Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - MŰVELŐDÉS - Elek László: Az Orosházi Juhász Balázs Gyűjtőklub és évkönyvei

rakttá tételéhez segítették hozzá. Nemrég már a lézersugárzás és az égés folyamatának színképi és formai ábrázolására is vállalkoztak, eljutva általuk olyan új tárgykörökhöz, amelyek, bár vannak kötődéseik a való élethez - nélkülük absztrakciók sem lehetnének -, mégis abszolút eredetieknek, egyedieknek, végletesen újnak és extrémnek fogadhatók cl a ma művészetében. A valóságábrázolás hagyományos kommunikatív szemlélete és kifejezésmódja elleni tiltakozás nem újkeletű tehát. Csaknem százesztendős törekvés áll mögötte, amely - úgy tűnik -, hogy miközben eljutott a teljes absztrakcióig, a tiszta gondolatiságig, az ember nélküli, nonfiguratív témák és megoldások kultuszáig, válságba is jutott. Tagadhatatlan, nemcsak a tömegízlés lemaradása miatt. Sokkal inkább a művészi ars poétikák akartan új, szinte egyénenként más és más, örökké változó jellege miatt. Ez magyarázza: miért érezzük talánynak a képek nagy hányadát, vagyis miért nem tudunk közös vonásokat, jellegzetes korstílust fellelni közöttük. Miért nem tudunk olyan könnyen logikai és érzelmi kapcsolatba kerülni velük. Ehhez persze ismernünk kellene a műalkotásokat kiváltó alapélményeket, végigjárni azokat az absztraháló, tömörítő folyamatokat, amelyek során a művész kiszűrte és elvetette mindazokat a tárgyi elemeket (személyeket is!), amelyeket és akiket az alapélmény kifejezetten érzelmi közvetítésének: az absztrakttá desztillált általános igazságnak, a lényeg vizualitásának, hangulatának a dokumentációja szempontjából feleslegeseknek érzett. A művelettel persze megszüntette a festészet régi, eredeti funkcióját is. Azt a szerepét, amelyet mi vizuális műveltségünk hézagossága, behatároltsága, ízlésünknek a közlő, informatív művészet határpontjainak valamelyikénél történt leragadása miatt ma még kötelezőnek és elengedhetetlennek tartunk. A modern próbálkozásokkal szemben bennünk kialakult zártság feloldása nem könnyű. Sőt. Az élettel általában együtt fejlődni képes emberek körében is sok esetben észlelhetünk korszerűtlen gondolatokat és maradi ízlést. Kétségtelen, hogy a sokféle ars poétikával azonosulni kívánó műélvezőnek ma másfajta lelki alkatra van szüksége, mint mondjuk az egy félévszázaddal korábbinak. Más tényezők, más ismeretek, más élménytömegek kell hogy determinálják szemléletét. Éppen ezért legfeljebb önmagunk egyéni véleményét közölhetjük - minden általánosítás nélkül. Azt, hogy még nem sikerült megfejtenünk egy-egy művész (számoljunk csak az igazi talentumokkal) gondolatvilágát és célját, nem érezzük műveinek, esetleg egész kiállítási anyagának vagy oeuvrejének artisztikumát. Nem tudjuk elfogadni eredeti vagy eredetieskedő látásmódját, kiilöncségeit és témáit. Nem értjük valódi szándékát és mondanivalóját. Ehhez joga van mindenkinek, hiszen mindannyian értelmet keresünk mindennek az alján. A tudományokban, a különféle információkban, a technika világában tapasztalható óriási robbanás következtében természetesen számos olyan területe van az életnek, amely számunkra nehezen megközelíthető, vagy éppenséggel idegen maradt, míg a művésznek pompás ötleteket, eredeti ízű látásra, kísérletezésekre késztető hasznos élménycsírákat szolgáltat, amelyek kialakítva a maguk izoterikus mágneses terét, a különböző minőségű élmények társításával és társulásával előbb látvánnyá nőttek, majd tudatos elvonásokkal, logikai általánosításokkal, sűrítésekkel, tömörítésekkel egy-egy életérzés dokumentációjává absztrahálódtak. Nem ott látjuk tehát a hibát, hogy a festők új jelenségek sajátosan eredeti megfogalmazására vállalkoznak. Abban sem, hogy a képek gondolkodásra késztetnek, s lassanként bontják ki szépségüket előttünk, mint a komoly zene vagy a modern vers. Ez természetes dolog. A jó művész mindenkor érezte, mi a feladata. Mindig tudta, hogy a maga formanyelvén neki is választ kell adnia kora legégetőbb kérdéseire, hatalmas gondjaira, reagálnia kell a pozitív előjelű erőfeszítésekre, a felemelő vágyakra és a társadalom torz kinövéseire, kifejezve közben a kor szépségideálját is. Az általa alkalmazott újszerű stílus, újszerű kifejezésmód azonban mindeddig eszköz volt, míg most valahogy céllá avanzsált elő. A minduntalan való újítás, a meghökkentően eredeti, egyedi keresése és ábrázolása lett az eszmény. Ezt akarja mindenki szolgálni: a nagyszerű adottságokkal rendelkező, a művészi absztrahálás egyéni útját következetesen végigjáró, kiváló tömörítő erővel rendelkező nagy művész (ez érthető is) ugyanúgy, mint az őket utánzó és csak a külső vonásokat átvevő, de az alkotás és a látásmód új szemléletével 471