Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik János: Eszközváltás a XIX. század második felében a méhkeréki román parasztok gazdálkodásában

3-8.1. Az c célra használt vizet a sustárból az istálló tetejére löttyintették, nehogy elvigyék (!) a tehén tejét! 3.8.2. Mások a tehén alá öntötték ezt a vizet. Ezzel óvták a tehenet és a tejét a gonoszoktól. 3.8.3. Négylábú, faragott széken, ülve fejtek. Ez a szék mindig az istállóban állott. 3.8.4. Rossz jelnek vélték, ha fejés közben a tehén pisilt. Hogy megóvják a nem látott bajtól, vizeletének alányúltak és egy maroknyit hosszában a hátára dobtak belőle. 3.8.5. Ha száraz takarmányon tartották a tehenet, akkor vastagabb, ha füvön legelt, akkor vékonyabb volt a teje. 3.8.5.1. De sűrű volt a tej a fejés utolján is. Ezt azonban nemigen fejték külön, s nem is volt külön elnevezése. 3.8.5.2. Mégis a fejés legvégét (műveletként) csepegtető'nek (picatura) mondották. Ki kell fejni végtől-végig a tejet a csecsekből, mert egyéként elromlik a tejforrása.. Egyszerre két-két csecset fejtek. 3.9. Az aludttejből túró készült. Savóját (zár) pedig sertésekkel étették meg. Szegényebb családok azonban savó/evest (zár levese) főztek belőle. Zsírba lisztet, hagymát, paprikát téve rántás sült, amit savóval eresztettek fel. Egyesek szerint a vaj készítés melléktermékéből (zár) készült ilyen levesféle. Ha savanyúnak találták, akkor vízzel hígították fel. 3.9.1. A túrókészítés melléktermékét, a savót saláták, tökleves és más ételek savanyítására is alkalmazták. 3.9.2. A túrókészítéshez érteni kellett. Csak akkor maradt szép réteges és finom, ha lassan melegítették fel az aludttejet. Majd vászonba, (colt dá dós) töltve csurgatták ki belőle a savót. 3.9.2.1. A túrót száraztésztára, újabban kavart palacsintára használták el. Sóval vagy cukorral ízesítették. 3.9.2.1.1. Az első világháború előtt kevés cukrot fogyasztottak. 1/4 kg a háznál, már soknak számított később is. 3.9.3. A tejfölből vaj (unt) készülhetett. Cserépedénybe, befőztesüvegbe öntve, lekötve addig rázták az edényt függőleges tengelye körül mozgatva, míg vajat nem nyertek. 3.9.3.1. Egyhangú munkájukat mondókákkal könnyítették: 3.9.3.2. Száva Gy., mint kisszolga gazdaasszonyától hallotta a következő mondókát, aki Madarászra való volt: ,,Untu mie, zaru tiie; Bot, bot, ca cicatu cel da porc!" - Vaj nekem, a savó neked; Csomóba, csomóba, mint a disznó szara!" - Munka közben adatközlőmnek ezt a mondókát kellett mondania. 3.9.4. A vaj rázását az anya kezdte, a gyerekek folytatták, s mind az anya, mind a gyerekek mondották a versikét. 3.9.5. Vajat más eljárással nem nyertek ki a tejfölből. 3.9.6. Az így nyert vajat nyersen fogyasztották el, egyébként is keveset állítottak elő. A sültvajat nem ismerték. 3.10. A tehéntejből gomolya is készült. Mások inkább a juh- és a kecsketejből előállított gomolyát (cas) kedvelték. 3.10.1. Disznóöléskor a sertés gyomrának belső falát lehúzták, lefejtették, megmosták, feldarabolták és üvegbe rakva ecetet öntöttek rá. Tartósították. így készült az ótó (tiag), amely a század elején még általános volt. Untu mie, zaru tíie; Baba lata sede-n vaträ, Untu mneu s-a leagä odatä! Vaj nekem, savó neked; Széles öregasszony ül a padkán, En vajam külön váljon azonnal! 341