Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - SZEMLE

ezeme Nyíregyházi szlovák („tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek Szerkesztette: Németh Péter. Nyíregyháza, 1977. 171 oldal A Jósa András Múzeum kiadása ÁCS ZOLTÁN A nyíregyházi Jósa András Múzeum új kiadványa joggal tarthat számot arra, hogy nemcsak helyben, hanem Békés megyében is, azon túl országosan és határainkon kívül is érdeklődést kelt. Köztudott, hogy Nyíregyházára az 1753-54-cs években kezdődött a szlovák etnikum bevándorlása. A legnagyobb, legnépesebb rajokat a Békés megyei szlovák települések indították útnak a szabolcsi tájra. Békéscsabán 1718-ban, Szarvason 1722-ben, Mezőberényben 1723-ban telepedtek le evangélikus szlovák családok, 1746-ban pedig Tótkomlóst népesítették be. Legtöbbjük a Felvidékről költözött le az Alföld déli részébe, s különböző kedvezmények birtokában látott hozzá a török hódoltság alatt elvadult táj termővé alakításához. Szabadköltözésűek revén elvben bármikor továbbállhattak, s tették ezt akkor, ha egy új földesúr több, előnyösebb privilégiumokat ígért nekik uradalmában. Szabolcs megye legnagyobb földesura, gróf Károlyi Ferenc 1753 júniusában pátenslevelet bocsátott ki, amelyben a birtokára átköltöző szlovákoknak nemcsak 3 évi adómentességet és szabad földfoglalást ígért, hanem lehetővé tette a Békés megyéből átköltözőknek saját „önkormányzatuk" kiépítését is. A Békés megyei szlovákok toborzását és áttelepítését a szarvasi csizmadia mester, Petrikovics János végezte, akinél rövid időn belül közel 200 jobbágy-, zsellér- és iparoscsalád jelentkezett. Békés megyéből legálisan, az uradalom engedélyével költöztek át a szlovákok a Károlyi birtokra. Közülük sokan, főleg a jelentősebb vagyonnal rendelkezők, elbocsájtó levelet kértek a Békés megyei hatóságoktól, amelyben igazolták a legális költözést, s engedélyt kaptak arra, hogy magukkal vigyék ingóságaikat. A Békésből Nyíregyházára átköltöző szlovákok nyelve és kultúrája a XVIII. század második felében nagyjában azonos volt a többi, az Alföldre letelepedett szlovák etnikum erősen szlovák-palócos műveltségével. A XIX. század elejétől ezt a kultúrát átszövik és színezik az egyenként beszivárgó gömöri, abaúji, sárosi és cszak-zempléni szlovák, rutén rajok. Ebben a magyarsággal körülvett szabolcsi térségben sajátságos történeti képződményként formálódott ki a helyi tirpákság etnikai arculata. A tirpák népnév eredetileg egy szlovák nyelvjárást jelölő, kissé gúnyos tartalmú elnevezés volt, amely Nyíregyházán, a szabolcsi magyarság interetnikus közreműködésével ma már a nyíregyházi - szlovák eredetű - elmagyarosodott lakosság etnikai csoportnevévé vált. A kötet első tanulmányában Németh Zoltán a nyíregyházi nyelvjárás mai állapotát vizsgálja, a Nyíregyházát környező tanyabokrok világában. Adatközlői olyan 70-80 éves tirpákok, akik még beszélik az ún. nyíregyházi nyelvjárást, amely a csabai, szarvasi és csanádi mellett a középszlovák típusú alföldi nyelvjárások egyike. A szerző öt év gyűjtéseredményét teszi közzé, amelynek írásbeli közlését megnehezíti az, hogy ez a dialektus nem írott nyelv. A közölt szemelvényeknek nyelvészeti jelentőségén túl számos néprajzi, sőt történelmi értékű vonatkozása is van, amelyek egy-egy népélettel kapcsolatos szokást, a mindennapi termelőmunka egyes állomásait, munkaeszközeit is bemutatják, nyomtatás, földművelési rendszer, tanyai életmód, tanyai közmunkák, tanyabíró feladatköre, stb.). Megismerkedhetünk néhány, még tna is élő vagy már időközben átalakult tirpák népszokással, a fonóesték hangulatával, udvarlási, lánykérési szokásokkal. Az adatközlők közül néhányan még a nagy mesemondók generációjához tartoznak, akik szívesen fordítottak le a szerzőnek néhány mesét tirpákra és szlovákra. A szemelvényekből az is kiderül, hogy a gyűjtés szinte az 140