Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Tilkovszky Loránt: Bajcsy-Zsilinszky a magyar hadtörténelemről

WM1WI wwMwrvwii /IjJJIlVj'l BAJCSY-ZSILINSZKY A MAGYAR HADTÖRTÉNELEMRŐL TILKOVSZKY LÓRÁNT A magyar ellenállási mozgalom hőse, akinek mártírhalálára immár közel három és fél évtized távlatából emlékezünk, a közgondolkodás hazafias irányú formálása szempontjából méltán tulajdonított kiemelkedő jelentőséget a magyar hadtörténelemnek. Az ellenforradalmi rendszer Hóman Bálint és Szekfű Gyula által reprezentált hivatalos történetírását sokoldalúan bírálva, nem utolsósorban a hadtörténelem elhanyagolását, hazafias nevelőerejének elsikkadását rótta fel igen nyomatékosan a nagy összefoglaló történeti mű, a Magyar Történet szerzőinek. Sőt, nem alaptalanul tette felelőssé őket azért, hogy a magyar-német történelmi kapcsolatok, s azok hadtörténelmi vonatkozásai „neohatvanhetes" tendenciózussággal eltorzított ábrázolásával hozzájárultak a nemzet önálló külpolitikai és katonapolitikai céljai elhomályosításához, önerejébe, ellenállóképességébe vetett bizalma szemmcllátható meggyengüléséhez, a német hatalmi befolyás előretörésének legveszedelmesebb idején, annak - akarvaakaratlan - szálláscsinálóiként. Miközben Magyarország - kormányának és katonai vezetésének végzetes elhatározásából - bekapcsolódott Németország szovjetellenes hadjáratába, ő szenvedélyesen cáfolta a németekkel való történelmi „sorsközösség" propagált mítoszát, rámutatott a nemzet németektől, Habsburgoktól elszenvedett évszázados megaláztatásaira, önállósága féltve őrizendő jegyeire, németellenes honvédő, függetlenségi harcaira, ezeréves történetében. Azokkal szemben, akik lelkesen csodálták a németek mindeddig sikert hozó katonai teljesítményeit, vagy kishitűen rettegtek katonai erejétől, Bajcsy-Zsilinszky a kis magyar nemzet nagy, a németekét messze felülmúló katonai erényeit hirdette, azt hangsúlyozta, hogy a magyar hadtörténelem a jogos nemzeti önérzet bőséges forrása. E tiszteletreméltó szándékból eredt felfogásnak az adott viszonyok közt különösen kidomborodó jelentőségét nem kisebbíti, ha marxista kritikával megállapítjuk, hogy Bajcsy-Zsilinszky - idealista szemléletének megfelelően - a nemzeti karakter őseredeti és állandó tulajdonságaiként emlegette a magyar katonai erényeket, a differenciált és változó társadalmi viszonyokra való minden tekintet nélkül, s hogy így az ő felfogásában a magyar hadtörténelem - a maga egész menetében, és egyes periódusaiban - nem más, mint a magyar nép katonai őstehetségének kifejeződése, váltakozó sikerű érvényesülése. Az egykori világháborús huszártisztnek a magyar hadtörténelemről alkotott - széles körű, de mégis egysíkú olvasottságon alapuló - képét teljesen átható, az ún. 48-as függetlenségi tábor szellemi örökségét megújító magyar lovasromantikája, amely a fegyverzet és a harcmodor változásait alapvetően megszabó gazdasági és társadalmi tényezőkről nem vesz tudomást, semmiképpen sem állhatja ki a tudományos hadtörténeti kritikát. Szembeötlő igen erős nacionalizmusa, mellyel az idealista módon felfogott magyar katonai tehetséget világviszonylatban és történelmi meretekben meglehetősen párját ritkító nemzeti sajátossággá fokozza. Általános hadtörténelmi mércévé a keletről hozott magyar harcmodort, a turáni lovasnépek jellegzetes hadművészetét teszi, ezzel szemben megvetendően alacsonyrendűnek mutatja be a mindenkori nyugati típusú, különösen a német hadviselést, amely ha mégis sikeres, azt az őseredeti magyar katonai tehetség érvényesítésének gyakori, olykor egész történelmi korszakokon keresztül fennálló akadályaival, illetve a magyar hadművészet korszerű formák közt történő leutánzásával magyarázza. Kétségtelen ugyan, hogy Bajcsy-Zsilinszky az adott viszonyok közt a magyar katonai kisebbrendűség bénító pszichózisa ellen küzdve vindikálja a magyarságnak a katonai tehetség fölényét, s figyelemre méltó, hogy a nyomasztó német túlsúly lélektani hatásainak a magyar önérzet felfokozásával történő ellensúlyozására irányuló - inkább politikai mint tudományos mcgala340