Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - FORRADALMAK-TANÁCSKÖZTÁRSASÁG - Szabó Ferenc: Czabán Samu példája

mozgalomnak már kipróbált, harcos agrárproletár tagjaival, áldozatkész híveivel találkoz­hatott, megismerhette az osztálytudatos, politizáló földmunkásságot, annak ösztönösségét és bátorságát egyaránt. Bizonyítékok egész sora maradt fenn arra nézve, hogy a szocialista eszmékért küzdő agrárnincstelenek és a forradalmár tanító szinte azonnal egymásra talált. Az osztályellentétek egyik alföldi tűzfészkéből kényszerítette az állásvesztésre ítélés, az uralkodó osztály bosszúja, a szocialistává érett Czabán Samut 1914 végén, 1915 elején a magyar munkásmozgalom centrumába, Budapestre. A főváros szocialistái, a progresszió más erőit is maguk mellé állítva, a megelőző esztendőkben - 1912-ben és 1913-ban külö­nösen - az általános választójog jelszavával és a háborús készülődés elleni fellépés jegyében olyan tömegdemonstrációkat szerveztek, amelyek a demokratikus népforradalom közeli ígéretét hordozták, s egyértelműen bizonyították a munkásság imponáló erejét, céltudatos­ságát, harci készségét. A hazai reakció 1913. évi ellentámadása, amely Tisza István minisz­terelnöki kinevezése után a drasztikus elnyomó intézkedések egész sorát eredményezte, majd az első imperialista világháború kirobbanása, a mozgósítás, a katonai irányítás a fő­város szocialista mozgalmát is visszahúzódásra, a nyílt ellenszegüléstől való tartózkodásra kényszerítette. Szerepe volt ebben a Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetése részéről követett megalkuvó irányzatnak is. Czabán Samu a főváros vezetését jellemző liberálisabb szemlélet révén munkához jutott, s állásvesztés nélkül vállalhatta az óbudai szervezett munkások vezetését. Különösen Óbu­dán volt alkalma arra, hogy közvetlenül megismerje a gyárak munkásainak, munkásasszo­nyainak életét, a háború által súlyosbított kizsákmányolás terheit, s a munkás öntudat és az osztályharc elméleti kérdéseiben is hagyományosan járatos munkás magatartás sokféle megnyilvánulását. A munkásság legjobb tagjaival együtt végzett magas színvonalú fel­világosító-nevelő munkát. A mozgalmat annak egyik hagyományos bázisán, belülről is­merte meg és élte át Óbudán és általában Budapesten. Ezek az évek tették igazán méltóvá arra a vezető feladatra, amit a két forradalom idején kerületében, továbbá a minisztérium­ban illetve a Közoktatásügyi Népbiztosságon nagy elvi és szakmai felkészültséggel ellátott, s ezekből az esztendőkből meríthetett erőt és tapasztalatot a beregszászi életszakasz két évti­zedében is. Ismeretes, hogy Czabánt a proletárdiktatúra megdöntése után letartóztatták, a Gyűjtő­fogházba vitték, majd házi őrizetben tartották. Az ellenforradalom vele is le akart számolni. Ezt tudva, kommunisták segítségével sikerült Kassára, onnan Beregszászra menekülnie. Az 1921-től 1942-ig az akkor Szlovákiához, majd az ún. bécsi döntés után átmenetileg Magyarországhoz tartozó Beregszászon töltött időszak a leghosszabb, egyben a legbonyo­lultabb volt Czabán pályáján. Mint kommunista, olyan harcostárssal, mint Ilku Pál, olyan szellemi támogatóval, mint Fábry Zoltán, a polgári csehszlovák államban a magyarorszá­ginál szélesebb szabadságjogok birtokában, szervezni-agitálni tudott. Nagy érdeme volt abban, hogy a szlovákiai magyar tanítóságot a kommunista befolyás alatt álló mozgalmak felé irányította. Energiájának nagy részét a nacionalizmussal folytatott küzdelem kötötte le. Fel kellett lépnie a cseh és szlovák polgári nacionalizmussal szemben, hogy a kisebbség, a magyar anyanyelvűek jogainak megnyirbálását ne engedje. De szembe kellett néznie a szlovenszkói magyar értelmiség soraiban meglévő, jórészt az anyaországból táplált nacio­nalizmussal is. Biztos iránytű segítette ebben: kommunista meggyőződése, a leninista nem­zetiségi politika ismerete, a szovjet példa. Czabán utolsó évei az antifasiszta küzdelem jegyé­5

Next

/
Thumbnails
Contents