Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 2. szám - SZEMLE

a műnek a mához? A krónika megismerésével tudunk ezekre a kérdésekre válaszolni. Kedvező körülmények segítették elő Harsány történetének megírását. Már a kiegyezés évében megalakult Magyar Történelmi Társulat szervezeti kereteket biztosított az országos történetírás számára, és ennek hatására a következő években létrejöttek a megyei történelmi és régészeti társulatok (Bihar megyében, Nagyváradon már 1872ben Rómer Flóris hatására, Békésben 1874-ben.) Ez az időszak, amelyet a helytörténetírás 3. korszakának nevezhetnénk. Gyors egymásutánban jelennek meg rövidéletű, helyi irodalmi folyóiratok, és liberális szellemű napilapok. (Itt azért emelendők ki a bihari vonatkozások, mert Körösnagyharsány megtelepedésétől kezdve folyamatosan egészen a lcgújabbkori 1950-cs közigazgatási területrendezésig Bihar vármegyéhez tartozott.) Szerepe volt annak is, hogy már a korábbi években megjelentek a vidék múltjával foglalkozó forrásművek, monográfiák, ezek közül egyik legfontosabb Szalárdi Jánosnak, az „új Rogeriusnak" a munkája: Siralmas magyar krónikának kilencz könyvei... (Kiadta: Kemény Zsigmond, Pest, 1853.) A krónikaíró Csomor Jánosnak a szellemi fejlődésére egy életre szóló hatással voltak debreceni tanulmányai. A protestánsok debreceni kollégiumában már 1819 óta magyarul tanították a történelmet, főleg a nagynevű Budai Ézsaiás profeszszor jegyzetei nyomán, Habsburg-ellenes szellemben, a felvilágosodás eszméinek pozitív értékelésével, az önkényuralom korában is őrizték 1848/49 hagyományait és a közoktatás nemzeti jellegét. Felhasználta Csomor a szájhagyományt is, amint arra sűrűn hivatkozik. A történetírók közül sokan kétségbevonják a szájhagyomány forrásértékét, arra hivatkozva, hogy a második generáció már a személyeket és az eseményeket összezavarja, a későbbi leszármazottak pedig már alig emlékeznek. A harsányiak visszaemlékezéseit megbízhatónak fogadhatjuk cl, hiszen Csomor kortársai voltak azok, akik a hajdúpert folytatták, a jobbágy világ is közvetlen személyes élményük volt. A harmadik forráscsoportot az írásos emlékek képezték, amelyek az 1870-es években még megvoltak a község levéltárában. (Pl. Helységkönyve.) Mindez azt mutatja, hogy a krónika a történeti valóságot helyesen ismertette, illetve erre nagyon törekedett. Volt az ősök múltja iránt elevenen érdeklődő, fogékony közönsége is, amit bizonyít, hogy a tanítók az iskolai tananyagon túl is alakították a közvéleményt, feljegyzéseikben reagáltak a kor kérdéseire. Példája ennek egy Harsányban 111a is meglévő kézirat. Ismeretes, hogy H. Beecher Stowe írónő rendkívül népszerű regényét a Tamás bátya kunyhóját és a Kulcs Tamás bátya kunyhójához c. művét a bihari származású Irinyi József fordította le magyarra, közvetlenül a mű megjelenése után (1853) és ennek egy kivonatos verses kézirata 1862-ben iskolai tananyagként is szolgált. Az 1870ben megalakult Olvasókör is segített a közvélemény formálásában. Miről szól Csomor János munkája? A krónikák törvényeit követve időrendi sorrendben mutatja be a falu sorsának alakulását, négy nagy korszakra bontva azt. A középkori anyag nagyon hiányos, elsősorban Rogcrius váradi kanonoknak, a szemtanúnak a leírását használja fel a tatárok pusztításainak az ecsctelésérc. A váradi káptalan harsányi birtoklásáról nem tud. (Egy 1552-ben készített adóösszeírás Kis és Nagy Harsány falvakat a káptalan tulajdonaként említi.) A második korszak az ország három részre szakadásának ideje. Ez az a periódus, mely a történelem és a táj sorsszerű összekapcsolódását legerősebben alakítja. Erdély és a török hódoltság határán egy gazdasági, társadalmi és jogi fejlődésében új vonásokat mutató történeti táj alakul ki az ún. Részek vagy Partium, ennek része Bihar megye is. Az itt elterülő hatalmas egyházi birtokokat - a váradi püspökség és káptalan jószágait - 1566-ban szekularizálják. Részben ezek az uradalmak biztosítják az erdélyi fejedelmek abszolutisztikus politikájának gazdasági alapját, lehetővé teszik Váradnak mint „fő véghelynek" a vonalától északra és délre elhelyezkedő, fejedelmi kiváltságlevéllel megnemesített „hajdúvárosok" létrejöttét. Harsány is ezt az utat járta be, fejedelmi adományból különböző birtokosok kezén sűrűn cserélt gazdát, míg Bocskai István kollektív megnemesítése nyomán elnyerte a fegyverrel szolgálók hajdúszabadságát, amit Bethlen Gábor és I. Rákóczi György is megerősített, s így hűen szolgálták Erdély fejedelmeit (1660) Várad elestéig. Az 1658-1660-as harcok a békési és a bihari tájak „végső" pusztulását hozzák. Csomor leírásában ismét a szemtanút, Szalárdi Jánost hívja segítségül, lapszám szerinti hivatkozásban idézi a Siralmas krónikát, Harsány, Szalonta, Sarkad felégetését és •264