Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - EMLÉKÜLÉS OROSHÁZÁN, AZ 1937. ÉVI VIHARSARKI ILLEGÁLIS KOMMUNISTA LETARTÓZTATÁSOK NEGYVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN - Dumitrás Mihály: Egy nemzedék hitvallása

lelkükben, érzelmükben az Októberi Forradalom, Lenin neve mélyen szántott. Akik a régi tapasztalt harcosokkal együtt új csatába indultak a munkásosztály ügyéért. S e gárda egy része már tudatosan, teli hittel, vagy konok „csakazértis" állt a vártán. E gárda tagjainak bőrét hasította Hain Péterék korbácsa, a testükön gázolva akarták minden eszközzel elérni a párt központi vezetését 1937 júniusában. De az én nemzedékem, aki 1919-ben kamaszként, mezítlábas, rongyosgatyás, soványcsontú bámulója, s ha kolonckodva is, de menetelője volt a nagy nemzedék indította történelemnek, állta a csapásokat. Ki adott ehhez erőt? Felelnünk kell e kérdésre. A Párt! A Nagy Október fénye mutatott helyes utat, ereje adott biztos támaszt. Mert a magyar proletariátus már akkor végleg eljegyezte magát Lenin eszméjével, a kommunizmus ügyével. Soha nem adta föl a harcot az új munkáshatalom megteremtéséért. Tettek érte, verekedtek érte - József Attila szavaival - „Kiálltak érte, mint a kémény, S bújtak érte, mint az üldözött." E történelmi évtizedek népünk szigorú iskolája volt. Telítve szenvedéssel, áldozattal, bátor helytállással, elbukással, mártíromsággal és újrakezdéssel. Önkéntelenül is emlékezés kötelez azokra az időkre, amikor a hitetlenség sűrűjében, e kegyetlen világban is hinni kellett és hinni mertek a kommunisták a szocialista Magyarország eljövetelében. Az illegális Kommunista Párt örök érdeme, hogy ebben és a későbbi időben méginkább a félelmetesen összekuszált, mindenféle sokktól terhes világban, üldözötten és haditörvényszék miatt valóban a halál árnyékában tudott rendezni és szervezni. 40 év után a 7-es szobát, ezt a hírhedtté vált vallató helyiséget porrázúzta a történelem, de a még élők csontjaikban érzik emlékét. Négy évtized forgatagában megritkult a csapat - fogyó kategória lett, kiknek sorai csak a temetőben sokasodnak - kidőltek a sorból a megpróbált harcosok, kik a szabadság hajnalfényénél már talpon voltak. Szanaszét rajzottak az országban, mentek amerre szólította őket a kötelesség. Az első szabad május romok között is életvidám, kukoricakenyércn és melasz koszton is ünnepelni tudó munkásai, az új világ építésének vágyával, a „Sződd a selymet elvtárs!", a „Fényes szellők fújják" éveinek néha csodaváró, de mindenképpen csodákra is képes lelkesedéssel, a kommunista ember elkötelezettségével. Ma, itt, a jelen emlékszik a múltra s a múlt számot ad. S amikor a régi harcokra, a küzdelmek részeseire emlékezünk, köszöntjük benne a régiek történelmi helytállását, a már építők erőfeszítéseit és a holnap folytatódó munkáját. Mert él és virul a táj a Viharsarokban! A messze tájakról küldött szovjet nép fiai hozták szabadságát, kik közül számosan nem messze e helytől a kegyelet tűzpiros virágai alatt nyugszanak, kik életüket áldozták, vérüket öntözték e földön, hogy szárba szökkenhessen népünk vágya, a szabad Magyarország. E tenyérnyi területe a hazának, mint a nagy küzdelmei?, idején, ma is rész az egészben, odasimul elválaszthatatlanul, mint vastag törzshöz az ág. Közeleg Péter-Pál napja, az aratás! Kigördülnek a kombájnok, s vágják majd az aranysárga életet, mert mostmár békés aratás van itt. Es vonul a csapat. A régieket új történelmet építők váltják. S ahol elvonul, az utcákterek maguk is a helytállás jelzői, a változásé, amelyet ez a csapat munkás hétköznapjain létrehozott. így teljes a kép!