Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - SZEMLE

konstruálja. Ebben a rendszerben kísérelte meg elrendezni azt a hatalmas adathalmazt, amely egyrészt valóban próbára teszi az olvasó türelmét, másrészt - véleményünk szerint - több részfejezetben magában hordozza az áttekinthetetlenség veszélyét. A szerző a 18. századi magyarországi művelődéstörténeten belül két nagy korszakot vizsgál, s ezeken belül kutatja a különböző társadalmi szintek mentalitását és művelődési szektorait. Az első nagy korszak a későbarokk periódusa, amelyen belül külön fejezetet kapnak a rokokó, a janzenizmus és a piétizmus változatai. Köztudott, hogy a művelődési tendenciák fő hordozója nálunk a nemesség volt a 18. század első felében. A főleg idegen származású értelmiségi réteg majd csak a század vége felé, a felvilágosodás térnyerésével lép porondra. Az arisztokrácia legmagasabb, aulikus rétegei és a vidéken élő közép- és kisnemesi rétegek között műveltségben is - nem beszélve az ehhez kapcsolódó, és az ezt kifejező életmódról, életformáról - óriási szakadék tátongott. Az említett hármas koordináta-rendszerben az első szintet a nemesség felső rétege képviseli. Ezt a vékony réteget márcsak anyagi lehetőségei miatt is jóval korszerűbb művelődési tendenciák jellemzik. Ez a szint a barokk korszak végén kezd elmozdulni a nemesség valamennyi rétegére addig többé-kevésbé jellemző rendi, provinciális irányzattól. Az államhatalom segítségével sikerrel lazítja fel a késő barokkon belül az addig nagymértékben irányt szabó jezsuitarendi világképet, s bár nem lép ki feudális meghatározottságából, de kifejleszti a késő barokkon belül az igényeinek jobban megfelelő világiasabb változatot, mintegy előkészítve az utat a következő szakasz, a nemesi felvilágosodás felé. S míg a katolikusok a jezsuita befolyás béklyója alól próbálják kihúzni magukat, addig a protestánsok is felkészülnek ezen a szinten a kálvinizmuson belüli ortodox irányvonal elleni küzdelemre, miközben az erőszakos ellenreformáció és a piétizmus elmélyítette a katolikus-protestáns ellentétet. Míg az első szint egy bizonyos rétege kimozdul a rendi, provinciális szemléletből, addig a második szint, a nemesség többsége - hatósugarát mind földrajzi és vallási, mind pedig társadalmi szempontból egyaránt kiterjesztve - egyre inkább az alacsony szintű és konzervatív későbarokk szemléletmódot konzerválja. Ez a szint - főleg a református kollégiumi központok hatósugarának és társadalmi bázisának kiterjesztésével - magába olvasztotta a közép- és kisnemesi rétegeken kívül a mezővárosi-falusi értelmiség és a paraszti származású diákság körét elősegítette és előidézte az alsóbb, „népies", falusi mentalitásmód beszivárgását a második szint gondolkodásmódjába. A harmadik szint a népi, paraszti, mely hat a másodikra, de ugyanakkor többet vesz át tőle, mint fordítva. Nincs módunkban és nem is áll szándékunkban részletesen ismertetni eme három szint jellemzőit, a művelődés különböző szektorait a késő barokkon belül. Ehelyett inkább rátérünk a könyv második nagy fejezetének, a felvilágosodás művelődéstörténetének rövid bemutatására. Nemcsak terjedelemben nagyobb ez a fejezet, hanem kimunkálásában is árnyaltabb, új kérdésfelvetései meggyőzőbbek. A felvilágosodás elsősorban német közvetítéssel érkezett magyar földre. Ennek több oka volt, melyek közül itt csak kettőt említünk. A protestáns egyetemrejáráson belül egyre inkább - néhány esetben szinte kizárólagosan - a német egyetemekre tolódik át a súlypont, főleg Göttinga jelentősége növekszik meg. Míg 1734-65 között 42 magyar diák tanult Göttingában, addig számuk 1767-1808 között 285-re emelkedett, ezzel Göttinga megelőzte a régóta vezető Hallét. S mivel Göttinga a polgári Anglia európai hídfőállása volt, a figyelmes szemlélő angol hatást is feltételezhet. A német közvetítés másik oka, hogy a felvilágosodás német változata közelebb állt hozzánk, mint a francia avagy az angol. Kosáry felvázolja a nyugat-európai felvilágosodás főbb vonulatait, a felvilágosult abszolutizmus különböző válfajait. Több helyütt arra is vállalkozik, hogy összefoglaljon egy-egy fontosabb kérdésről szóló szakmai vitát és saját véleményét konfrontálja velük, másrészt kísérletet tesz szakmai-elvi álláspontok tisztázására. A régi, nemesi előjogaihoz ragaszkodó rendi nemesség képtelen volt önnön korlátain túllépve azonosulni a felvilágosodás eszméivel. Bessenyei György fellépéséig kellett várni, hogy a magyar nemességen belül kialakuljon egy olyan gárda, amely vállalta és érvényesíteni is akarta az új eszméket. Ez az irányzat a nemzeti nyelv, irodalom és művelődés területéről elindulva jutott el politikai, alkotmányjogi kérdéseken keresztül egészen a közgazdaság- és az oktatásügyig. A szerző hosszasan foglalkozik - mintegy jelezve művelődéstörténetünkben és gondolkodásunkban lejátszódó fontos fordulópontot - a felvi115