Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: A szövetkezetek állami törvényességi felügyeletének néhány kérdése

nyességi felügyelet gyakorlásáról szóló közös irányelv szerint kell végezni, ezért helyes felülvizsgálni azt a gyakorlatot, hogy egyes helyeken a 7/1977. (TK. 42.) MTTH számú utasítással hatályon kívül helyezett 2/1972. (TK. 22.) MTTH és az 5/1975. (TK. 32.) MTTH számú utasítások alapján kiadott testületi vagy vezetői rendelkezések szerint folytassák le a vizsgálatokat. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala az állami törvényességi felügyelet központi irányítását elsősorban a gyakorlat által felvetett kérdésekben adott jogi iránymutatásokkal kívánja gyakorolni. Ehhez segítséget jelent a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kez­deményezésérc alakított tárcaközi konzultációs bizottság, ahol egyeztetésre kerülnek a gya­korlati tapasztalatok. Az állami törvényességi felügyeleti vizsgálatok a törvényesség ellenőrzésére és annak biztosítására irányulnak, ennek érdekében lehetnek: - teljeskörű vagy komplex vizsgálatok; - meghatározott terv szerint, adott témára irányuló célellenőrzések; - konkrét ügyben vizsgálatok kezdeményezése más vizsgálatra jogosult szerveknél; - bejelentések „panaszok" kivizsgálása és - utóvizsgálatok. Az állami törvényességi felügyelet - amely messzemenően figyelembe veszi a szocialista tulajdonviszonyok szövetkezeti sajátosságait - a maga eszköz- és szankciórendszerével a szövetkezetek és társulások törvényes működésének, a szövetkezeti és munkahelyi demok­rácia, valamint a társadalmi, szövetkezeti és tagsági érdek összhangja érvényesülésének jelentős tényezője. A felügyeletet gyakorló állami szervek e tevékenység keretében alap­vetően a következőket ellenőrzik: - a szövetkezetekről és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvények, ren­deletek érvényesülését; - a tagok, alkalmazottak jogait, kötelezettségeit meghatározó jogszabályok alkalma­zását; - a központi államigazgatási szervek által a szövetkezetek működésére vonatkozóan ki­adott rendeleteik végrehajtását; - az alapszabály és más belső szabályzatok rendelkezéseinek, valamint a szövetkezeti vezető testületek döntéseinek betartását; - az érdekképviseleti szervek által kiadott irányelvek, ajánlások megtárgyalását és azok érvényesülését. A széles körű törvényességi vizsgálatok során alapvető és általános vizsgálati elv és egyben követelmény a prevenció. A jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló 14/1973. NET számú határozat az általános elvek között a szocialista törvényesség érvényesítése egyik alapvető összetevőjeként rögzíti a jogalkalmazó szerveknek a törvénysértések megelőzésében jelentkező feladatát. A törvé­nyességi felügyeleti munkában a törvénysértések megelőzése alapvetően közvetett hatásként jelentkezik. Az államigazgatási tevékenység ugyanis jellemzően reparativ, tehát a már meg­történt törvénysértések feltárására, kiküszöbölésére irányul. Ebben a rcparációs tevékeny­ségben azonban szükségszerűen jelentkezik és kell is, hogy jelentkezzen egy preventív hatás, a már elkövetett és feltárt törvénysértésfajták jövőbeni megelőzése céljából. 171

Next

/
Thumbnails
Contents