Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - SZEMLE

Domokos József egész könyvében a bírósági döntésekkel, döntési mechanizmusokkal foglalko­zik, emellett egy önálló részben is bemutatja a bíró­ságot. Megismerkedhetünk azzal az igazságszolgál­tatással, amely a kommunisták felett ítélkezett, olykor élet-halál felett döntött. Szánt-szándékkal nem politikai, hanem úgynevezett köztörvényi ügyeket ismertet - az önálló fejezetben -, annak bizonyítására, „hogy amelyik bíróság az igazság­szolgáltatás egyik szektorában minden skrupulus, aggályoskodás nélkül, könnyű lélekkel rúgja félre a törvényt, képtelen hű maradni ahhoz az igazság­szolgáltatás egyéb területein is." Minden politikai tevékenységtől távol álló egyének peranyagáról kapunk ebben a részben tájékoztatást, ahol négy tojás ellopásáért háromhónapos fogházbüntetés járt, vagy ahol két személy életénél és két megnyo­morított ember testi épségénél kétszerte több ér­téke van két pár mandzsettagombnak. A büntetést attól téve függővé, hogy ki a bűn elkövetője. Sommásan ítél itt Domokos, de műve egész mene­tére nem ez a jellemző, nem jelent számára eleve negatív minősítést a bíróságokon, ügyészségeken való munka. Sohasem felejti el megnevezni azokat a bírákat, ügyvédeket, ügyészeket, akik partnerei tudtak lenni, nem azonosulva a kommunisták el­leni hisztérikus hajszával. Dokumentumokat mutat fel, amelyek „elárulják, hogy még ennek az igaz­ságszolgáltatásnak is voltak - és nem is egészen törpe számban - emberségesen gondolkodó, tör­vénytisztelő, még a kommunistákkal szemben el­követett törvénysértéseket is elítélő tényezői." Ép­pen ebből a jószándékú, demokratikus érzelmű, törvénytisztelő gárdából toborozták a felszabadu­lás után az igazságszolgáltatás első derékhadát. A törvényesség kérdésénél néhány gondolat ere­jéig meg kell állnunk. Nem volt más lehetősége sem védőnek, sem vádlottnak, mint az adott kere­tek között a legjobbat, a legmegfelelőbbet kihar­colni. A törvény volt a támpont, a védőnek „csak egy - volt - a kötelessége, hogy ragaszkodjék a perrendtartás szabályaihoz." Domokos József so­hasem tűzött maga elé irreális célt. Mindig a vád, a várható ítélet, a lehetőség mérlegelésével fogal­mazta meg védőbeszéde érveit. A törvényesség „betartása", az ügyészség törvénytelen előterjesz­tésének bebizonyítása többször mentette meg a börtönbüntetéstől védenceit. Nagyon jó példa erre az időszaki lapokra vonatkozó sajtótörvény értel­mezése körüli bonyodalom. Az ESZE, illetve a be­folyása alatt született lapok, valamint a 100%, a Társadalmi Szemle szerkesztői ellen azzal emeltek vádat, hogy időszaki sajtótermékek, és bejelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget. „Olcsó si­kert" biztosított a védelemnek az olyan ügyészi gondolkodás, amely a törvény szavait: „időszaki lap az egy hónapot meg nem haladó időközökben megjelenő minden hírlap vagy folyóirat," úgy ér­telmezte, hogy egymást követő hónapban megje­lenő folyóirat időszaki. A törvényesség felveti a rendszerjellegének, fa­siszta létének a kérdését, azt, hogy hogyan vált lehetségessé a kommunisták védelme. Igen érdekes és gondolatébresztő okfejtéssel mutatja ki a rend­szer fasizmusát. Mintegy ezzel teszi érthetővé a rend szer minden „demokratikus mázzal" bevontsága ellenére azt az alacsony tűrési fokot, amelyet tanú­sítottak minden olyan megnyilvánulással - akár a kulturális, akár a politikai életben -, ami ellenvéle­ményt hordozott. A magyarországi munkásmozgalom számára kü­lönösen nehéz időszak a Kommunista Internacio­nálé VII. kongresszusa utáni évtized. A meghirde­tett népfrontpolitikára a KMP nehezen tudott rá­hangolódni, és nem is kapott kezdeményezéseire pozitív választ a szociáldemokraták és a népfront­ban érdekelt többi erő részéről. A párt olyan egy­oldalú, a potenciális szövetségeseket megnyerni igyekvő intézkedése, mint az ESZE feloszlatása, nem vezetett eredményre. Súlyosbította a helyzetet a Komintern határozata, amely a KMP Központi Bizottságát feloszlatta, és a sorozatos lebukások. A pártélet szervezését, irányítását az új KB nem tudta zökkenőmentesen megoldani, a zavart csak fokozta a párttagság tájékozatlansága. Domokos rámutat, hogy mennyire bizonytalanná vált a hely­zete, hogy ő, a párt védőügyvédje sem kapott tájé­koztatást az intézkedésekről, tájékozódási forrásnak nyomozók kommunista perekben tett vallomásait, illetve a párttagság körében terjedő ellentmondásos híreket használta. Ezen okokkal magyarázható az az apály, ami a kommunisták tevékenységét jelle­mezte az 1936-ot követő években. A kibontakozást előmozdította az, hogy a Felvidéket és a Kárpátal­ját az országhoz csatolták, ezeken a területeken a legális keretek között megerősödött mozgalom fel­frissítette, nagy lökést adott a magyarországi kom­munisták tevékenységének. Az 1940-cs évek elején kibontakozó első igazán nagyméretű szervezkedés meglepte a hatóságokat, szinte hisztérikus hangula­118

Next

/
Thumbnails
Contents