Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 4. szám - SZEMLE

s 1929-1933 között oly mértekben tombolt, hogy az új középiskolát saját gazdasági erőből megtartani csak rendkívüli nehézségek árán lehetett. Az iskolához való ragaszkodás szellemében, új tanárok megválasztása és kinevezése nélkül, a kis számú nevelőtestület a többletórákat ingyen látta el, csökkenteni voltak kénytelenek a törzsfizetéseseket, valamint az igazgató fizetését és családi pótlékát is. 1932-ben a felsőbb egyházkerületi tanács arra tett javaslatot, hogy ideiglenesen szüneteltessék a felső tagozat tanítását, vagy az egész gimnáziumot polgári iskolává szervezzék át. Az igazgató tanács egyik javaslatot sem fogadta el. Sőt, azt is megtudjuk az iskolatörténetből, hogy nehéz kötülmények között is volt elegendő szellemi ereje és elhivatottsága ahhoz az új középiskolának, hogy Dévaványán cs Vésztőn partikulákat szervezzen meg. Ez a két partikula 1941-ig működött, nem kevés akadékoskodás ellenére. Az új kultuszminiszter, Hóman Bálint ennek kapcsán rendelte magához az igazgatót, s erőteljesen figyelmeztette, hogy az „nem kívánatos mértékben szétfeszíti a magyar kultúrpolitika kereteit." Úgy véljük, a Sárrét új gimnáziumának törekvéseit elismerésre méltóbban nem is lehetett volna kifejezni. Ezeknek a kereteknek a szétfeszítése nagyon is kívánatos jelenség volt. Egyebek között úgy is, hogy a gimnázium tevékenységével párhuzamosan mezőgazdasági középiskola létesítésére is sor kerüljön. Merőben más volt ebben a kérdésben a szeghalmi iskolatanács és a kultuszminisztérium álláspontja. Hóman Bálint a gimnázium helyett akarta a mezőgazdasági szakközépiskolát, a szeghalmiak pedig az új középiskola mellett képzelték el ennek a tervnek a megvalósulását. Valószínű, hogy Hóman a mezőgazdasági szakiskolává történő átszervezéssel meg tudta volna akadályozni a gimnázium megerősödését és továbbfejlődését, ha Szigeti István önálló iskolaalapítási törekvésével nem húzta volna keresztül számítását. Az emlékkönyv szerint egyszerűen csak ezeket a szavakat mondta Nagy Miklósnak: „Te Miklós, tudom, hogy milyen súlyos harcaid vannak a minisztériummal. Én az egész vagyonom a mezőgazdasági középiskolára hagyományozom. Ha ez kell az államnak, legyen neki ez is, de a gimnáziumot ne hagyjuk!" így egy önálló szervezésű iskola létesült, s jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a felszabadulást követően ebből fejlődött ki Mezőtúron a ma már főiskolai rangú agrár szakemberképzés. A szeghalmi önerőből történő iskolaalapítási törekvések eredményei megdöbbentő pontossággal tükrözik a ma korszerű iskolastruktúrájára vonatkozó törekvéseket is. Az iskola felszabadulás utáni történetét Farmosi Péter dolgozta fel. Érezhetően zavarta az a körülmény, hogy az iskola történetének erről a periódusáról megfelelő történelmi háttér hiányában nem lehet egyértelműen pozitív képet formálni. 1948-ig, az iskolák államosításáig a szeghalmi középiskola ugyan a református egyház felügyelete alatt maradt, tanárai azonban fizetésüket már az 1945/46 tanévtől kezdve az államtól kapták. A szeghalmi Állami Péter András gimnáziumnak anyagüag jó mecénása volt az állam, a középiskolát demokratikus iskolarendszerünk megbecsült tagjává tette. Merjük azonban azt is bevallani, hogy az 1950-es évek tévesen koncepciózus és dogmatikus kultúrpolitikája nem egyértelműen kedvezett a hagyományok ápolásának. A kialakult tradíciók „átértékelése" átmenetileg csökkentette az intézmény kohéziós szerepét, irányításában és vezetésében bekövetkezett változások, elsősorban Nagy Miklós igazgató államtitkárrá való kinevezése utáni távozása Szeghalomról, nyomot hagyott az iskola életében. Elvették az iskolától Péter András nevét, s a Bolyai Farkas név minden tiszteletünk ellenére sem pótolhatta a megkezdett szellemi hagyatékot. De a szeghalmi középiskola jó szellemű fejlődését mindez csak nagyon rövid időre zavarhatta meg. 1957-ben a szeghalmi öregdiákok közbenjárására újra visszakapta az iskola Péter András nevét, s különösen 1961-től, a III. oktatási törvény elfogadásától nyílt arra jó lehetőségük, hogy az értékes hagyományokat a ma iskolapolitikájának szolgálatába állítsák. Helyesen teszi az emlékkönyv, hogy a fél évszázad feldolgozása kapcsán kísérletet tesz erre. Mindenekelőtt azzal, hogy megrajzolja a szeghalmi középiskola néhány nagyhatású pedagógus egyéniségének emberi és pedagógusi portréját. Nagy teret biztosítanak Nagy Miklósnak, az iskola első igazgatójának, aki 1926-tól 1946-ig, húsz éven át vezette az intézményt, s az iskolaalapító Péter András mellett elsősorban neki köszönhető a középiskola létrehozása, megmaradása és jó híre. Ritka jelenség egy, a tanügyigazgatásban évtizedeket eltöltő, áldozatkész, nagy műveltséggel, kellő határozottsággal, s mérhetetlen humanizmussal és gyermekszeretettel rendelkező egyéniségről ilyen őszinte 511