Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)
1978 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Gyivicsán Anna: A nemzetiségi kultúra ápolásának elvi és gyakorlati kérdései
A szövetségnek, mint a szlovák nemzetiségi népművelés legfőbb irányító szervének a szlovák kulturális tevékenység sajátos fejlesztésére nem volt határozott koncepciója. Pedig a sajátos célok a Eudové noviny-ban a szlovák kultúra fejlődéséről kibontakozó vitában már 1958-ban, valamint a szövetség 1960-as kongresszusán és az azt követő Társadalmi Bizottság ülésein elég konkrét megfogalmazást nyertek. Ezeken a fórumokon a nemzetiségi népművelés sajátos feladatát a hazai nemzetiségi hagyományok ápolásában és az adott nemzetiség nemzeti kultúrájának megismertetésében, minél teljesebb, minél magasabb szintű elsajátításában jelölték meg. Azonban az elvek gyakorlatba történő átültetésének hiánya nemcsak az öntevékeny művészeti mozgalom, hanem a nemzetiségi népművelés más területén is megmutatkozott. így például a szövetség tervbe vette, hogy a magyar területekhez hasonlóan, a szlováklakta településeken is elősegíti a dolgozók általános iskoláinak megszervezését és a termelőszövetkezeti akadémiák működését. A konkrét feladatok meghatározásánál azonban csupán egyetlen ponton érintette az anyanyelvi művelődést, mégpedig a felnőtt általános iskolai oktatás vonatkozásában, amikor kihangsúlyozta, hogy a nemzetiségi felnőttoktatást, a magyar és az anyanyelv megfelelő elsajátításával kell egybekapcsolni; hiányzott azonban a tervből az anyanyelvi művelődés konkrét céljának, feladatainak és tartalmának meghatározása. Téves szemléletből néha az is elhangzott a szövetség részéről, hogy mivel a nemzetiségi népművelés azonos a magyar népműveléssel, csak az a fontos, hogy tartalmilag mit nyújtunk és nem az, hogy milyen nyelven hangzanak el az általános művelődést szolgáló előadások. Ez negatívan hatott a szlovák nyelv társadalmi megbecsülésére mind a szlovákság, mind pedig a nemzetiségi kultúra támogatásáért felelős szervek körében. Hátrányosan hatott a nemzetiségi népművészeti csoportok munkájára az is, hogy a 60-as években általában az egész magyar közművelődésen belül nem látták meg az öntevékeny művészeti mozgalom valóságos értékét. A szlovák szövetség is elsősorban valamiféle színházpótló szerepet szánt neki és kevesebb időt szentelt az öntevékenység valódi céljainak kibontakoztatására. E célok közé tartozott volna az is, hogy a szlovák kulturális hagyományok feltárásán és ápolásán keresztül fejlessze az önművelést, a társadalmi aktivitást és az önmegismerést. Kedvezőtlenül hatott az öntevékeny művészeti mozgalomra az is, hogy a különböző együttesek működése gyakran hosszabb-rövidebb időre megszakadt, bár nem egy közülük kedvező feltételek között működhetett volna továbbra is. A különböző eredőkre visszavezethető megtorpanások azután legérzékenyebben a nemzetiségi kultúra ápolását érintették, mivel a nemzetiségi kultúra fenntartója és közvetítője - eltérően a magyar kulturális élettől - gyakran egyedül az öntevékeny művészeti mozgalom maradt. Ezt ismerhette fel a szlovák szövetség, amikor a különböző, időlegesen működő öntevékeny csoportok helyett egy állandó hivatásos vagy félhivatásos népi együttes megszervezését kezdeményezte. Az öntevékeny együttesek működésének egyenetlenségei mellett is hangsúlyozni kell, hogy ha a nemzetiségi kultúresoportok tevékenységét a 60-as években a magyar együttesekkel hasonlítjuk össze, az előbbiek stabilabbak voltak, működésük kitartóbbnak bizonyult, mivel a népi kultúrához való kapcsolatuk és ragaszkodásuk erőteljesebb volt. Ennek az a magyarázata, hogy a nemzetiségi néphagyományokat a modern nemzeti kultúra nem tudta olyan módon feloldani, mint a magyar hagyományokat. Az öntevékeny kultúresoportok munkáját nagyban meghatározta az is, hogy a helyi kulturális tevékenység anyagi támogatása és irányítása a helyi tanácsokra hárult. A tanácsoknak ezt a feladatát az 1958-as tanácsi konferencia erősítette meg, így az 50-es évek végén és a 60-as évek elején a tanácsok elsősorban e hatáskör betöltésének módját keresték, ami - még ha ideiglenesen is - sokszor törést okozott egy-egy együttes munkájában. Ehhez meghatározó tényezőként járult még a település, illetve a járás és sokszor a megye gazdasági-társadalmi helyzete, a lakosság strukturális összetétele, így pl. amikor a szlovák szövetség 1960-61-ben foglalkozott a Pest és Nógrád megyei szlovák falvak helyzetével, azt a következőképpen jellemezte: „... a fővárostól távolabb eső falvakban erősen jelentkezett a munkaerő elvándorlás... Egyes községekben a fiatalság szinte teljes egészében az iparba vándorolt, olyannyira, hogy ez teljesen megbénította a helyi kultúresoportok működését is." Utalt a szövetség arra is, hogy a Borsod megyei hegyközi szlovák falvakban a kulturális tevékenység kibontakozását sokáig nemcsak a kultúrotthonok hiánya, hanem a viszonylagos gazdasági elmaradottság, 74
