Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Gyivicsán Anna: A nemzetiségi kultúra ápolásának elvi és gyakorlati kérdései

a lakosság vándoriparos volta is hátráltatta. A szlovák szövetség Békés megyét 1960-ban úgy jellemezte, hogy ott igen kisfokú a munkaerő elvándorlás, ugyanakkor az 1970-ben végzett megyei szociológiai vizsgálat már egy belső (megyén belüli) migrációról számol be, s a megyét strukturális és gazdasági, de kulturális szempontból is a leghátrányosabb megyék közé sorolta.

1

4 Ezek az okok a helyi szervek lehetőségeit kulturális területen is korlátozták. Ezt olyan tények bizonyítják, mint az, hogy mindmáig nem épült fel Békés megyében egy korszerű művelődésnek megfelelő és irányító megyei művelődési központ; a legnagyobb szlovák településnek - Tótkomlósnak - pedig csupán napjainkban épül kultúrotthona. S valószínűleg ezek a lehetőségek szabták meg azt is, hogy a 60-as években a megyei szervek elvi támogatása ellenére sem hozhatták létre a Békés megyei szlovákság által óhajtott intézményeket (múzeum, központi táncegyüttes). Hátrányos helyzete ellenére a megye mégis sok kezdeményezéssel, ötlettel járult hozzá a nemzetiségi politikai és kulturális aktivitás kibontakoztatásához. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek folyamán rendszeresen tartottak megyei nemzetiségi értekezleteket. Békés volt az egyetlen olyan szlováklakta megye, amely a nemzetiségi pedagógusok továbbképzéséről is gondoskodott, nemzetiségi lakossága számára politikai összejöveteleket, - pl. a nemzetiségi nők találkozóját - is szervezett. Többször rendeztek a megyében élő nemzetiségek munkásmozgalmi hagyományait, népi kultúráját bemutató kiállításokat.

1

5 1967-ben Szarvason rendezték meg először az azóta minden évben megtartott megyei nemzetiségi találkozót. Békés megye nemzetiségpolitikai tevékenysége más megyék számára is ösztönzést adott így pl. Nógrád megye a Békés megyei nemzetiségi találkozó példáját követte, amikor a rétsági járásban, Bánkon szervezte meg az azóta szintén rendszeressé vált megyei nemzetiségi találkozót. A megyék vállalkozó kedve ösztönzést adott a szlovák szövetségnek is. 1968 elején az Országos Népművelési Tanács által kidolgozott népművelési fejlesztési irányelvek alapján a szövetség ugyanis-az előző évektől eltérően - már egy konkrétabb nemzetiségi művelődési tervet állított össze. (Már ezt a törekvést tükrözték az 1968. jan. 4. és jan. 6-án Pest, Komárom és Békés megyében megtartott tájértekezletek szövetségi beszámolói.) Javasolta és azon munkálkodott, hogy a szlováklakta községek művelődési otthonainak programjában helyet kapjon a nemzetiségi anyanyelvű művelődés, számolt az egyes rétegek, generációk differenciált nyelvtudásával, s ennek figyelembevételével anyanyelv-művelési programot kívánt adni a nyelvművelő klubok, klubkönyvtárak, honismereti szakkörök számára. E konkrétumokon keresztül a szövetség már közelebb került a speciális (nemzetiségi) és az általános (országos, magyar) kulturális feladatok helyes összekapcsolásához. De ezeknek az elképzeléseknek a fokozatos megvalósítására csak az 1968-as nemzetiségi párthatározat kibocsátása után került sor, amikor megvalósításukat a Művelődésügyi Minisztérium által kibocsátott intézkedések, utasítások és állásfoglalások is lehetővé tették. (Ilyen volt pl. az „Irányelvek a nemzetiségi báziskönyvtárak kialakításáról, 1972.") Bár a nemzetiségi kultúra kibontakozásának, fenntartásának lényeges biztosítékai az alkotmányban biztosított jogokon kívül az állami intézkedések, mégis a nemzetiségi kultúra fennmaradása, megőrzése elsősorban attól függ, hogy maga a nemzetiségi lakosság miképpen vesz részt a nemzetiségi kultúra ápolásában. S ebben különösen jelentős irányító s a nemzetiségi lakosságot aktivizáló szerepet kapnak képviseleti szerveik, a nemzetiségi szövetségek. Hiszen a magyarországi nemzetiségekre, s így a hazai szlovákságra is érvényes az, amit egy svájci francia szociológus, Henri Lefebvre egy nemrég megjelent munkájában fejt ki. Úgy látja, hogy a különböző etnikai csoportok sajátos kultúrája, a gyorsuló műszaki fejlődés homogenizáló hatása ellenére is, még sokáig fennmarad és fejlődik, „ehhez azonban az szükséges, - írja - hogy a fejlődésnek ezt a lehetséges tendenciáját az érdekelt nemzetiségek a maguk döntésével, kollektív azonosságuk megőrzésére irányuló cselekvéssel valósítsák meg."

1

6 A szlovák kultúra mai fejlődése éppen az utóbbi gondolatot, fejtegetést igazolja. 1968 után a kedvező központi párt és állami intézkedések s azok nyomán kibontakozó szlovák kulturális aktivitás lehetővé tette, hogy részben az országos intézményeken belül, részben pedig a szlovák szövetség mellett önálló szlovák intézményeket hozzanak létre. Csak néhányat szeretnénk megemlíteni: a Magyar Rádió szolnoki stúdiója állandó szlovák műsort sugároz, a békéscsabai és a tatai megyei múzeumokon belül nemzetiségi múzeumi osztályok, részlegek működnek; újabb és újabb helyen rendeznek be szlovák tájházakat (legismertebb a békéscsabai, tótkomlósi, bánki), szlovák klubok alakulnak (országos hírneve van a békéscsabainak és az oroszlányinak); az egyes megyei TIT-szervezetek, elsősorban a Békés megyei, 75