Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - SZEMLE

nck. Dóczy Ferenc nem is kapott semmiféle kártérítést az eset miatt. Azzal az indoklással utasította cl kérelmét a vizsgáló bizottság, hogy senki másnak, csak saját szolgái magatartásának köszönheti kárát. Dóczy János viszont minden bizonnyal megkapta az ötven forintot a kastélyában (feltehetően Szegen) a donáttornyaiak által okozott dúlás elégtételeként (273.). A donáttornyai jobbágyok esetében ugyancsak személyes indítóokból fakadt a bosszéi. Oklevelek sora igazolja ugyanis Donáttornya mezőváros lakói és a Oóczyak közötti ellentéteket. Az említetteken kívül Csanádon (297., 298.) és a tárgyalt vidék számos apróbb falujában ugyancsak végigsöpört a felkelés vihara. Csáky Miklós csanádi püspökön és Ravazdy Péteren kívül további nemesek: Orros András, Dóczy György, Thornallyai Miklós és egy bizonyos Lukács nevű estek áldozatul a jobbágyi bosszúnak. Különösen sok kárt szenvedett a Brandenburgi és Dóczy dominium. Bizonyára jóval több összecsapás, atrocitás történt a vidékünkön a felkelés két hónapja alatt. Ezekről azonban nem maradt fenn írásos emlék, vagy mert nem keletkezett, vagy mert elpusztult. A megmaradt írásos dokumentumok is - úgy gondoljuk - hűen bizonyítják a felkelés megrázó erejét területünkön. Miként az oklevelekből kiderül. Dózsa seregét a Körös-Tisza-Maros szögben olyan környezetben élő emberek növelték, akik az ország többi részén is csatlakoztak hozzá. Szegény és gazdag jobbágyok faluról és mezővárosból valamint kisnemesek szálltak táborba. A megindulás után a felkeléshez csatlakozás egyik fontos motiváló tényezője - a feudalizmus idején mindvégig oly fontos szerepet játszó személyes úr-szolga kapcsolatokból fakadó, sérelmek kiváltotta bosszú érzése volt. Az is kiderül az oklevelekből, hogy az 1514-es „forró nyár" elmultával a nemesség főképp gazdasági okokból - ezért ellenezték a keresztes hadjárat megindítását is - az életet szerette volna mihamarabb a megszokott, normális menetében látni, bár a felkelés résztvevői életük végéig viselték uraik előtt és társaik között sorsuk bélyegét. A Dózsa okmánytár történeti alapkutatások eredményeként jelent meg. Példájának ereje, reméljük, hasonló vállalkozások megindítására buzdít. Megalkotóinak munkáját főképp a szaktudomány értékeli és gyümölcsözteti majd. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy az okmánytár egy-egy közölt oklevél valóságot elmondó tényanyaga által a jól felkészült érdeklődők számára életközelbe hozza, személyessé teszi a parasztháború eseményeit és korát. Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon Budapest, 1979. Akadémiai Kiadó ÁCS ZOLTÁN Örvendetes módon egyre inkább sokasodik azoknak a tanulmányoknak és könyveknek a száma, amelyek a magyar történelem egyik legösszetettebb, legtöbbet vitatott évszázadával, a 18. századdal foglalkoznak. A magyar történelemben a török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc után beköszöntő békés korszak mind a gazdaság, mind pedig a művelődés területén bizonyos lehetőséget kínált az elmúlt korszak lemaradásának viszonylagos bepótlására. Nemrég ismertettük a Békési Életben Weltmann Imre könyvét, amely a 18. századi Magyarország mezőgazdaságának árnyalt összegezését nyújtotta. Ezúttal pedig Kosáry Domokos mind terjedelmében, mind pedig adat- és tényanyagában is rendkívül gazdag művelődéstörténeti munkájára hívjuk fel az olvasó figyelmét. A szerző, mint ahogy könyve utószavában olvashatjuk a 18. századi fő művelődéstörténeti irányzatok, „s nyomukban a speciális művelődési szektorok háromszintes koordináta-rendszerét" próbálta meg két egymást követő időszakban felvázolni. E hármas koordináta-rendszer csupán segédeszköz Kosáry számára ahhoz, hogy a tárgyalt század magyar társadalmának mozgását re114