Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bereczki Imre: Adatok a szilajpásztor bojtárjának az iskolázásához

Mástészt éppen papi vonatkozásban súlyos argumentumnak dobhatjuk a mérleg másik serpenyőjébe Vásárhelyi Pálnak, Dévaványa 1834—1856-i református papjának egyéniségét és viselkedését. Nagy önérzettel református prédikátornak és ,,hitszónok"-nak írta alá mindenütt a nevét. Ezzel szemben a Heves-Nagykunsági Református Egyházmegye történésze, Tóth Dezső azt írja róla, hogy „Kisújszálláson káplánkodott, mikor sok bajjal Ványára választották meg. Megválasztása után az a ritka dolog történt meg vele, hogy a szokott egyházmegyei cenzúrán nem állotta meg a helyét, hanem egy évre visszavetették. Máskülönben sem valami érdemes ványai pályafutása végén a közhatóság előtt is igen súlyos bűnvádi eljárás szenvedőjévé vált, úgyhogy a fenyegető ítélet elől jobbnak látta állásáról lemondani, s Füzesgyarmatra elköltözni".

1

8 Mikor II. Kádár Ferenc iskolába járt, egy csirkét kellett vinni a tandíjba. Némelyik gyerek ötöt is vitt. Nem volt olyan tanító, amelyik disznót ölt volna. A gazdák vittek a tanítónak ajándékba tengerit meg árpát. De sok szülő nem fizette meg a tandíjat. 1852-ben így dorgálja meg a világi hatóság a hátralékos szülőket: „A csiirhések és borjúpásztorok eddig semmi panaszt sem emeltek az cránt, hogy az őrzésük alatt levő malatzoktól és borjúktól nem fizetik a béreket. De nem csuda, mert a pásztor ráér házanként járni, és beszedni a maga járandóságát, s addig a bojtárra bízza az őrzést. Vannak azonban fenségesebb foglalkozású pásztorok, kik az emberi nem szaporulatát, a gyermeket őrzik a tudatlanságtól, a lelki vakságtól. Ezektől nem illik kívánni, hogy házról házra járjanak, sok izzadással, por és bűz nyeléssel egybekötött foglalkozásuk jutalma összeszedéséért, és fájdalom, hogy vannak oly elfogult szülők, kik talán még e fáradságot is megkívánnák tőlök, s mégsem fizetnének. A malatzoktól és borjúktól pedig már fizettek. Illik is felhozni ily körülményt, hogy sokan tartoznak még a múlt évről is a tanítói fizetéssel, az idei pedig még egészen hátra van. Azért figyelmeztetnek minden szülők, hogy mind fiú, mind lány gyermekei tanítói fizetését felszólítás nélkül küldjék be."

1' Az 1880-as iskolai jegyzőkönyv szerint a tanulók csirkét vittek a tandíjba. Néhányan bárányt. Van, aki 30 krajcárt. Egy Kecse Géza nevű fiú 2 Ft-ot.

2

0 Csatári Lajos bárányt. A többi járandóságról így beszélt id. Kónya Gábor: „Még az én időmbe fél víka búzát, fél víka árpát kellett vinni tandíjba. Meg csirkét. Még 60 fdlért is. Mikor beiratkoztunk, megmondták, hogy mi lesz a tandíj. Még akkor nem fizette az egyház a tanítókat. Egy tanító 60-80 gyereket tanított. Nímelyik asszony meg rítt, hogy nincs csirkéje. Vót úgy, hogy nem bírta méghozni a tandíjat. Az öreg Tóth Bálint unokái: Kari meg Gyula kisbárányt vittek. Más helyrűl még kismalacot. Ezt azonnal meg is öltik, és mégettík. Még vittek herét a birkának. Az én gyerekkoromba még vótak putri házak. Ennek az eresze a fődet írte, oszt le vót ásva egy ásónyomra. De hamar kísz vót." Elhihetjük, amit Gábor bácsi mond, négy éven keresztül ő volt II. Kádár Ferenc osztályában a legjobb tanuló. Az tény, hogy gyengén állott a betűvetés Dévaványán a nép közt. Az 1856-ban kenyérért kapott pénzt 316 aláíróból 170 kereszttel szignálta.

2

1 Ugyanebből az időből azt jelenti a jegyző, Danes István, hogy a római katolikusok iskolájában 84 fiú és 60 lány tanul. A reformátusoknak 3 iskolájában van 3 osztály. Ebből 2 fiúké. Tanul benne 282 gyermek. A harmadik osztályban van 248 lány. Az izraelitáknál van 47 fiú és 28 lánynövendék.

2

2 Az abszolút kormány alatt a 248 lányt egy tanító tanította, Tömöri Mihály. Hogy a vele született tehetség fölötte állott az iskolai anyagnak, azt láthatjuk id. Kónya Gábor, valamint osztálytársa II. Kádár Ferenc esetében. Az utóbbi a pusztán sajátította el azt a mély hatást keltő zenélést, ami lázba hozta a hallgatóságot. Id. Kónya Gábor többször volt a Tőkerészi Olvasókör elnöke, presbiter. Kitűnően emlékezett az átélt és hallott dolgokra. Szavának súlya volt a községben. Mindazt, amit tudott, az élet iskolájában sajátította el.

2

3 Az öreg pásztorok ellenszenvvel viseltettek az írásbeli munka iránt a Horthy-korszakban is. Az ő apjuk még nem tudott írni, vagy ha tudott is, legfeljebb a nevét körmölte le nagykeservesen. Amelyik jobban tudott, az elébb ült, mondta Kóra István. „Az öreg rektor azt mondta: ,Itt mindegy ha gazda vagy, ha szégíny. Majd megtudod, hogy melyikőtök a jobb tanuló. Az ül elébb." Nem is olyan egyszerű volt az iskolába járás télen a nagy sárban. A már többször idézett Egri Zsigmondra hivatkozunk: „Olyan nagy sár vót, hogy idesapám feltett a lú hátára, vitt az iskolába. Este meg írtem jött." De ez csak olyan helyen történhetett meg, ahol a szülők közel laktak az iskolához, és ló volt a háznál, az meg télen ráért. Egri Zsiga bátyámék a mai Tompa utcában laktak, a szikfűtelep107