Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Abonyiné Palotás Jolán: Az élelmiszeripar fejlődésének néhány kérdése a Dél-Alföldön
Felszabadulásunk óta az élelmiszeripar termelési volumene megnégyszereződött (nőtt a mezőgazdasági termékek feldolgozottsági foka) az újonnan létesített munkahelyek száma pedig megkétszereződött, csökkent az élelmiszeripari termelőerők területi aránytalansága, az új létesítmények telephely kiválasztásánál fokozottabban alkalmazkodtunk a fogyasztópiac igényeihez és a nycrsanyagorientációjú ágazatoknál a nyersanyag termelési helyéhez. Lényegesen javult a minőség és bővült a választék is. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttesen a bruttó nemzeti termék értékének egynegyedét adja. A természeti földrajzi adottságaink miatt a hazánkban gazdaságosan előállítható élelmiszerek zömét biztosítja, ezen felül fedezi a népgazdasági kivitel egynegyedét, sőt a dollár viszonylatú exportnak egyharmadát. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban tevékenykedik az aktív keresők egyötöde. Ily módon belátható, hogy lakosságunk igen nagy hányada közvetlenül és egészében pedig közvetve érdekelt az élelmiszer-termelés fejlesztésében. Az élelmiszer-termelés dinamikus fejlesztése olyan feladat, amely szorosan kapcsolódik társadalmi-gazdasági haladásunkhoz, a fejlett szocialista társadalom sikeres építéséhez. Ezért mindinkább terjed az a felismerés, hogy az élelmiszer-termelés fontos szerepet tölt be népgazdaságunkban, s továbbfejlesztéséhez gazdasági és politikai érdekeink fűződnek. Ezt a felismerést tükrözi pártunk Központi Bizottságának határozata is a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésének feladatairól. A határozat hangsúlyozza, hogy „népünk életszínvonalának emelkedésében nagy szerepe van a szocialista mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesítményének". Ahhoz, hogy mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk intenzíven fejlődjék, fokozott követelményeknek kell eleget tennünk. Mindenekelőtt a népgazdaságunk fejlődésének intenzív szakaszában általános követelményként felmerülő hatékonyság növelését kell hangsúlyoznunk. Mind a mezőgazdaság, mind pedig az élelmiszeripar jelentős fejlődése ellenére el kell ismernünk, hogy e téren vannak még tennivalóink. Ezért a jövőben fokozottabban kell törekednünk a tartalékok feltárására, a szellemi és az anyagi erőforrások racionális felhasználására. Ugyanakkor a hatékonyság növelésével cgyidőben az eddiginél még nagyobb gondot kell fordítanunk a minőségi paraméterek javítására. Az élelmiszeripari termékek jobb minősége, választékának bővítése és a korszerű áruszerkezet kialakítása szükségessé teszi a gyártás- és gyártmányfejlesztést, a fokozott gépesítést és automatizálást, folyamatos technológiák kiépítését, az anyagmozgatás gépesítését, a csomagolástechnika és raktározás fejlesztését, a jobb munkaszervezést, valamint a higiéniai feltételek javítását. Alapvető feladatunk továbbá a nyersanyagtermelés, a tárolás, és az értékesítés tervszerű, arányos fejlesztése. Az élelmiszergazdasági vertikum különböző szféráinak sokoldalú összehangoltsága még makroszinten (az egész népgazdaságra vonatkozóan) is nehéz feladatok elé állít bennünket. Ha azonban olyan ipari főcsoportnál merül fel ez az igény, amelynek egy része a nyersanyag igényesség miatt, más része pedig fogyasztópiac orientáltsága, vagy éppen a munkaerő területileg differenciált elhelyezkedése miatt más és más területi arányokat tükröz, még bonyolultabb kérdéssel állunk szemben. A jelenlegi helyzetet úgy ítéljük meg, hogy az élelmiszeripar gyorsított, átgondolt fejlesztése szükséges megnövekedett feladataink ellátásához. Nem lehetünk elégedettek a termelés mögöttes területének, az infrastruktúra fejlettségi színvonalával sem. Mint ismeretes, népgazdaságunk fejlődésének korábbi szakaszaiban az infrastruktúra fejlesztését alárendeltük a termelő szféra tőkeszükségleteinek. Ma már azonban szakkörökben általános az a nézet, hogy a gazdasági növekedés kívánt üteme csak korszerű infrastrukturális háttér mellett biztosítható. Mezegazdaságunk is fejiettségé432
