális" Nina, a „szende

0 Irén a „szellemdus" Etel, a „nyájas" Mari, a „büszke" Júlia, a „szerény" Kóza, az „üde" Hermin, a „mosolygó szemű" Ida, stb. stb. kisasszonyok neveit, (kérjük „Ung" nevü kollegánkat, hogy ungvári neveket szedessen) kikkel a karnevál aranjuezi éjszakáit élted át, a kiknek varázsában annyiszor fürdött ifjú kedélyed s véred R. 30°-ról annyiszor hevült (magad tudod mily magasra) s tűnődtél azon az ádáz harczon, mit szived és elméd folytatnak egymás ellen a boldogságért s a szabadságért. Ugy látszik még most sem tud győzelemre vergődni lényednek egyik eleme sem, mert nagyokat sóhajtasz és sóhajaidtól az elégett papírdarabok mint megzavart téli varjak reppennek szót, közbe nagyokat gondolsz, a lámpát elfelejted meggyújtani Nem vagyok ellenséged, házasodjál meg. Az a sok epekedés csak kedélyedet emészti s a boldogságra mulhatlanul szükséges étvágyat rontja meg. Házasodjál meg! Ha légy alakjában most szobádba férközhetném, fejed körül zümmegnék s azt zúgnám, hogy: ,.ö" sem bánná ám, ha fejkötő alá hoznád, hogy mily (!) pillantásokat vetett rád ezen meg ezen a bálon s láthatólag neheztelt, hogy nem mind az öt quadrillt vele tánczoltad. Si non evero e ben trovato, legalább enyhíteném busulásodat a mi felbátorítana arra, hogy mint jól nevelt fiatal ember legjobb czipődet s kalapodat keresve elő, oda ballagj hol „a világ legkedvesebb legtökéletesebb, legistenibb lénye" lakik és beszélj a — mamával. Ha volt elég eszed, felhasználhattad idejében azt a sok drága alkalmat midőn a báli-illem összes szabadalmát élvezve, karcsú derekát átölelted, szorongattad azokat a kis törékeny kezeket s szived mint az éjszaki és déli sarkon mozgó világ, egy ismeretlen bűvös központ körül forgott melynek neve... szerelem: felhasználhattad volna az édes perczeket s most majd beszélne a lány helyetted a számító papával s az aggódó mamával és te megszabadulnál egy felette unalmas tárgyalástól, melyen jövedelmedet vallod be, a hol megkérdik, (tudományos készültséged iránti kíváncsiságból persze,) hogy soká laktál-e nagy városban, szeretsz-e szivarozni, kik a barátaid? stb. stb. Akárhogy legyen, senki sorsát ki nem kerülheti : előzd meg a sorsot. Prolongált hamvazó-szerda. De sokat is vétkeztünk, szánjuk-bánjuk. Hajlandói vagyuk azonban ugy vélekedni, hogy a hamvazó-szerflai hal, melyet feje és farka kivételével gyöngyöző bor mellett fogyasztánk el, egyátalán nem volt képes a nap komoly jelentőségét feltüntetni, de igen az a vonás