Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 3. szám - SZEMLE

Beszédeit, okos felszólalásait, különösen mély humanizmustól, népszeretettől áthatott cikkét: A békeszerződés elé - a nép nevében-t nem lehet megindultság nélkül olvasni ma sem. Ellenzői - ha vannak egyáltalán - előhozakodhatnának azzal, könnyű szerepet vállalt, hiszen általános igazságokat állított szembe tévhitekkel, elvekkel csatázott elvek ellen, s nem kényszerült a szemtőlszembe való harcra. Nincs igazuk. Hegyesi igazságait az idő - népünk utolsó 30 évének történelme érlelte általános igazságokká. Amikor még ő harcolt értük, javában lobogott a széthúzás indulatos tüze, s az ellenvélemények, a retrográd nézetek mögött komoly politikai erőt képviselő hatalmasságok álltak. Nos, a válogatás olyan szempontból is szerencsés, hogy a képviselőházi „mellékzöngéket", a heves közbeszólásokat, a pro és kontra tett megnyilatkozásokat is közli, s ezáltal hitelesíti a harc szenvedélyes keménységét, a politikai légkör túlfűtöttségét, 1946 szemléleti zűrzavarát. Ezáltal válnak történelmünk cseppet sem lebecsülendő tetteivé Hegyesi Jánosnak a Miért jöttem el? című füzetben közölt írásai. Gáncsoskodhatnának azzal, hogy nem szólott 1946-ban a munkásosztály vezető szerepéről, történelmi elhivatottságáról. Igaz. De nem is vitatta annak az ellenkezőjét sem. Gondolkozzunk azonban a 30 évvel ezelőtti ember eszével! Az a környék, amely felnevelte, nem éreztette meg vele a nagyipar és az ipari proletáriátus erejét. Nem volt módja arra, hogy közelről tanulmányozhassa a gyárak, nagyüzemek, a nagyüzemi ipari munkások, fizikai dolgozók tevékenységét, politikai súlyát. Nem is lebeghetett a távoli, iparilag fejlett ország víziója a szeme előtt! Csak az a konkrét gazdaságpolitikai feladat, amely a parasztságra hárult, hogy élelmet kell biztosítania, gabonát kell termelnie, nehogy éhhalál gátolja a demokratikus átalakulást. Azt is mondhatnánk: Hegyesi úgy lett egy tekintélyes párt országos tisztségviselője (mert egy időben pártigazgató is volt), hogy mindvégig az agrárproletárok érdekvédő szószólója maradt. Úgy érezte, nem hagyhatja cserben azt a zászlót, amelynek a terror idején odaadó híve, lelkes katonája volt. S bűn-e a hűség? De hát van-e létjogosultsága annak, hogy több mint 30 évvel az események után a politikai élet taktikai-stratégiai dokumentumait megjelentessük? Igen. A nagy társadalmi érdeklődést keltő Ady-publicisztika igazolja, igen. Csak ügyesen kell kiemelni azokat, amelyek történelmet jelentenek ma már. Azokat, amelyek okosan, egyszerre szolgálták a mindennapok taktikai harcát és a stratégiai célkitűzéseket. Ezeket kell kiásnunk - s menynyire megfeleldkezünk erről a fontos kötelességünkről - a napilapok, folyóiratok kevesek által gondozott temetőiből, és életre keltve, közkinccsé kell tennünk őket. Hegyesi János itt megjelent tucatnyi írása is történelem, hiszen a helyi, provinciális érdekűek is egyetemessé dagadnak, s arra tanítanak, hogyan kell szemlélni az apró jelenségeket: hogyan lehet észrevenni bennük a jövő felé vezető újat. (Grófi kastélyban - parasztágyak). Éppen ebből kifolyólag két fontos dologra figyelmeztet Hegyesi kötete. Arra, hogy tartsuk elsőrendű emberi kötelességünknek azoknak a szellemi kincseknek a gondozását, amelyek mint koruk fontos dokumentumai, utat mutatnak számunkra. Erőforrások ezek - nép és nemzetismeretre tanítanak. Kár, hogy Hegyesi ilyen jellegű művei közül csak ennyi jelent meg. Reméljük, egyszer a torzóvá vált politikai pálya magyarázatát is megírja, amolyan „Miért jöttem vissza én?" -cikkben. Volna abból is tanulni valónk elég. De meg kellene kezdenünk szűkebb környezetünk kiemelkedő egyéniségeinek: Szabó Pál, Darvas József, Birkás Imre stb. (hogy csak a legismertebbeket említsem) munkásságának publicisztikai feltárását is. Számos értékre bukkannánk bennük. De lehetne gondolnunk arra is, hogy olyan megyei politikai „olvasókönyvet" jelentessünk meg, amely vagy amelyek egy-egy kisebb történelmi időszak reálisabb értékelését segítenék elő - antológiaszerű szerkesztéssel, egyszerre több politikus megnyilatkozásnak, több közéleti embernek adva helyet. A másik tanulság az, hogy luxus az ilyen kiadványokhoz az 500-as példányszám. Hegyesi füzete megérdemli, hogy ne csak szűk, beavatott körben ismerjék, hanem olvassa az ún. nagyközönség is. Olvassa pedig kevesebb géphibával, nagyobb korrektori gonddal közreadva. A Miért jöttem el? hasznos írás. Köszönjük Hegyesi János szép emberségét és példás hitét. Köszönjük, hogy visszavezetett szocialista hazánk bölcsőjéhez, és a kezdetre emlékeztetett. A szélesebb körű terjesztést érdemlő kiadványt a Megyei Moziüzemi Vállalat és a Megyei Könyvtár házi nyomdája jelentette meg, s Fekete Gyula írt hozzá meleg hangú, értő bevezetőt. 402