Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 1. szám - ORTUTAY GYULA (1910-1978) - Elek László: Ortutay Gyula levelezése Kner Imrével
Úgy tűnik, Ortutay már 1936 szeptemberében érzékelhetett olyan jelenségeket, amelyekre levelében Kner hivatkozott. Ekkor ugyanis huzamosabb időt - egy teljes hónapot töltött Szabolcsban, s néprajzi gyűjtőútján, melyen értesítése szerint jó 300 félíves oldalt jegyzett le, és „nagyon érdekes és jelentős anyag" birtokába került 1 2, közelebbről vizsgálhatta Kner nézőpontjából is az ottani emberi és társadalmi kapcsolatokat. A kapcsolat bensőségessé és intenzívvé Ortutay Gyomán tett első látogatása után vált, jóllehet már 1936. decemberétől kezdődően mind több és több szubjektív reflexió forrósítja át a leveleket. Mintha számadást végzett volna például Kner a karácsony másnapján küldött levelében: „Sokszor elveszítettem már a hitemet abban, amit csinálok tipográfiai téren (amit üzletileg és a közigazgatásban csinálok, abban hiszek még, pedig talán nem lehet a kettőt elválasztani egymástól), de nagyon nagy támasz nekem az az érzés, hogy talán én is elmondhatom: ifjú szívekben élek. Van néhány fiatalember, aki érzi, hogy van értelme annak, amit csinálok, és ez nagy dolog, mert mindent a világon csak a folytatása igazol, az, hogy mennyire szolgálja, építi a jövőt". Őszinték nagyon ezek a sorok. Kner már a Három csepke könyv, de különösen a 12 kötetes Kner Klasszikusok és a 24 füzetből álló, két részletben kiadott Monu menta Literarum sorozat 13 iránt tanúsított gyér hazai érdeklődés kapcsán rájött arra, hogy „korszerűtlen jelenség" a magyar könyvkiadásban. Szokatlan volt magas intenzitású, nagy idegfeszültséget és soha nem lankadó figyelmet igénylő alkotó módszere, amellyel minden nyomdai termékre kihatóan, függetlenül azok funkciójától, érvényesítette a szellem szívósságát is dokumentáló minőségi követelményeket. Különösen hallatlan fegyelemmel készített bibliofil szépségű kiadványainak a szomorú sorsa figyelmeztette. Ezekből alig néhány százat tudott csak eladni. Nem kellettek a publikumnak. Mi tagadás, a kor sem kedvezett nekik: nem becsülte meg a drágább, de értékesebb minőségi munkát. Kner pedig, aki emberi kötelességének érezte, hogy a „legdurvább realitások szennyes árjában" 1 4 is fennmaradjon tisztán nemcsak a sajátmaga, hanem a nyomda neve is, nem tudta megtagadni elveit. Nem korrumpálta magát - egyedül a kor ellenére végzett magas nívójú munkát szolgálta és állította életcélul maga elé. Úgy vált a „szellem szolgájává", úgy formálta ki magában a tartalomhoz illő adekvát formát, hogy szinte alkotói intenzitással élte át a kiadásra felajánlott cs elfogadott műveket. S ha sikerült eljutnia a művészi kivitelezéshez szükséges élményfeszültséghez, akkor jellegzetesen fejlett vizuális fantáziájával meg is formálta nyomban magában azt a könyvformát és azt a tipográfiai megoldást, amellyel a szerzők közlendőit, gondolatait a legszerencsésebben és leghatékonyabban tudta közvetíteni az olvasókhoz. A mondanivalóval harmonizáló könyvstílust - sajnos - roppant kevesen értékelték a Horthy-Magyarországon. Éppen ezért nagyon örült Kner annak, hogy a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma 1 5, később pedig az Exodus 1 6 fiatalokból álló kiadói gárdája kellő megértéssel és művészi érzékenységgel közelít kiadványai felé. Ok erősítették fel a harc értelmébe vetett hitét is számos lelki inzultus átélése után. Közéjük tartozott Ortutay Gyula is, akit a Haiman Györggyel 1 7 időközben kötött barátság egyre inkább a Kner családhoz fűzött. A vele való találkozás élményéről és értékéről, nem utolsó sorban pedig a gyomai nyomdai termékek reájuk: volt szegediekre gyakorolt hatásáról így tudatta Kner Imrét 1937. január 6-án: „...már régebben, Haiman Gyurkával való közelebbi megismerkedésem után akartam írni, hogy milyen jó barátra találtam. Gyurkát igen megszerettem, s bár nemegyszer fáradtan, de nagyon jó emberséges módon kibeszélhettük magunkat. Budayval már régóta szinte kizárólag levélben találkozom, s ezért 41
