Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 2. szám - SZEMLE

Krecsányi Ignác (1844-1923) korának kimagasló igazgatói és színészi egyénisége volt, akinek felesége, Kiss Veron, jó drámai színésznő, míg leánya, aki később férjhez ment Vízváry Gyulához, sokáig a társulat primadonnája is volt. Krecsányi érdeme a gyulai Erkel Színkör megépítése és ünnepélyes megnyitása 1901. július 10-én. Békéscsabán 1876ban mutatkozott be 27 tagú társulatával, míg Debrecenben 1881-85-ig élvezték népszerűségüket. Leszkay Andrást úgy jellemzi a könyv, hogy nem színházi ember volt, hanem művészetpártoló földbirtokos és éppen a vagyona miatt bízott benne Debrecen város tanácsa, amikor 1891-92. évre neki adott játszási engedélyt. A kritika szerint soha ilyen gyenge évadot nem láttak a debreceniek. Békéscsabán 1897-ben mutatkozott be és 1899-ig Halmay Imre társulatával felváltva játszottak e két városban. Makó Lajos és társulata Békéscsabán 1890-ben, Gyulán 1896-ban, míg Debrecenben 1902-1903ban szerepelt. Tiszay Dezső társulatában találkozhattak Rózsahegyi Kálmán endrődi származású szülésszel 1894ben Gyulán, míg 1893-1895-ben Debrecenben. Maga az igazgató híres komikus volt. Zilahy Gyula és társulata Gyulán 1902. aug. 5-én mutatkozott be és Debrecenben sokáig, 1905-től 1913-ig, bérlője a színháznak. Nagy hírét a fővárosi Nemzeti Színházban aratott sikerei alapozták meg, új stílust és módszereket honosított meg Debrecenben, sőt tanulmányt is írt a vidéki színészet helyzetéről, sérelmezte a fővárosi igazgatók „káderpolitikáját". Plakátok színeivel jelezte, hogy pikáns mű, vagy komoly dráma van műsoron. A debreceni színészet története értékes, mint helytörténeti munka is, túl általános értékein, hiszen jól megvilágítja az érintett korszakok társadalmi-gazdasági helyzete és a kulturális állapot összefüggéseit. Tanulmánykötet a Történeti Részek és Erdély ncpéletéről Népismereti Dolgozatok 1976. Szerk.: Kós Károly. Kriterion, Bukarest VIRÁGH FERENjC A Kriterion Könyvkiadó gondozásában huszonhárom néprajzi tanulmány látott napvilágot és jutott el a magyarországi könyvpiacra is. A kötet szerkesztője az erdélyi magyar néprajzi kutatás ismert és kiváló szakembere, aki nemrég elhunyt édesapja életművét viszi tovább. Napjaink magyarországi olvasója keveset tud a Romániában élő magyarság anyagi és szellemi kultúrájáról, amelybe a kötet is bepillantást nyújt. Szerzői látják dolgukat, történelmi felelősségük tudatában vállalták a fáradságos kutató- és gyűjtőmunkát. A gyűjtemény minket érintő aktualitása kézenfekvő. Az iskolai történelemoktatás kitűnő segédleteként a korkép kialakításához eleddig rendelkezésre álló gazdaság- és politikatörténeti forrásokat kiegészíthetjük a mindennapi élet társadalomtörténeti adataival. A Történelmi Olvasókönyv VII/2. pl. részletet közöl dr. Jankó János „Kalotaszeg magyar népe" c. művéből, amelyre gyakran visszautalnak a „Népismereti Dolgozatok". Közelebbről tekintve: a történeti Partium (részek) és Erdély, illetve az Alföld keleti szélének gazdasági kapcsolatai apropóján is közeli hozzánk ez a kiadvány. Ismeretes, hogy a vasutak kiépítése előtt Békés megye népe gazdaságilag fontos kapcsolatokat tartott a Partiummal és Erdéllyel is. Az aradi, váradi, szatmári, margittai vásár fogalom volt, ugyanúgy, ahogy a gyulai és a debreceni amott. Duka János „Margittai vásár" című dolgozata szemléletes képet ad az egykori hajdú telep vásárainak vonzásköréről, valamint a vásártartás rendjéről és a felvonultatott áruk féleségéről, mennyiségéről, minőségéről. S végül hasznos a kötet számunkra a népéletkutatás módszere körébe tartozó tapasztalat szerzése összefüggésében, sőt a téma iránti érdeklődés ébrentartásának módszere sem tanulság nélküli, különösen, amikor nálunk is általában érvényes, amit Kós Károly megállapít bevezetőjében: „Míg a középkorúak nagy tömegei - különböző okok folytán - szakítottak a régi közösséggel s annak egész hagyományos rendszerével, fiaik, unokáik már mint »felfedezők« érdeklődnek a nagyapák régi dolgai, tudása iránt." Kós Károly „A romániai magyarság néprajzá273