Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Zilahi Lajos: Diáknyelv és argó. Egy kisregény nyelvi tanulságai

jöttem, hogy az írás egy nagy favágás"; „Elmegyek veteránnak" stb. A társadalom a trógerolás és a melózás között lényegi különbségeket ismer! A munkásmozgalom idős tagjait is tisztelettel övezi a társadalom. Másrészt, ha valaki csak elmegy valaminek, az ahhoz többnyire nem ért, legfeljebb csinálja. Ezek után az sem lehet különös, hogy a lekicsinylés, a fintor nemcsak a hozzájuk távolabb csőknek szól. A kisregény diákjai közvetlen családjukról, szüléikről is ebben a modorban szólnak. „Az apámat is figyelem, néha ő is odasandít a csajok lábára. A miniszoknyától bezsonganak az ilyen idősebb krapekok. Otthon azt szövegeli a nénémnek, hogy nincs miniszoknya ..." „az öreg ... komoly pofát vág, de magában röhög" - így beszélgetnek egymás között szüléikről. Ezek után nem is furcsa, ahogy a lányokról társalognak („Ezzel engem nem futsz kisanyám" stb.). Példáim a kisregénybeli enyhébb változatok közül valók. Az idézett mondatokkal azt is szemléltetni akartam, hogy a fiatalok nyelvéről többet mondanak a beszédükből kiemelt szavaknál az összefüggő szövegrészek, dialógusok, mert a közlés társadalmi hatásáról is tájékoztatnak. Mindaz, amit száműzendőként, egy magatartás, szemlélet lecsapódásaként emlegettünk - megfigyelésem szerint - a fiatalok egészen kis rétegénél található meg olyan gyakorisággal, ahogy az kisregényből kigyűjthető. A fiatalok, a diákok zöme munkájával, tanulásával, törekvéseivel bizonyítja, hogyjó társadalmi közegben nevelkedik. Nincs abban semmi rendkívüli, hogy új iránti fogékonyságuknak hordaléka is van, hogy különböző divatszók tucatszámra hullámzanak nyelvükben. Abban sincs különös, hogy a divatos szavakat nemcsak rövid idő alatt átveszik, hanem ugyanolyan gyorsan be is olvasztják szókincsükbe: természetcsen toldalékolják (haverom, haverkodj; diszkón, diszkóra; díjazom, díjazzuk), egy-egy szó teljes szócsaládját használják (meló, melós, melózik; kaja, kajál, kajás; ciki, cikis, cikizik stb.). Gyorsan átveszik a felnőttek bizalmas társalgásának modorait is. Mindez adott szituációban lényegében elfogadható. A cinizmus, a közöny, a durvaság és ezek nyelvi megjelenése viszont száműzendő köreikből. Elsősorban a nevelés útján. Nyilvánvaló az irodalom felelőssége is: nem mindegy, hogy köreikben mit népszerűsít. A tolvajnyelv elemeit ilyen mértékben semmiképpen sem, mivel „a tolvajnyelvi szó egyet képvisel legfőképpen: a bizalmaskodó, nyegle, goromba, lekezelő formát."

1

0 3. „Az argó szavak tendenciája, úgy látszik, a köznyelviesülés. Ebben az irodalom is egyik tényező." - írja Zolnai Béla a Nyelv és stílus című tanulmánykötetében. A köznyelviesülés folyamata nehezen tapintható ki (az, hogy előfordulnak a köznyelvben, nem jelenti azt, hogy köznyelvivé is válnak!), de tény, hogy az argó, a tolvajnyelv szavai ma is előfordulnak a szépirodalomban. Derne László pontosabban fogalmazza meg ennek a lényegét: nem az argó köznyelviesiiléséről beszél, hanem azt mondja, hogy ezek a szavak a mai magyar nyelv szinte minden rétegében megtalálhatók.

1

1 Ami az irodalomban való előfordulásukat illeti: Tersánszky vagy Berda József, Ladányi Mihály vagy Soós Zoltán írásait valóban egyéníti a természetesen kezelt argó vagy tolvajnyelvi szó. Mai szépprózánk és líránk más alkotói sem idegenkednek alkalmankénti használatuktól, főleg, ha jellemezni akarnak velük. írásaikban egy-egy tolvajnyelvi szó vagy a bizalmas társalgásból átvett szerkezet többnyire stíluseszköz. A kisregényből kigyűjtött szavak (tolvajnyelvi szavak, divatszavak, szócsonkítások stb.) ott vannak 20. századi irodalmunkban. Igaz, nem mindegy, hogy hogyan! „Ha mini is én nem bánom..." - írta az idős Erdélyi József a lányok miniszoknyájáról; Juhász Fcrcnc ,,dögnagy gyémántszilánk"-ról, Soós Zoltán pedig „leleplezett perverz sumákok"-ról beszél. Tömörkénnyel (megjátssza magát), Galabárdi Zoltánnal (szitu, dumálnak, menő, buli,jófejek),