Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 3. szám - SZEMLE

ját és a művészi kifejező eszközeit kereső Hegyesinek azt a lépését, hogy Ady és a Nyugat nyelvi és művészi forradalmat keltő első nagy generációja helyett (akiknek hatása alól egyetlen jelentős költő sem vonhatta ki magát a XX. században) egyenesen a reformkor irodalmához, különösen pedig Petőfihez és Aranyhoz meg a népköltészethez ment vissza példákért, kizárólag a népi nírók célkitűzéseinek a rovására írnánk. Nem erről, inkább ifjúkora költői élményeinek a korlátozottságáról van itt szó. Eljutott ugyan odáig, hogy találó sorokat idézett beszédeiben Adytól, arra azonban, hogy rejtelmeket és csodás titkokat görgető költészetét, egyszerre sok élményre és dologra reagáló, ún. „polifon jellegű lírai szerkesztésmódját" kövesse és hasznosítsa is, már nem vállalkozott. És ezt - jól ismerve fel egyéni korlátait - helyesen is tette. Mindig a realitások embere volt, szemlélete is a konkrét valósághoz tapadt. Megmaradt hát az előző század formai eszközei, a népköltészet tiszta egyszerűsége s mindenekelőtt Petőfi és Arany ritmusainak, rímeinek, versmondatainak hangulata, versépítésének egy szálon futó szerkezeti-logikai rendje mellett. Vagyis a világosság és nyíltság mellett. így vált szokatlan, kissé talán anakronisztikus jelenséggé - a hasonló utakat járó Erdélyi József sikerei ellenére - 1942-ben, amikor első kötete a szeghalmi Péter András gimnázium kiadásában megjelent. A sötétzöld borítású, csaknem 60 verset tartalmazó kötet ugyanis verstanilag nem hozott újat. Nem tudta formailag gazdagítani, megújítani a magyaros verselés hagyományos kereteit, nem alkalmazott eredeti, csak nála fellelhető strófákat, nyelvi képeiben, hasonlataiban sem volt sok egyéni íz, a zeneiséggel meg éppenséggel nem törődött sokat - gyakran döccent soraiban a ritmus. Volt azonban valami megejtő, valami utánozhatatlan sajátosság benne (ez magyarázza a publikálás észszerűségét és szükségszerűségét), amely egyszerre hitelessé és vonzóvá, sőt mi több, izgalmassá is tette, feledtetve a műgond, a bizonytalan hangszerelési! verszene, a lassan kitárulkozó összetett szépségek hiányát. S ez a kendőzetlen igazság bátor megvallása, a saját lelkiismeretével ellenkezésbe sohasem kerülő nyílt emberi szó és magatartás szépsége volt, amelyek mögött mint a hitelesség igazi forrása, ott állott mindig a kisparaszti életforma és a munkásmozgalmi múlt gazdag élményanyagának aranyfedezete. Az eszméhez és a sorstársaihoz: a különböző szellemi és szemléleti szinten álló, sokat szenvedő agrárproletárokhoz kötődő együtt tűrő, együtt szenvedő rendíthetetlen hűség. Ezek a vonások emelték közösségi szintre egyéni érzéseit és gondolatait. Ezért érezhette, hogy nemcsak értük, hanem a nevükben is beszél. Hogy amikor a felszabadulás után - már mint a Nemzeti Parasztpárt egyik vezető képviselője az országgyűléseken felemelte szavát, ő is akár nagy mintaképe: Petőfi, akinek különösen a Kutyák és Farkasok dalát szerette, egy emberként milliók nevében szólt, ha gondolatainak tüze és hatásfoka nem is mérkőzhetett a Petőfiével. Mindezek a sajátosságok már átsütöttek előző kötetein is. Az új válogatásnak viszont éppen az a nagy érdeme, hogy benne ezeket az alapvető specifikumokat felerősítették, kézzelfoghatókká, tapinthatókká tették a publicisztikai írások és országgyűlési felszólalások, nem beszélve a vésztői országos földmunkáskongresszus 30. évfordulóján tett, nemcsak a jelentős történelmi esemény, hanem az elhunyt pályatársak emléke előtt is tisztelgő visszaemlékezésről. A költő közéleti munkásságára 13 szép prózai megnyilatkozás közreadásával vetít fényt a 4 nyomdai ívet felölelő füzet. Ebből négy kisebb cikk (Új élet, Irigység, Főispáni látogatás, Utóhang egy közgyűlésről) felszabadulás előtti csatározásaira utal, nyolc honatyai tevékenységéből ad ízelítőt, míg egy - az előbb már emlegetett vésztői felszólalás - öregkorának visszanyert munkakedvét s az eszméhez való rendíthetetlen hűségét dokumentálja. Ha méreteiben nem is, arányaiban helyes a válogatás. Az első négy írásnak ugyanis van olyan meggyőző ereje, hogy a képviselő Hegyesi tiszta emberségét, erkölcsi felelősségérzetének őszinteségét, mások számára is példát mutató elvi következetességét vitathatatlanná tegye. Hogy ne keressen senki ún. hátsó gondolatokat, ravasz szándékokat szavai és mondatai mögött, hanem fogadja el íróját olyannak, mint aki mindenkor a nyílt harcot szerette, s nemcsak szerette - vállalta is. Igen, Hegyesi János szavainak hitelességét élete bizonyította. Határozott egyéniség, egyenes, irányát változtatni nem tudó és nem akaró elvhű ember volt és maradt, aki szigorú erkölcsi parancsként fogta fel küldetését és a sorstól kapott lehetőségeit. Ugyanakkor mélyen közösségi is, kit nem téríthetett le soha eredeti útjáról a melléje szegő400