Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 3. szám - SZEMLE

Az ezzel a vidékkel foglalkozó tudósok, kutatók közül elsők között kap helyet Bél Mátyás, Berzeviczy Gergely, Szeder Fábián, aki Horvát Istvánnak a Tudományos Gyűjteményben közzétett felhívása alapján elsőként ír a palócokról, Csaplovics János, Gaál Gergely, az első magyar népmesegyűjtemény kiadója, Ipolyi Arnold, Hunfalvi Pál és Herman Ottó. Erdélyi János felső-bodrogközi, nagykaposi születésű, az általa közreadott e táji népköltési alkotások egyébként a válogatás legkorábban lejegyzett művei. A huszadik századbeliek közül főként Kodály Zoltán és Bartók Béla nevét kell megemlítenünk. Kodályt a Galántán gyermekkorában hallott dalok egész életében elkísérték. A két világháború között kiemelhetjük a Sarló mozgalom gyűjtését, azonban ennek az anyagnak a jó része megsemmisült. A felszabadulás után a CSEMADOK áldásos tevékenységére utal a szerző. Summás teljesítmény Ág Tibor Édesanyám rózsafája (1974) című gyűjteményes kötete. Külön szól a szerző a helyi néprajzi gyűjtőmozgalom kibontakozásáról. Például Mórocz Károly, Gágyor József és diákjaik szép eredményeket értek el a galántai járás folklórjának megmentésében. Az utóbbi két évtizedben számos hazai néprajzkutató is sokoldalú gyűjtőtevékenységet végzett (Ortutay Gyula, Szomjas-Schiffert György, Erdélyi Zsuzsa, Manga János, Gunda Béla, Ujváry Zoltán, Paládi-Kovács Attila, Ferenczi Imre, Filep Antal). Megkezdődött a szlovák kutatók gyűjtőtevékenysége is. A válogatás az esztétikai szempontokon túl arra törekszik, hogy lehetőleg minden szlovákiai magyar tájegység, ill. minden népköltési műfaj-csoport képviselve legyen. Szöveggyűjteménynek szánja a válogató szerző, eltekint a dallamok közlésétől. Ezek hiányát - indoklását ugyan elfogadva - sajnáljuk. Bár igyekszik azzal kárpótolni, hogy a jegyzetekben közli, ha dallam is tartozik a szöveghez. A széles olvasói igényt kielégítendő a szövegközlésben az érvényes irodalmi nyelvi szabályokat alkalmazta, ügyelve azonban arra, hogy a tájszavak, nyelvi kifejezések ne szenvedjenek csorbát. A népköltési alkotások csoportosítását és rendjét a legnagyobb magyar folklórkiadványok rendszerezése szerint alakította ki. A szöveggyűjtemény így valójában valamennyi csoportosítható népköltési műfajt és műfajcsoportot tartalmaz, kivéve a koldusénekcket, a történeti és vitéz énekeket, valamint az átok- és summás dalokat. Ezek gyűjtését nem végezték meg a számbavett tájakon. Az egyenetlen gyűjtésre mutat az is, hogy milyen minőségű és mennyiségű anyagot tudott összeállítani Kósa László az egyes műfajok tekintetében. Nagy számban közöl például gyermekmondókákat és játékdalokat, mivel a Magyar Népzene Tára I. kötete is gazdag e téren, de Bakos József Mátyusföldi gyermekjátékok (Bp, 1953.) című kötete pedig kiváltképp segítette, mert a legteljesebb magyar gyermekjáték-gyűjtemény. A szerelmi dalok is szép számmal szerepelnek. A folklór egyik leggyakoroltabb műfajához tartoznak, de egyúttal Kósa László szerint ez az egyetlen műfaj, amelyből valamennyi szlovákiai magyar lakta területről gyűjtöttek. A lakodalom különböző műfajú alkotásait szerencsés ötlettel a lakodalmi szertartás sorrendje szerint csoportosította, így nemcsak áttekintésük válik könnyebbé, hanem sajátos tartalmuk, egymással való összefüggésük is jobban érthető. Sajátos népköltési műfaja e tájaknak a dudanóta és a csúfoló is. Különösen Csallóköz és Mátyusföld sajátja a nagy számú falucsúfoló. Gyengébben vannak képviselve a szólások - csak az I. világháború előtti gyűjtésekből válogathatott a szerző -, a mesék és a mondák (kivált az utóbbiak terén van nagy lemaradás). A népi imádságok gyűjtése az utóbbi években történt - ez jó példa a hiányok pótlásának a lehetőségére. Sajátos arculatot adnak az éjjeliőr-kiáltások is, mert szinte a legutóbbi időkig éltek. A Csallóközben 1948 végén maradtak abba. A foglalkozási ágakhoz kapcsolt lírai műfajok közül a Herman Ottó által megmentett halász dalokat, a pásztordalokat, a katonadalokat, a munkás- és az amerikás dalokat említjük meg. Külön kell kiemelnünk a balladákat. Nemcsak azért, mert a gyűjtők irántuk is nagyobb figyelemmel voltak, hanem azért is, mert ez a táj - különösen Zoboralja - egyike volt a magyar népballadákat legtovább éltető vidékeknek. A klasszikus ballada ugyan itt is kevés, de szép számmal találunk köztük víg balladákat, románcokat. Ez a táj is az újtípusú balladákban a leggazdagabb. A székelyekhez és a moldvai magyarokhoz hasonlóan Zoboralján is megőrződtek a keservesek és a panaszdalok. Ez is utal arra, hogy a reliktum jellegű néprajzi környezetben archaikusabb népköltési anyagok maradtak fenn. Ennek tudatában további kutatási eredmények elérése is várható ha397