Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Palov József: A rét- és legelőöntözések múltja a Körös-Tisza-Maros-közben

A RÉT- ÉS LEGELŐÖNTÖZÉSEK MÚLTJA A KÖRÖS-TISZA-MAROS-KÖZBEN PALOVJÓZSEF A XIX. század végén befejezett folyószabályozások eredményeként a tiszántúli rétek és legelők jelentős részét feltörték, és szántóföldi művelésbe vették. Az új területek művelésbe vétele megkövetelte az igásállatok létszámának növelését, ezek eltartása pedig a nagyobb takarmánymennyiségeket. A művelésbe vett területeken azonban nem szálastakarmányokat termesztettek elsősorban, hanem - a kereskedelem és a mezőgazdasági ipari üzemek igényeinek megfelelően - főként kalászosokat, kapásokat és ipari növényeket. A folyószabályozások befejezése után az ősi állapotban megmaradt gyepterületeken csökkent az időszakos elöntés lehetősége, és ezzel együtt a fű- és a szénatermés is. E hiányokat nem pótolta az akkor még kis területen termesztett lucerna és az egyéb szálastakarmányok. Az istállózott állattartásra és a magyartarka marha tartására való áttérés viszont megkövetelte a szénatermések fokozását. Abban az időben ezt egyszerű módon gondolták elérni: utánozni kell a folyószabályozások előtti vízviszonyokat, azaz a gyepeket időnként öntözni kell. A folyók vize - vallották akkoriban - nemcsak a talajnedvességet pótolja vissza, hanemlebegő iszaptartalmával és oldott ásványi anyagaival a növényi tápanyagokat is. Ez a felfogás később azzal egészült ki, hogy a víz kilúgozza a szikesekből a káros sókat, ilymódon azok idővel jóminőségű és szántóföldi művelésre alkalmas talajokká alakulnak át. A szikeseknek ezt a „nedves" javítását Kvassy Jenő neves vízimérnökünk szorgalmazta, aki az eljárást Franciaország tenger melletti sós talajain tanulmányozta 1876-ban. Az eljárás hazai alkalmazása céljából Kvassay az árasztó öntözést, a rizstermesztést, a tógazdálkodást és a természetes csapadék visszatartását - az ún. skatulyázást - javasolta. Feltételezte, hogy a szikeseket elborító nagymennyiségű víz előbb-utóbb „lemossa" a káros sókat a talaj mélyebb szintjeibe, ahonnna azok a talajvíz útján eltávoznak. A kedvezőtlen drénviszonyú szikeseken alagcsövezéssel javasolta előmozdítani a kilúgozódást. Vidékünkön a gyepöntözések megvalósítását a különböző vízi létesítmények - csatornák és duzzasztók - tették lehetővé. Bár ezek elsősorban az árvíz- és a belvízvédelmet, az ipari és a kommunális vízellátást szolgálták, lehetőséget nyújtottak azonban az öntözések megvalósítására is. E létesítmények közül elsőként említendő a fehér-körösi Nádor-malomcsatorna, amely 1834-40-ben épült Beszédes József vízimérnök tervei a ap ján. A századforduló éveiben még a következő vízi létesítmények keletkeztek a Körös-Tisza-Maros-köz területén: a mezőhegyesi Élővíz-csatorna (1889), a Gyula-békéscsabai Élővíz-csatorna (1896), a Sebes- és a Fekete-Köröst összekötő Felfogó Csatorna (1892-96), a FehérKörös medrében épült gyulai duzzasztó (1896), a Hármas-Körös medrében épült bökényi duzzasztó (1904-1907). Az 1937: XX. tc., az ún. öntözési törvény támogatásával jött létre a békésszentandrási duzzasztó (1936-42). A régi öntözések nagyrésze e létesítmények körül alakult ki. A Körös-Tisza-Maros-köz területén az első rétöntözések Szarvason, Gyomán és Nagylakon jöttek létre. Rétöntözések A Szarvas-halásztelki Bodza-uradalom rétöntözéséről annyit említ az egyik 1878. évi tudósítás, hogy az 57,5 ha-os terület öntözéséhez szükséges vizet a Nagy-Körösből (a mai Hármas-Körösből) biztosították. Feltételezhető, hogy ez az öntözés nem járt különös sikerrel, mert a későbbi években említésével is alig találkozunk. 248