Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - FORRADALMAK-TANÁCSKÖZTÁRSASÁG - Szabó Ferenc: Czabán Samu példája

ben teltek el, felismerte a hitleri fasizmusban rejlő veszedelmet, de a Szovjetunió legyőzhetetlen erejének gyökereit is. Eletének végső szakaszában - a harmincas esztendők derekától fogva - a nacionalista elemek félreszorították, erőszakkal nyugdíjazták, lapja kiadására sem volt elegendő az anyagi alap. Fájdalmas vesztesége a magyar progresszív törekvéseknek, a harmincas évek második felétől több szálon is megindult antifasiszta politikai és irodalmi csoportosulásoknak, hogy Fábry Zoltán, Gaál Gábor, Balogh Edgár és mások mellett a küzdelmekben megfáradt, betegséggel gyötört, hatvanadik évéhez közelítő, majd azon is túljutott Czabán Samuval már nem építhettek ki tartalmas kapcsolatot. Pedig nagy szükség lett volna Czabán szavára, írásainak széles körű megismertetésére Szlovákián kívül is, főképpen a Horthy-Magyarországon. Czabán a sok szép szándékkal, de sokféle útkereséssel, vargabetűvel küszködő, baloldali és antifasiszta karakterű magyarországi szellemi megújhodásban, amelyben az illegalitásba szorult Kommunista Pártnak is fontos kezdeményezés jutott, nem kapott szerepet, nem irányult rá a figyelem. De azért nem felejtették el Magyarországon sem: Mint kommunista értelmiségit, a szocialista földmunkássággal testvériségben küzdő néptanítót, nemcsak 1919-ben tartották számon a nagyszénásiak. 1937 júniusában, amikor az illegális kommunista és baloldali szocialista mozgalom Orosháza vidékén élő harcosaira csapott le a csendőrség, a nyomozás során kiderült, hogy a nagyszénási és környéki kommunista sejt tagjai Czabán Samuval, s rajta keresztül Csehszlovákiában élő, emigráns magyar kommunistákkal álltak kapcsolatban. O volt az összekötő kapocs. Ahogy a viharsarki kommunistákra és szimpatizánsokra a csendőríitleg és a kínzások sora várt, ugyanúgy lett a brutális vallatás és megfélelmlítés a sorsa az idős Czabán Samunak. A Horthy-rezsim kárpátaljai bevonulása és a kommunistákat, baloldaliakat kivétel nélkül sújtó üldözése volt a legsúlyosabb tényező abban, hogy 1942. december 16-án Nagyszöllősön örökre lehunyta szemét. Czabán pályaképének, élete ívének ilyen, elsődlegesen politikai fejlődésére és az őt körülvevő szűkebb és tágabb világra figyelő áttekintése után - attól teljesen elválaszthatatlanul - a magyar népoktatás demokratikus ijjásziiletése érdekében vívott küzdelmeiről, annak is a legmozgalmasabb és legnehezebb szakaszáról kell szólnunk. Annak hátteréről, előzményeiről szintén el kell mondanunk a legfontosabbakat. Az 1867. évi kiegyfczést követő magyarországi fejlődés, különösen annak 1890 és 1914 közötti szakasza, amelyet a történészek „a konjunktúra aranykora" jelzővel illetnek, a gazdasági haladás, a technikai korszerűsödés, a városépítés kétségkívül imponáló eredményeivel együttcsen is, történelmünk legbonyolultabb és legellentmondásosabb időszakai közé tartozik. A tőkés iparfejlődés lendületével együtt járt a monopolkapitalista vonások megerősödése, ugyanakkor a munkásság számának megkétszereződése. Az országon belüli egyenlőtlenségek és szembeszökő ellentétek egyre inkább kiütköztek. Budapest és néhány ipariforgalmi város gyors növekedése, a kisvárosok és községek központjainak kiépítése, a vasútépítések nyomán támadt élénkség, a szórakozás és a divat újdonságai a felszínes szemlélőt könnyen megtéveszthették. A millenium görögtüzes büszkélkedése méginkább. Akik mélyebben ismerték a társadalom életét, azok viszont döbbenetes tényekkel igazolhatták a feudális maradványok rendíthetetlenségét, a nagybirtok és az egyház uralmának erejét, a népellenes közigazgatás basáskodását, a nemzetiségi elnyomás súlyosságát. A szocialista mozgalom, a radikális polgári irányzatok s velük együtt az új hangot talált magyar irodalom mutatta meg legjobban a külvárosi és a falusi nyomor és elmaradottság tömegességét, a dolgozó osztályok nehéz életét. 6