Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - SZEMLE

nyomdászattörténet e fejezetének számos eredeti levéltári forrását azonban Jakab Elek már 1888-ban közreadta Oklevéltár Kolozsvár törtenete második és harmadik kötetéhez c. munkájában! Ha tehát a szerzők csak ezt az egy művet használják, sok tévedéstől megóvhatták volna magukat. Ami a betű- és tipográfiakutatást illeti, itt is régóta kínálták magukat a modern módszerek, melyektől hazai szerzőink mintha hosszú időn át makacsul elhatárolták volna magukat. Robert Proctor, a British Museum régi könyveinek feldolgozásánál már a múlt század végén alkalmazta a tipográfiai összehasonlítás és azonosítás módszereit, a német Konrád Haebler pedig 1905-ben adta ki az ősnyomtatványok-azonosítás célját szolgáló nyomdabetfi-katalógusának első kötetét (Typenrepertorium der Wiegendrucke). Ezek a kezdeményezések itthon nem voltak ismeretlenek, követőre azonban alig találtak. Ami a meglehetősen sivár képet enyhíti, az inkább közvetve kapcsolódik a nyomdászattörténethez. Irodalomtörténetünk és könyvészetünk a maga útját járva, sok értékes és hitelt érdemlő adattal járult hozzá nyomdászatunk vizsgálatához. Ezek azonban főként folyóiratok hasábjain láttak napvilágot, s csak némi utánjárással lelhetők fel. Ami könyvben is megjelent, és a nyomdászattörténetben is esemény, az a Régi Magyarországi Nyomtatványok, új nemzeti bibliográfiánk első kötete, amely az 1600-ig megjelent hazai nyomtatványok nyomdászati adatait is a kor színvonalán álló tudományos módszerekkel dolgozta fel. Korszerű művek láttak napvilágot a könyvdíszítésről (Soltész Zoltánné), a litográfiáról (Gerszi Teréz), majd néhány új igénnyel készült monográfia is, elsőnek A négyszáz éves debreceni nyomda története, Benda Kálmán és Irinyi Károly munkája, 1961-ben. Sajnálatos, hogy mialatt a szakértelem végre mégiscsak utat tör a nyomdászattörténetben, erről nem mindenki vesz tudomást, folytatva a régi módon, mintha semmi sem történt volna. Czóbel Ernő már 1913-ban megírta, hogy a kolozsvári nyomdát nem Heltai Gáspár, hanem Hotfgreff György alapította. Jakó Zsigmond pedig bebizonyította 1965-ben, hogy Hoffgreff nem bevándorolt idegen, hanem Kolozsvárról származott. A Nyomdászat Magyarországon szerzője, Végh Oszkár, 1976-ban erről nem vesz tudomást, szerinte még mindig Heltai a nyomdaalapító, aki „könyvnyomdásszal tér haza", mármint HoflFgreffel. Mellesleg a Heltai-nyomda kiváló szakértőjének, Varjas Bélának 1973-as cikkét is érdemes lett volna figyelembe venni (Magyar Könyvszemle, 290-314. lap). A Nyomdászati Enciklopédia névtelen cikk-szerzőjének is, aki 1977-ben is még Heltait tünteti fel nyomdaalapítónak. Se szeri, se száma a Tótfalusi Kis Miklós körüli pontatlanságoknak. Végh Oszkár szerint Kis azért utazott Hollandiába, hogy ,,kinyomtassa" a biblia magyar fordítását. Megay László Könyves Könyvében ugyanezt írja 1976-ban, ifjúsági ismeretterjesztés címén. Pedig Dézsi Lajos ezt már 1899-ben pontosan írta le: Tótfalusit a biblia nyomtatásának ellenőrzése végett küldték Hollandiába. Hogy végül is kiváló nyomdász, betűmetsző lett belőle és maga vállalkozott a biblia nyomtatására, annak hosszú - és az irodalomból ismert - története van. Sok a félreértés akörül is, ahogyan Tótfalusi a nyomdászat különböző mesterségeit kitanulta. A nyomtatást a híres Blaeu-nyomdában tanulta (nem „Jansson Blaeu", ahogyan Végh Oszkár és nem „Blau", ahogyan Megay László írja); a betűmetszést azonban valószínűleg Dirk Voskenstól sajátította el, Buday György és Harry Carter 1954-beli megállapítása szerint (1969-ben a Magyar Könyvszemlében is olvashattuk). Ezzel szemben Végh Oszkár szerint Kis a Blaeu-nyomda matricáit javította 1681-ben (?); Megay László szerint „Blau" mester avatta be a betűmetszés titkaiba; a Nyomdászati Enciklopédia szerint pedig B. Voskens volt a mestere, holott Bartholomeus Voskens 1669-ben, tizenegy évvel azelőtt halt meg, hogy Kis Miklós Amszterdamba érkezett. A hibák, tévedések és pontatlanságok hosszéi sorát még folytathatnánk. Onnan kezdve, hogy Soltész Zoltánné és szlovák kollégái bizonyítékai szerint a nyomtatás első évszázadában egy második magyarországi ősnyomda működött (Fitz József már 1932-ben is feltételezte a rejtélyes Confessionale nyomdászának létezését): Végh Oszkár azonban Soltésznére pontatlan évszámokkal hivatkozik, Megay és a Nyomdászati Enciklopédia egyeznek abban, hogy Hess után „hatvan évig nem volt nyomda hazánkban" (!?). Folytatva, hogy a Ny. E. vajon mire alapítja a kolozsvári jezsuita nyomdára (1581-1587) vonatkozó közlését, amikor ilyen nyomda nem volt; Veress Endre már 1906-ban kimutatta, hogy az első „kolozsvári jezsuita" kiadvány valójában Krakkóban készült. A többi kolozsvári „jezsuita" kiadványon feltüntetett nyomdahely is hamis, amit régen bebizonyított Apponyi 380