Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - FORRADALMAK-TANÁCSKÖZTÁRSASÁG - Szabó Ferenc: Czabán Samu példája

Magyarországnak, Csehszlovákiának, a Szovjetunió Kárpáton túli területének és Romániának - van köze hozzá, ilyen vagy olyan mértékben. Ha azt vesszük sorra, milyen anyanyelvű kisdiákokat nevelt és tanított, Közép-Európa szinte minden népét, nemzetiségét fel kell sorolnunk. Amit tett és amit elindított, szép igazolása annak a kipróbált elvnek és gyakorlatnak, hogy egyedül a szocializmus képes az együttélő népek békéjének és testvériségének megteremtésére Európának ezen a viharos múltú részén is. Czabán személye és bátor életútja átfogó kapocs, összekapcsoló erő a mi szemünkben a kapitalista rend elnyomott, kizsákmányolt osztályai és rétegei között is. Származása és szolgálati helyei révén a forradalmak előtti Magyarország és a két világháború közötti polgári Csehszlovákia területén a dolgozó nép minden jellemző rétegének viszonyait, nyomorúságát és gondolkodását megismerte. Szegény kisiparos családban született 1878. február 17-én a Gömör megyei Rozsnyón, ebben a nevezetes, akkor mintegy ötezer lakosú, zömmel magyar nyelvű, de szlovák környezetű kisvárosban, amely ősi bányászvárosként és katolikus püspöki székhelyként szerepelt a régi földrajzkönyvekben. Sokszor emlegették híres fürdőjét is. Az eperjesi evangélikus tanítóképzőből a gyakorlati évre és első állomáshelyeként az Alföld északnyugati peremére, a Pest megyei Albertibe (Albertirsa) került, az asszimiláció kezdetén álló szlovákok egyházi iskolájába, lényegében paraszti-agrárproletár világba. Albertiben a népnyomor nem volt olyan mindennapos, mint a Felvidék falvaiban, a szemléleti elmaradottság viszont mindenben tartotta hadállásait. Négy esztendő múlva - 1902ben - állami tanítóként a Nyitra megyei Miava, a Vágújhely közelében fekvő kisváros, egyik erdők közötti irtványtelepülésének új iskolája fogadta be Czabán Samut. Ott a szlovák erdőmunkások, vándormunkások egyszerű önellátásra berendezett életét, kiszolgáltatottságát ismerte meg. A Miava-Rudnik irtványtelepülésről repítette át a reakciós államhatalom fenyítő intézkedése 1906-ban a fiatal tanítót a Temes megyei Klopódiára, az ország ellentétes sarkába, Wekerle volt miniszterelnök birtokának árnyékába. Klopódia szintén több szempontból is sajátos helyzetű telepített község volt, közel 1800, túlnyomórészt nem magyar nyelvű lakossal, köztük németekkel is, szerbekkel is. Klopódia az uradalmi érdekből toborzott nincstelenek gyarmata volt. A Békés megyei Nagyszénás, Czabán 1911 őszétől elfoglalt állomáshelye, ahova a felvilágosító munkájától megrettent Wekerle helyeztette át, - Alberti, Miava-Rudnik és Klopódia után - más légkörű, más politikai közeget képviselő község volt. A több mint négy és félezer lakosú település a nagybirtokokkal és az úri renddel való agrárproletár szembenállás egyik hagyományos tűzfészke volt a forradalmi tradíciójú Viharsarokban. Nagyszénás és környéke a Károlyi-uradalmaktól függve élte életét; a legjobb termőföldek a búzaterméséről híres megyében éppen ezen a tájon feküdtek. Az uradalmak mellett a tőkés nagybérlők nyúzták-szipolyozták a nagyszénási földmunkásságot és cselédséget. A község népe oly szegény volt, hogy 1900-ban a lakosság kerek nyolcvan százalékának egyáltalán nem volt szántóföldje. Nagyszénás mint település éppen a környező uradalmak akaratából, munkaerőbázisként, zsellérfaluként létesült 1818-ban. Sorsa jó ideig bizonytalan volt, csak 1863-ban ismerte el a felsőség községnek. Ez az állandó feszültség, a létért és munkaalkalomért való mindennapi küzdelem eredményezhette, hogy Nagyszénás már nagyon hamar, 1853-ban és 1872-ben tömeges aratási sztrájkok színtere volt, s amikor 1891-ben a Viharsarokban a szocialista agitációs munka megkezdődött, hamarosan 708 tagja volt a község agrárszocialista szervezetének. A szénásiak lelkes hívei voltak a Várkonyi István vezette földmunkás szervezkedésnek. 1906-ban tömeges aratási munkamegtagadásra vállalkoztak. Amikor Czabán Samu Nagyszénásra érkezett, a szocialista 4