Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 1. szám - SZEMLE

utolsó pillanatban indult meg, hiszen az idősek közül is kevesen emlékeznek már sok XVIII. századi tirpák szóra, fogalomra, vagy még él az emlékezetükben, de már nem használják őket. A tirpák nyelv ma már csak a legidősebb korosztály egymásközti kommunikációs nyelve. Erdész Sándor néprajzi gyűjtőútja során találkozott Tarczali Ádámmal, az idős mesemondóval, akinek 146 meséjét őrzi a nyíregyházi múzeum. Érdekes a 79 éves Kósa Andrással, volt tanyabíróval folytatott beszélgetése, aki így emlékszik viszsza őseire: ,,Az ükapám Mezőberényből jött. Nem is akarták engedni, mert a jobbágyi sorba ahogy voltak, hát elég sok volt a jószága. Úgy van feltüntetve, hogy hat ökörrel volt, kilenc darab lóval volt, tizennégy darab szarvasmarhával volt, ötven darab juhval volt és huszonnégy darab sertéssel volt. ...Ezzel jött ide Nyíregyházára. Az ottani gróf úr nem akarta engedni, mindent elkövetett, hogy maradjon ott. Azt mondta az ükapám, hogy Nyíregyházán adnak neki annyi földet, amennyi kell, jószága van, és azért jön el. Ott kevés volt a föld, és azért jött ide, mert itt földet kapott, és itt jobban gazdálkodhatott." A soronkövetkező tanulmány szerzője, Orosz Béla, a Nyíregyháza környéki tirpákok mai magyar nyelvének magánhangzórendszerét vizsgálja. Röviden szól azokról a fontos társadalmi tényezőkről, amelyek szerepet játszottak a területen élők nyelvének formálásában. Többek között a magyar-szlovák nyelvi érintkezés csaknem ezeréves múltjáról, a XVIII. század közepének vegyes etnikumáról, a sajátos településformáról, az egymástól 3-6 kilométerre fekvő bokortanyákról, amelyek az ünnepnapokra korlátozták a nyelvi érintkezést. A nyelv egységesedési folyamata a piaci, kereskedelmi kapcsolatok során gyorsult fel. A ma még tirpákul beszélő öregek szókészlete, szókincse átalakult, és ezzel együtt hangtani változásokon is keresztülment. Érdekes, hogy a ma már csak egynyelvű-magyarul beszélő-tirpákok magánhangzó rendszere gazdagabb, mint a megye többi lakosáé, mert olyan hangokat is használnak, amelyeket a magyar magánhangzórendszer nem ismer. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy szükséges lenne megvizsgálni a XVIII. században szlovákok által megült helységek lakóinak nyelvét, így a Békéscsabán és környékén élőékét is. Erre nemcsak az összehasonlító nyelvtörténetnek lenne szüksége, hanem gazdagítaná történelmi, néprajzi ismereteinket is. Csertő Kálmán 1965-ben írt, rövid „krónikájában" azokról a változásokról számol be, amelyeket a felszabadulás hozott a Nyíregyházától 10 km-re fekvő Felsősima és a hozzá tartozó tanyavilág lakóinak életében. A kötet utolsó tanulmányát a Nyírség és ezen belül is a bokortanyák népének kiváló etnográfuskutatója, Márkus Mihály írta. A tirpák etnikai csoport kialakulása című tanulmányában nyolc kritérium figyelembevételével vizsgálja a nyíregyházi és környéki tirpák etnikumot. Ezek a kritériumok a következők: 1. a szomszédoktól eltérő eredet vagy származástudat; 2. a nyelvi különbség; 3. az illető népcsoportra vonatkozó külön elnevezés; 4. az endogámia következetes betartása; 5. a környezettől eltérő, más vallásfelekezethez való tartozás; 6. a népcsoportnak valamilyen földrajzi tájban, történeti, gazdasági, jogi, önkormányzati szervezetben való tartós együttélése; 7. az etnokulturális vonások azonossága; 8. az interetnikus hatások révén kialakult integrációs jelenségek helyi specifikumai. A szerző a tirpákokra vonatkozóan megállapítja, hogy a nyelvi akadály nem bizonyult olyan erősnek, mint a vallási - az egész Tiszántúlon csak a nyíregyházi szlovákok-tirpákok tartották a lutheránus hitet amely szigorúan előírta az endogámiát. A tanyasi szlovák-tirpákok nem is házasodtak össze egészen a felszabadulásig magyar családokkal. A letelepedést követően a Békésből odaköltöző szabadmenetelű jobbágyoknak több előnyt biztosított a földesúr, mint pl. a 20-as években ideköltözött sváboknak. A gazdasági kedvezményeket politikai is kísérte. így a békési csoport mindjárt átköltözése után kiépíthette saját önkormányzatát, amelynek tisztségeit írástudó mesteremberek, vagy rangosabb és vagyonosabb gazdák töltötték be. Mindezek a privilégiumok nagymértékben elősegítették az önálló etnikai tudat kialakulását. E kiváltságok birtokában a szlovák telepesek egyre inkább vagyonosabbakká váltak és az Alföldre települt szlovák kolóniák közül először - Szarvast és Békéscsabát is megelőzve - komoly anyagi áldozatokkal megvásárolták a város és határának földesúri jogait, s szabad polgárokká váltak. A továbbiakban a szerző felsorolja azokat az etnokulturális jegyeket (településforma, viselet, piacozás, stb.), amelyek szintén az etnikai öntudatot erősítették. Részletesen szól a Békés megyéből Nyíregyházára történt áttelepedésről, közli a Szarvas141