Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 4. szám - SZEMLE

példával is alátámasztanom. A Battonya és Környéke című egykori Csanád megyei napilap 1902. április 17-i számában olvasható tudósítás arról, hogy Csanád megye közigazgatási bizottsága a királyi tanfelügyelővel egyetemben tanyai iskolák felállítását rendelte el, mert a statisztikai adatok szerint mintegy 600-700, pusztákon és tanyákon élő gyermek alsófokú oktatása is megoldatlan volt. Az iskolaszéki megbeszélésen Battonya prominens földbirtokosainak arra kellett volna valamiféle „módozatot" találni, hogy a pusztákon és tanyákon élő, nagy számú „iskoláskorú lakosokat" iskolába, vagy iskolához juttassák. Elegendő talán három battonyai földbirtokos hozzászólásából idézni: Verhovay Gyula szükségesnek látja az iskolák létesítését, és hozzá is járul annyival, mint eddig a községi és felekezeti iskola fenntartásához hozzájárult, de oly kikötéssel, hogy az állami legyen. A költségekhez való hozzájárulást csak oly feltétel mellett hajlandó beváltam, ha az érdekelt birtokosság felmentést kap minden ilyen címet viselő, a község vagy a felekezet által kivetendő adók alól, mondván, hogy „egy rókáról két bőrt húzni nem lehet". Purgly János földbirtokos a vitában így nyilatkozott: „Én telket adok, iskolát építtetek, egyedül a tanító fizetéséhez járuljon hozzá az érdekelt birtokosság a tankötelesek aránya szerint. Kikötöm azonban, hogy én fogadom fel a tanítót, én rendelkezem vele, én bocsátom el. Valamint azt is hangsúlyozom, hogy az eddig fizetett iskolai adóktól a birtokosság Verhovay előterjesztése szerint felmentessék." A legvilágosabb egyértelműséggel Steiner Jakab, battonyai földbirtokos zárkózott cl a helyi iskolaügy támogatásától, s a következőket mondta: „Én nem adok helyet, én nem adok semmit, én nem nagylelkűsködöm. Mi nyújtsunk módozatot? Tudom is én, mi az a módozat? A pénzünk kell, az a módozat! Én az 5%-on felül nem adok semmit!" Ezeknek a felvillantott ellenpéldáknak az ismeretében érthetjük meg igazán Péter András alapítványának értelmét és jelentőségét, valamint a szeghalmi középiskola teljesen jogos törekvését arra, hogy az értékes hagyományok szellemében az iskola névadójának kultuszát terjeszti és ápolja. A félévszázados iskolajubileum kapcsán közreadott emlékkönyv is ezt a tevékenységet erősíti. Teheti annál inkább, mert Péter András példája Szeghalmon követőkre talált. Szigeti István és felesége mezőgazdasági középiskolát, Simay János már korábban kisdedóvót, Turi Sándor elemi iskolát, Ambrus Imre pedig filmszínházat alapított Szeghalmon. Joggal írhatta hát lelkesedéssel Féja Géza 1937-ben a Viharsarokban, hogy „a kis Sárrét respublica lett, s egyedül és elszigetelve is gyönyörű fejlődési utat írt be." Úgy véljük, a manapság rohamosan a városiasodás felé tartó nagyközség mai, új töltésű lokálpatriotizmusa joggal lehet büszke elődei önzetlenségére és segítőkészségére. Fél évszázad iskolatörténetéről rendkívül nehéz elszámolni még egy olyan markáns tradíciókkal rendelkező középiskolának is, mint amilyen a szeghalmi. Az emlékkönyv főszerkesztője, U. Nagy ! István jelenlegi szeghalmi középiskolai tanár (s talán említeni sem kell, hogy természetesen maga is a Péter András gimnázium öregdiákja) a múlt \ bemutatására helyezi a fő hangsúlyt. Jogosan, hiszen a szeghalmi középiskola múltbeli történelme rend- 1 kívül sajátos színfoltja a magyar középfokú oktatásnak. Nehéz évtizedek után jutott el ez az iskola a megérdemelt megbecsülésig, s fennállásának első két évtizede a megmaradásért folyó állandó küzdelem jegyében telt el. Az emlékkönyv legfőbb érdeme, hogy történelmi hitelességgel, ugyanakkor példamutató egyszerűséggel és szerénységgel mutat rá azoknak a nehézségeknek a leküzdésére, melyeken a „parasztgimnáziumnak" úrrá kellett lenni. A gimnázium megindulásának évében az első nagy gondot az okozta, hogy az új intézmény jogállása meglehetősen bizonytalan volt. Az alapítvány felett a református egyház rendelkezett, amely a reálgimnázium megindításának alapvető feltételeit biztosítani is tudta. Megválasztotta az új intézmény igazgató tanácsát, Nagy Miklós személyében meghívta az iskola első igazgatóját, szervezte a tantestületet, megkezdte a beírásokat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélye nélkül azonban az iskola nem nyithatta meg kapuit. Gróf Klébelsberg Kunó azonban, aki Féja Géza szavaival élve „nem nagyon szívlelte a parasztszagú plántát, amelynek semmi köze nem volt neobarokk szelleméhez" - első lépésként 1926. júliusának végén táviratilag tiltotta meg az iskola megindítását. Később retirálni kényszerült ugyan, de mereven elzárkózott attól, hogy az állam akár a személyi, akár a dologi kiadások tekintetében a legkisebb mértékben is támogassa a szeghalmi gimnáziumot. Pedig a támogatásra nagy szükség lett volna, hiszen a gazdasági világválság már előre vetette árnyékát, 510