Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 4. szám - SZEMLE

1856-ban Gyulára települt át, ahol - üzletének fellendítése céljából - gazdasági hetilap kiadását tervezte. Úgy látszik azonban, hogy Gyulán, bár e város jelentős közigazgatási központ volt, szintén nem találta meg üzleti számítását. Emiatt 1858-ban az iparilag lényegesen fejlettebb Aradra helyezte át üzemét, ahol a közigazgatás mellett a már előrehaladott helyi kapitalista gazdasági és társadalmi fejlődés jelentősebb nyomdászati tevékenységre adott lehetőséget. Kár, hogy a kötet a Réthynyomda aradi működésére már nem tekint ki, pedig - tudomásunk szerint - főleg az aradi fejlesztés és működés tette szélesebb körben is ismertté Réthy Lipót nevét. A közölt iratok másik fő csoportja a szarvasi nyomda felszereltségére, tevékenységi körére, megrendelőire tartalmaz adatokat. Kétségtelen, hogy Réthy 1847-ben teljesen új betűanyaggal szerelte fel üzemét; ez a körülmény és jó szakértelme (külföldi és pesti nyomdákban tanult) tette lehetővé a színvonalas kivitelű nyomtatványok előállítását. A kötet által tárgyalt időszakban a Réthynyomda mindvégig kisszerű üzem volt, betű- és díszítőanyagának mennyisége meglehetősen szerény. Amikor 1852-ben a kerületi kormánybiztos elrendelte, hogy a szarvasi nyomdában kinyomtatott egyik „veszélyesnek" ítélt könyv nyomóformáit is foglalják le, a szarvasi főszolgabíró azt jelentette, hogy azokat már szétdobták, „mivelhogy a nyomdában kevés betűk lévén, azokra naponta szükség van." E nyomda teljes kapacitásának kihasználásával évi 1000 ezüst forint tiszta jövedelmet biztosított a tulajdonosnak, aki egy segéddel és kéthárom tanulóval dolgozott s két nyomtatópréssel rendelkezett. A nyomtatást magyar, német, latin és szlovák nyelven tudta végezni. Ez a tény is bizonyítja, hogy Réthy Lipót figyelembe vette a nyomda működését befolyásoló helyi társadalmi sajátosságokat. A kiadvány nagyfontosságú melléklete az 1847 végéről származó, eredeti nagyságban közölt 6 oldalas betűminta. E mintalapról a kötetbe Haimcrn György írt magas színvonalú összehasonlító elemzést. Csupán a betűfajták értékelése alapján is levonhatta azt a következtetést, hogy Réthy főleg könyvek készítésére rendezte be üzemét; szerény, de kielégítő mennyiségű 8-10-12 pontos, úgynevezett „kenyérbctűvel" (szövegbetűvel) és a hozzájuk tartozó, nagyobb fokozatú címbetűvel rendelkezett. A „kenyérbetű" mennyisége egyszerre 3-4 ív kiszedésére volt elegendő; a kiszedett íveket ki kellett nyomni, majd a szedés szétosztása után következhetett az újabb ívek szedése és nyomása. A betűanyag (33-félc) részben késői klasszicista metszésű, de már számottevően képviselve van - főleg a címbetűk között - a reformkori kövér, árnyékolt, rajzos, áttört stb. betűfajta is. Úgy véljük, hogy a nyomtatványokról készült reprodukciók igazolják: Réthy - Békés megyei működése idején - elsősorban a késői klasszicista tipográfiai ízlés képviselője, ami könyvcímlapjainak levegős felépítésén, a klasszicista betűk előnyben részesítésén, a betűcsaládok keverésének lehetőség szerinti mellőzésén, a díszítőanyagok szerény alkalmazásán mérhető le. Haiman György betűelemzése gondosan nyomon követi Réthy betű- és díszítőanyagainak forrásait. „Kenyérbetűje" elsősorban Beimel és Kozma, kisebb mértékben Heckenast és Landerer pesti üzeméből ered, a címbetűi között Eisenfels és Emichtől eredő, vagy Eisenfels és Emich-hel közös forrásból származó betű is található, míg a fraktúrok az Egyetemi Nyomdából származnak. A díszek között az Enschedé (Haarlem) és a Scheiter és Giesecke (Lipcse) öntődéből eredő ékítmények is kimutathatók. E kis tanulmány eredményei felhívják a figyelmet a betűnek, mint történeti forrásnak a jelentőségére. A recenziókban - ha kitérnek rá - többnyire csak utalásszerűén szokott szó esni a könyvet előállító nyomda munkájáról és a könyvek tervezőiről. Kötetünk esetében elengedhetetlen behatóbban szólnunk e kérdésről is. A könyvet, miként a sorozat korábbi köteteit, Petőcz Károly tervezte. A választott Garamond betű - a névadó nagy betűművész reneszánsz antikvájának korszerű változata - tökéletesen illik a többnyire XX. század előtti forrásokat közlő sorozat köteteinek tartalmához. Az alkalmazott fokozatok a Fr/5-ös formátummal megfelelő összhangban állanak. A tervező a könyvméretből szükségképpen következő kisméretű szedéstükör mellett is biztosította az oldalak levegősségét, ennek folytán a közölt dokumentumok áttekintése, olvasása nem fárasztó. Az egyhangúság feloldásához a szedésképbe harmonikusan illő kurzív és verzál sorok is hozzájárulnak. Egy-egy oldal tipográfiai elrendezése igen korszerű. Művészien történt az iratok szerkesztői címének tördelése, amely áttekinthetőségével, a lényeg kiemelésével az egy-két esetben nem elég tömör címek 508